Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Minden hajléktalan megérdemli az odafigyelést – Akkor is, ha a társadalom szemétként gondol rá

FerencesekA Szombathelyi Ferences Rendház szerzetesei nemcsak megvendégelték a város hajléktalanjait, hanem hosszasan beszélgettek is velük. (www.nyugat.hu) 

FerencesekA pápa ötödik alkalommal hirdette meg a szegények világnapját. Ebből az alkalomból találkoztak a Ferences rendház szerzetesei a szombathelyi hajléktalanokkal, és meg is vendégelték őket egy nagy ebéddel a Zanati úti szállón.

A szerzetesek már reggel óta főztek és sütöttek, a finom ételeken kívül egy kis pogácsa is került a tányérokra.

Tokár János plébános elmondta, hogy nemcsak megvendégelik a nehéz sorsú embereket, de el is beszélgetnek velük az eddigi életükről, valamint arról, hogyan jutottak ilyen sorsra és miként élik meg a mindennapokat.

Mint mondja, mindenki sorsa fontos, mindenki megérdemli az odafigyelést. Még akkor is, ha a társadalom sokszor egy útban lévő szemétként kezeli őket. Az egyik szerzetes például furulyán játszott, amin egy hölgy annyira elérzékenyült, hogy elsírta magát.

FerencesekTokár János azt is elárulta, úgy érzi, hogy érzékeny, jó lelkű emberek vették körül, akik örülnek az apró dolgoknak is.

Mi is beszélgettünk velük egy kicsit, és azt el kell mondanunk, hogy az élet bizony önhibájukon kívül is ki tud szúrni az emberekkel.

További fotók: (www.nyugat.hu)