Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Árpád-házi Szent Margit ünnepe Kőszegen

Árpád-házi Szent Margit ünnepeNévadójukra emlékeztek január 18-án a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményében. A hagyományokhoz híven idén is gazdag program várta a diákokat.

Árpád-házi Szent Margit ünnepeReggel 8 órától a felső tagozatos diákok a 6. évfolyam - Szent Margit életét bemutató – árnyjátékát tekinthették meg. Felkészítő tanáruk Palatkásné Kolhofer Judit tanárnő volt.

Az árnyjátékról készített felvétel itt tekinthető meg.  

9 órától a diákok a Jézus Szíve Plébániatemplomban ünnepi szentmisén vehettek részt, melyet Dr. Székely János megyéspüspök úr mutatott be.

 

Árpád-házi Szent Margit ünnepeA szentmise után Maitz Míra 10/A osztályos tanuló fotókiállításának megnyitóján vettek részt a gimnazisták. A kiállítást Dr. Deák Viktória Hedvig nővér, domonkos rendi elöljáró nyitotta meg kedves, szívhez szóló szavaival. A megnyitót Gárdos Balázs 9/A osztályos tanuló tubajátéka színesítette.

Ez idő alatt az alsó tagozatos diákok is megtekinthették az árnyjátékot, majd Weigl Marietta igazgatóhelyettes megnyitotta Schatzl Szonja 4/A osztályos tanuló - aulában felépített - kiállítását, ahol az ügyes és szorgos kisdiák festményeit, valamint más kézműves alkotásait lehetett megcsodálni.

Árpád-házi Szent Margit ünnepe11 órától Hedvig nővér a 7. és 8. osztályosoknak tartott előadást Szent Margit életéről, püspök atya a 11. és 12. évfolyamos gimnazistákkal beszélgetett, míg Rétfalvi Balázs a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár gyűjteményvezetője a 9. és 10. évfolyamosoknak tartott előadást és szervezett csapatversenyt.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult e nap méltó megünnepléséhez.