Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Nyílt nap volt a Szakkollégiumban - Kollégium és még valami plusz!

012021. december 3-án, az ELTE Savaria Egyetemi Központ nyílt napjának keretein belül, az érdeklődők több csoportban ellátogattak a szakkollégiumunkba. 

Szakkollégiumunk valamennyi szombathelyi felsőoktatási intézmény hallgatói előtt nyitva áll. A szakkollégium közössége a diákbizottság vezetésével friss pogácsával és meleg teával fogadta a vendégsereget, amiért nagyon hálásak voltak. Rövid előkészület után, a délelőtti órákban Pozmics Luca és Gulyás Bálint bemutatták a kollégiumot. A korábbi évekkel ellentétben, a koronavírus miatt idén nem lehetett körbe vezetni a lakásokban és a közösségi terekben az érdeklődőket, így csak szóbeli bemutatóra került sor. Reméljük sokakban felkeltettük az érdeklődést és örömmel várunk minden jelentkezőt a közösségünkbe.

 

Horváth Rezső, szakkollégista