Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Tabernákulum megáldás Zalaegerszegen - A tabernákulumból Isten fénye árad

tabernakulum-megaldas-zalaegerszegen-392021. december 4-én áldotta meg Székely János megyéspüspök Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján álló Boldogasszony-kápolna új tabernákulumát és szentségtartóját. Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható itt. 

tabernakulum-megaldas-zalaegerszegen-442019. augusztusában szentelte fel Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján álló Boldogasszony-kápolnát. Az elmúlt években kis közösség formálódott, amely gondját viseli az épületnek, szervezi a programokat. Így vált lehetővé, hogy minden első szombaton 11 órától szentmisét tartanak, előtte rózsafüzért imádkoznak. Létrehoztak egy alapítányt is – Zalai Boldogasszony Alapítvány – amelynek támogatásával segíthetjük céljaik megvalósulását. 

tabernakulum-megaldas-zalaegerszegen-31Az egyik kitűzött cél december 4-én teljesült. Székely János megyéspüspök megáldotta az új tabernákulumot és az új szentségtartót. A tabernákulum Mezei Gábor tervei alapján készült, míg a szentségtartót Korbuly Kálmán készítette. 

Szentbeszdében – Izajás prófétára utalva – Székely János kiemelte: a Biblia sokszor utal rá, hogy a test és lélek elválaszthatatlanul összetartoznak. Sok betegségnek, ahogy gyógyulásnak is, van lelki oka. Az egészség az egész ember harmóniáját jelenti. Ha valakinek az életébe visszatér Isten jelenléte és fénye, akkor meggyógyul, mígha rossz útra tér, sokszor szinte belebetegszik mondta Székely János. 

 tabernakulum-megaldas-zalaegerszegen-23Izajás is arról prófétál: a Messiás gyógyulást hoz a világnak, ő lesz az emberiség orvosa. Jézus működésében ez a jövendölés be is teljesedik: gyógyít testet és lelket. Újjáteremti a világot a szeretetével. Ezekiel prófétánál arról hallunk, hogy a Messiás idejében a templomból titokzatos forrás fakad, amely, ahová csak eljut életet ad. Minden templomból, a tabernákulumból ez a titokzatos forrás árad: Isten szeretetének gyógyító fénye sugárzik. Ezért az Oltáriszentséget is így nevezték már az első keresztények is: az örökkévalóság gyógyszere, mondta Székely János. 

tabernakulum-megaldas-zalaegerszegen-19A megyéspüspök kiemelte: a tabernákulum jelentése Szent Sátor, ahol Isten lakik. Mint valaha az ószövetségi Szent Sátorban, mint az égő csipkebokorban. Hálát adunk, hogy a mai napon a templom teljes értékű templommá válik, amely hordozza Krisztus jelenlétét, amely gyógyítja a világot, a családjainkat, betölti a szívünket, zárta szentbeszédét Székely János. 

 

Zalai Boldogasszony Alapítvány
Adószám: 18960923-1-20
Számlaszám: UniCredit Bank 10910003-00000008-89860007
E-mail:
Székely: 8900 Zalaegerszeg, Gébárti-tó, Hrsz. 0737/80.