Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Ifjúsági lelkigyakorlat a Martineum Felnőttképző Akadémián

20211120-120745A Szent Márton Társaság és a Martineum Felnőttképző Akadémia közös szervezésében került sor a 14 év feletti fiataloknak szóló lelkigyakorlatra 2021. november 19-20. között. 

20211120-092125A programot Óra Krisztián atya és Pontyos Ildikó szociális testvér vezették.  A lelkigyakorlat kiinduló gondolata: Isten egy életre szóló kapcsolatra hív mindnyájunkat. Arra, hogy vegyük észre az Ő jelenlétét életünkben és a másik ember életében is. A lelkigyakorlat ideje lehetőséget nyújtott, hogy találkozzunk Jézussal a szentmisében, a szentségimádásban, a közösség vidám együttlétében, a szentgyónásban, a lelki-beszélgetésben és a kölcsönös megosztásokban. Időt kaptunk, hogy arra figyeljünk, ami igazán számít, ami a legnagyobb kincs, ajándék az életünkben.  

Péntek este ismerkedéssel, játékkal kezdődött a lelkigyakorlat, majd egy filmet néztünk meg az imádság erejéről. Az esti imát éjszakai szentségimádás követte. A résztvevők fél óránként váltották egymást a kápolnában, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus előtt egészen hajnalig.
A csendes imádság az éjjeli időpont ellenére sok fiatalt vonzott.


lelkigyakorlatA szombati napot a szentségimádás lezárását követően gitáros szentmisével kezdtük, majd a lelkigyakorlat jelmondatához („Ahol a kincsed, ott a szíved is.” Mt 6,21) kapcsolódva mindenki elkészítette saját kincsesládáját papírból, melybe a lelkigyakorlat során kapott lelki kincseit gyűjthette egy-egy kis lapra felírva. Krisztián atya első elmélkedésében az Újszövetségből állított elénk 2 női alakot, Máriát és Mártát, valamint egy ószövetségi férfialakot, Józsefet.  Az elmélkedést csendes idő, majd páros beszélgetés és játék követte. Az ezt követő második elmélkedésben Rembrandtnak a tékozló fiú hazatérését ábrázoló festménye alapján elmélkedtünk Isten atyai és anyai szeretetéről. Ezután ismét csendes idő következett, majd kiscsoportos beszélgetésben osztottuk meg egymással gondolatainkat. Az ebédet megelőzően még egy fórumra is sor került, ahol a fiatalok feltehették kérdéseiket Krisztián atyának. Sok kérdés érkezett, köztük humorosak is (pl. kedvenc mesefigurája kilétéről), de faggatták az atyát papi hivatásáról és Brenner Jánoshoz fűződő lelki kapcsolatáról is.

lelkigyakorlat2Délután szentgyónási és lelki beszélgetési lehetőséget kaptak a fiatalok, amivel sokan éltek is. A harmadik elmélkedésben Krisztián atya két mai, XX. századi szentet választott ki, és az ő történetükön keresztül mutatta be az Istenért és Istennel élt élet szépségét. Az olasz származású Boldog Sandra Sabatinit és a magyar szalézi vértanút, Boldog Sándor Istvánt példaként állította elénk.


Az elmélkedés után ismét elcsendesedtünk, majd nagy körben is megosztottuk egymással gondolatainkat, ezt követően pedig dicsőítő szentségimádást tartottunk Krisztus Király ünnepének előestéjén. A szentségimádás végén Krisztián atya minden résztvevőnek személyes áldást adott az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal.

20211120-073658Ezután már csak egy zárókör maradt hátra, amikor mindenki elmondhatta, milyen kincset visz haza a lelkigyakorlatról. Jó volt hallani a fiatalok élményeit és kimondott vágyát, hogy remélik, hamarosan újra találkozunk egy lelkigyakorlaton, ami hosszabb lesz, mint a mostani...

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.