Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Vizitáció a nagykutasi plébánián

img-20211209-142458-1Az egyházjog előírása szerint a megyéspüspöknek ötévente saját maga vagy megbízottja útján kell végiglátogatnia az egyházmegyét. Ezen kötelességének eleget téve 2021. december 9. napján dr. Székely János püspök atya a Nagykutasi Plébánián tett látogatást. A püspöki vizitáció keretében elsőként az andráshidai iskolát, majd az óvodát kereste fel, ahol az intézményvezetőkkel találkozott.

Elsősorban a gyermekek létszámáról érdeklődött, ennek keretében arról, hogy mennyi gyermek érkezik az intézményekbe Andráshidáról, illetve mennyien a környező falvakból. Ezt követően Nagykutason a plébániához tartozó települések polgármesterei fogadták, őket többek között a saját településük vezetői feladatának ellátása során tapasztalt nehézségeikről és örömeikről kérdezte. A vizitáció a plébánián folytatódott, itt négyszemközt beszélgetett Gyöngyös Balázs atyával, majd szintén négyszemközti beszélgetés következett a Képviselőtestület világi elnökével. Sor került a teljes Képviselőtestülettel való találkozásra is, ahol közös imádságot követően a tagoknak lehetőségük nyílt az egyházközségeket érintő problémák, lehetséges változtatások megvitatására püspök atyával. A hét órakor kezdődő szentmisét megelőzően a nagykutasi templom padsoraiban helyet foglaló hívek az egyházmegye vezetőjéhez intézhették kérdéseiket, amelyekre ő készségesen igyekezett válaszolni.

A szentmise elején Balázs atya köszöntötte a megyéspüspököt. Szentbeszédében püspök atyaimg-20211209-145355 arra hívta fel a figyelmet, hogy minden plébánia küldetése az, hogy örömteli, sugárzó, hiteles  emberek közösségévé váljon, akik mindezt tovább is tudják adni másoknak. Ehhez pedig arra van szükség, hogy szívünket nyissuk az ég felé, fogadjuk be a hit kincsét, így lesz a szívünk örömteli, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy életünket hitelesen tudjuk élni. A vizitáció célja is annak elősegítése, hogy életerős, sugárzó, élő szigetekké váljanak a plébániák. Kisugárzó központjai legyenek a kereszténység mély, őszinte megélésének, hiszen ilyenek voltak az első keresztény közösségek is, ahova jó lenne újra img-20211209-142017-1visszatalálni. Nekik még nem voltak templomaik, a papok nem prédikálhattak nyíltan, mégis futótűzként terjedt a kereszténység, amit nem is elsősorban a papok, hanem az egyszerű, hétköznapi emberek terjesztettek. Ezeknek a kezdeti keresztény közösségeknek a titka a sziklaszilárd hit és a hiteles élet volt, minden lehetőségükkel segítették a szegényeket. Nekünk is az a feladatunk, hogy ezt a szellemi magabiztosságot visszaszerezzük. A hit bátor, de nem erőszakos, természetes megvallását kellene újra megtanulni, ami által azt tovább tudjuk adni, sugározni mások felé.

Bíztatta a helyi közösséget táborok, kirándulások, lelki gyakorlatok szervezésére, ahova fiatalok is tudnak csatlakozni, hogy olyan vonzó közösség jöjjön létre, ahova jó tartozni, ahol a hitnek az öröme mindannyiunk szívét megérintheti.