Gondolatok Nagycsütörtök virrasztásra - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése
„Te vagy a kenyér és Te vagy a kehely, Te vagy az áldozat, önmagaddal fizettél meg, és önmagadat ajándékoztad a Te népednek. Te magad vagy a szövetség, Te magad vagy a kötelék: összekötötted a földet és az eget, és kiengesztelted Istent az emberrel Önmagadban, önmagad feláldozása által. Önmagad vagy tehát a kehely és a kenyér. Téged szemléllek, a Te kezedet, a Te föláldozott testedet, a Te kiontott véredet. És Téged imádlak, a Te tiszteletreméltó áldozatodat, és Tenéked mondok áldást, hogy megvásároltál, hogy Istenévé tettél, Istennek országává és Isten gyermekévé.”
Nagycsütörtöki virrasztás
1. Az oltár
Krisztus az újszövetség főpapja.
Krisztus az új szentély és Krisztus az oltár. A nem kézzel épített templom, és nem kőből készített oltár.
Krisztus az élő áldozat, az örök főpap. Ő a mi templomunk, Ő a mi oltárunk, Ő a mi áldozatunk.
Krisztus a mi szentmisénk és minden imádságunk, minden élő cselekedetünk, mind Krisztusból, e teremtetlen, örökkévaló ajándékból, Isten kegyelmességéből sarjad.
Krisztusban élünk, és Krisztusból fakad az életünk.
Ő tehát az oltár, és Ő az oltár minden cselekménye.
Ő az oltár körül végzett minden imádság, Ő az oltár minden ékessége.
És Ő, Krisztus az az Egyház, az a Test, az a Titok, amelyet belőlünk gyűjtött össze önmaga köré, hogy egyesítsen bennünket is áldozatával, hogy beépítsen minket is, mint élő köveket eleven szentélyébe, önmaga Testébe, hogy mi magunk is az Ő oltára legyünk, és a mi minden imádságunk az Ő imádsága, minden tettünk az Ő Istent szolgáló dicsőítése, hogy ővele egyként, ővele egy ajakkal, és az Ő életével egy élettel léphessünk oda Atyánkhoz, hogy Őt mindörökké magasztaljuk és áldjuk.
Ő pedig tetszését találja ebben a szent ünnepben, ebben a tiszta áldozatban, és tetszését találja mibennünk.
2. A kereszt
Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, Krisztus lelkületét. Krisztus lelkülete pedig a kereszt.
A kereszt Krisztus bölcsessége és Krisztus ereje. A kereszt Krisztus dicsősége és Krisztus kincse.
Minden gazdagsága a keresztben foglaltatott össze, mert mindent elveszített, mert kiüresítette önmagát a kereszten, mert nem ragaszkodott, mint zsákmányhoz, az isteni dicsőséghez, hanem összetöretett, és hagyta, hogy megfosszák minden szépségétől és minden éktől.
Engedte, hogy arcát ököllel üssék, hogy kigúnyolják és köpdössék, káromolják és ostorral verjék, hogy vállára a nehéz keresztet tegyék, és a keresztre Őt fölszegezzék.
És a kereszten Jézus fölemelkedett, és magasztosabb lett, mint az egek, magasabb, mint a földnek minden gazdagsága és minden hatalma.
Úrrá lett Ő, úrrá uralkodók felett és királya királyoknak, mert a kereszt odaadta Krisztust az Atyának, mert a keresztet az Atya keze tartotta, és e kereszten függő Krisztust az Atya öle melengette, átölelte és szerette, és szeretetével felékesítette. Odaadott neki mindent, az Ő végtelenségét, az Ő örök és kimondhatatlan szentségét, az Ő örök életét.
Ezért a kereszt győzött a halálon, és a keresztet nem érintette a gúny és a kacaj.
Magasan lebegett fent minden káromlások felett, és minden nélkülözés felett a gazdag, a kimeríthetetlen bőség vette körül a keresztet és töltötte meg.
A kereszt Krisztus lelkülete. Tanuljátok meg a keresztet, legyetek hasonlóvá a kereszthez.
3. A könyv
Méltó vagy Bárány, akit megöltek, hogy átvedd a könyvet, hiszen Te vagy a Könyv, te vagy Isten Könyve, Te vagy foglalata minden tervnek, minden örök végzésnek, minden akaratnak, mely teremtetlen és születetlen, és megváltozatlan ott él az Istenben.
Te vagy a tartója minden rejtelemnek, a szeretetnek, hogy Isten szeretett minket, és megváltott bűneinktől, hogy odaadott téged miértünk, hogy teáltalad az Istené lehessünk.
Te vagy az Isten könyve, és Te vagy a könyve minden dicséretnek, imának és éneknek, amellyel méltón magasztaljuk Istent a szeretetért, a tettért, hogy megváltott minket, és nekünk adta az országot, hogy papjaivá tett bennünket, hogy odaállított a szentélybe, és elfogadja imádságainkat.
Te vagy a mi imádságaink szava, Bárány, akit megöltek.
Te egyetlen kedves dicséret az Istennek, Te egyedül, akit elfogadott és tebenned lettünk mi kedvesek.
Minden imánk csak teáltalad juthat el, mint tömjénfüst az Isten trónjához.
Te vagy tehát a Könyv, méltó vagy, hogy Te vedd át, hogy Te megnyisd, és Te átadod nekünk, hogy mi is lássuk és szemléljük az Isten titokzatos szeretetét, és hogy imára nyissuk ajkunkat, és dicsőítsük Istent a megváltásért.
4. A kehely
A te kezed Krisztus, aki fölemelted a kenyeret, aki vetted a kelyhet, a Te kezed volt a kenyér, a Te tested volt, amit odaadtál.
És a serleg a Te véred, amit kiontottál.
Te vagy a kenyér és Te vagy a kehely, Te vagy az áldozat, önmagaddal fizettél meg, és önmagadat ajándékoztad a Te népednek.
Te magad vagy a szövetség, Te magad vagy a kötelék: összekötötted a földet és az eget, és kiengesztelted Istent az emberrel Önmagadban, önmagad feláldozása által.
Önmagad vagy tehát a kehely és a kenyér.
Téged szemléllek, a Te kezedet, a Te föláldozott testedet, a Te kiontott véredet.
És Téged imádlak, a Te tiszteletreméltó áldozatodat, és Tenéked mondok áldást, hogy megvásároltál, hogy Istenévé tettél, Istennek országává és Isten gyermekévé.
5. A bor, a víz és a kendő
Te megengeded, hogy részt vegyek áldozatodban.
Te odaadod kelyhedet, hogy részesedjek szenvedésedben.
Te megengeded, hogy kenet legyek, a Te sebekkel összetört halott testeden, hogy enyhítsem a szenvedéseidet, hogy együtt sírjak veled, és letöröljem a könnyeidet.
Te megengeded, hogy kendő legyek elgyötört arcodon, és szomjazásodban ital legyek kiszáradt ajkadon.
Te megengeded nekem a részvétemet, hogy részt vegyek, hogy az áldozatodban áldozat legyek, és együtt szenvedjek Teveled.
Oda állítasz kereszted mellé, és adsz az én szívemnek is a Te szívedet hasogató fájdalomból, hogy tőr járja át az én lelkemet.
A Te szenvedésed tőre ez, a Te áldott szenvedésedé.
Te megengeded, hogy áldozatod borához az emberi igyekezet vizével, néhány cseppel odasiessek, és ott álljak melletted hűségesen.
6. A virág
Milyen szép virág a Te arcod Krisztus, a Te kék zúzódásokkal összetört tested.
Milyen törhetetlen, milyen ép, mennyire szent vagy, Te kigúnyolt, Te megkínzott, halálra gyötört.
Te, ki magadra vetted mindenek terhét, Te, ki minden bűnnek átkát hordoztad.
Milyen sértetlen vagy, kit annyi sebek szaggattak szét! Milyen szent vagy, akit annyi ököllel vertek!
Milyen ragyogó fény, megtörhetetlen és kiolthatatlan béke, olyan, mint a virág kelyhe.
Olyan vagy, olyan elvehetetlen, olyan megsemmisíthetetlen, mint az illat, és mint a harmat cseppje, olyan ragyogó. Benned tündöklik a teremtetlen Szeretet, a Végtelen.
Megmásíthatatlan, aki mindig ugyanaz, aki Szent, az Isten.
Te vagy a Virág, világnak virága, és virága az öröklétnek.
7. Az oltárterítő
Testedet nem találták, de látták a kendőt, és összehajtva a gyolcsot, amely testedet fedte, amellyel a testedet ők fedték be.
És bementek a sírba, ahova ők helyezték el a Te holt testedet.
Mert megengedted az embernek, Te, aki szenvedésedben sem vagy szegény, Isten, akinek kiüresítetten is a tied minden, tied minden dicsőség és minden áldás, tied minden gazdagság, és tied az élet a halálban. A romolhatatlan, a halhatatlan élet a tied.
Te, aki Isten vagy, Te, akié a minden, Te megengedted mégis az embernek, hogy szolgáljon Téged, megengedted, hogy dicsérje szent neved, és hogy gyolcsba göngyölje holt testedet, hogy balzsammal megmossa és elsirassa.
Te megengedted, hogy mindennapi jócselekedetekkel, Téged, Te egyetlen Jó, Te Végtelen, kit többé nem tehet igyekezet, jócselekedetek észrevétlen morzsáival mégis kedveskedjek neked.
Te megengedted Arimateai Józsefnek és Nikodémusnak, hogy hűségesek legyenek, hogy egyet ne értsenek a rosszal, és Téged szeressenek.
Te megengedted az asszonyoknak, hogy kövessenek, hogy kísérjék holt testedet, és megnézzék a helyet, hogy újra fölkeressenek, és újra és újra, hogy megtaláljanak Téged a kertben.
Te megengedted az embernek, hogy találkozzék veled, Isten, és hogy átölelje lábadat, hogy a Te jelenlétedben legyen jelen, és ne engedjen el, hogy megcsókoljon Tégedet, hogy szeresselek.
8. A gyertyák
Krisztus keresztje körül mély sötétség, csendesség lett, a sötétség beborította az egész földet.
De ebben a sötétben Krisztus arcán teremtő fénnyel tündökölt az irgalmas Isten, és megteremtette benned az új életet, az új eget, az új földet, a te új szívedet.
Krisztus a Fény tebenned, a tekintet, amellyel rád nézett a kereszten.
Krisztus az Élet, a Te életed, az élet, amelyet odaadott érted.
Krisztus a Lélek, a te lelked, a te lelkületed.
Megnyitotta oldalát, és kiárasztotta reád a szentséget.
Krisztus fénye Isten fiává tett, hogy lásd, szemléld már most is e tekinteten, és szemtől szemben örökre meglásd a dicsőséges Istent, a Ragyogást, hogy Őbenne élj, hogy Őbelőle meríts olyan kegyelmet, amelynek mértéke nincsen, örök életet és végtelen örömet.
Ámen.
2022. április 14. Takács Gyula plébános atya
