Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Tanári nagyböjti lelki nap

lelkinap2Nagyszerdán diákjainknak már nem volt tanítás, mi azonban reggel nyolc óra előtt a kápolnánál gyülekeztünk, hiszen iskolánk lelkipásztora, Köbli Tamás atya mutatott be szentmisét. A szentmise azért is különleges volt számunkra, mert a szentbeszédet iskolánk egykori tanulója, Rátkai István papnövendék mondta.

A szentmise után közösen megtekintettük a Kórus című filmet, majd kiscsoportos beszélgetések következtek. A nap végén virtuális keresztúton és szentségimádáson vehettünk részt.

Hála ezért a napért is!