Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Advent lelkigyakorlat a Martineumban dr. Beer Miklós püspök atyával

mfaNovember 26-28. között egy nagyon szép és tartalmas adventi lelkigyakorlaton vehettünk részt Szombathelyen férjemmel és mintegy húsz keresztény testvérünkkel együtt, akik Budapestről illetve a Dunántúl számos településéről érkeztek.

Nagy hálával tartozunk Beer Miklós püspök atyának, aki kedves, egyszerű, empatikus lényével, a hétköznapi életből hozott sok-sok történettel és tanítással emelte és inspirálta amfa2 lelkünket, hogy igazán Krisztusváró legyen az adventünk.
Néhány gondolat az elhangzottakból:
Ha igazán keresztények vagyunk, akkor az emberek rajtunk keresztül is találkoznak Istennel. Hát legyünk hiteles keresztények, éljünk példamutatóan, hogy meghökkentő legyen az életünk!
2021 éve a láthatatlan Isten jött el közénk Jézus személyében kisgyermekként, és összekötötte a mi életünket az Ő Istenségével, az Ő Isteni Lényével. A Teremtő Isten, aki maga a Szeretet, velünk együtt akarja megvalósítani a terveit. Új ég és új föld legyen, ahol mindig a Szeretet uralkodjék, csak Szeretet legyen! S ehhez nekünk igaz tanítványokká kell válnunk! Hisz erre születtünk, hogy szeressünk, hogy életünkkel Krisztust kövessük, igazi krisztusi tanítványként mindig reményt sugározzunk az embereknek. Tudatosan éljünk mindig Krisztus állandó jelenlétében, és szívvel-lélekkel hirdessük az Igét, s hogy az élet örök!
Nem lesz baj az Egyházzal, ha megvan és meglesz a „három lába”! Ha mi is teszünk ezért. Hisz a háromlábú szék mindig stabilan áll.
mfa4E három láb:

- az Eucharisztia, Jézus Krisztus állandó jelenlétének biztos tudata
- a Szentírás olvasása és megélése
- a diakónia, a rászorulók szolgálata.
A szívből jövő önzetlen, szeretetteljes Szolgálat az életünk értelme! Hisz Krisztus is ezért jött!
Ezen és még sok más felemelő gondolatokkal, bizonyossággal felvérteződve, a közös imák,
szentmisék által megerősödve indultunk neki az adventünknek és a hazafelé vezető útnak az elhatározással, hogy mindezeket a gyakorlatban is valóban megéljük és továbbadjuk.


A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.


Pék Edit Rédicsről