Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A Vas megyei Lökkös József képeiből nyílt kiállítás a letenyei Kolping-központban

lokkos-jozsefA Rumi Rajki Műpártoló Kör tagja, a Szombathelyen élő Lökkös József alkotásaiból nyílt kiállítás a Kolping Alapszolgáltatási Központ nemrég átadott új épületében.

A kiállításon az intézményve­ze­tő, Vlasicsné Hermán Gabriella, majd Aigner Géza plébános, végül Feiszt György szombathelyi történész, levéltáros mondott köszöntőt. Lökkös József együttműködése Aigner Gézával nem új keletű, ebből született meg a központ kápolnájának oltárképe is, mely a mostani tárlat apropóját adja. 

– Amikor az épület felszenteléséhez közeledtünk, egyértelművé vált, hogy szükség van oltárképre is a kápolnában – bocsátotta előre Aigner Géza. – Lökkös József szombathelyi festőművész fogadta el a felkérésünket, s a betegtársát ápoló Adolf Kolping cipészinast ábrázoló alkotást készített, melyet a Szombathelyi egyházmegye ajándékaként kaptunk meg. Akkor fogalmazódott meg, jó lenne, ha a határ menti város lakói és az intézmény dolgozói személyesen vagy épp az alkotásain keresztül megismerhetnék az oltárkép alkotóját. Szerettük volna széleskörűen bemutatni alkotói tevékenységét, ennek jegyében vadászképeit, szenteket ábrázoló alkotásait, rekonstrukciós képeit és akvarelljeit állítottuk ki, a tárlat egy hónapig látogatható. 

Aigner Géza érdekességként megemlítette, hogy Lökkös József munkássága során rekonstrukciós alkotásokat is készített, például a veleméri kápolnáról, ezek a vasvári és a szombathelyi Savaria Múzeumban láthatók.

– Ezenkívül itt, Letenyén a másik Kolping-intézmény kápolnájának falára is festett: ezek Szent Mártont, a kápolna védőszentjét, az Isteni Megváltó Leányai nővéreit (ők végezték Letenyén a 30-as években a szegénygondozást), valamint két, nekünk a határmentiség szempontjából fontos szentet, Cirillt és Metódot, a szláv népek apostolait, védőszentjeit ábrázolják – fűzte hozzá Géza atya, akitől azt is megtudtuk: a művész korábban Répcelakra megfestette a „Szent Márton a Magyar Királyság történetében” című képsorozatot, amely nyomtatásban is megjelent. 

Lökkös József gyermekkora óta festő szeretett volna lenni, s habár családi okokból pályája másfelé indult, mindig szívesen alkotott. Szombathelyre költözve a Savaria Múzeumban helyezkedett el, ahol számtalan díszítőfestést végzett, nagy precizitással tanulmányozva a korabeli viseleteket. Sok szentet és történelmi személyt ábrázoló falfreskót és festményt készített. 

– Apai nagyszüleimmel gyermekként sokat jártam az erdőt-mezőt Salköveskúton, így szinte észrevétlenül belém ivódott a természet szeretete és a vadászat iránti érdeklődés – magyarázta Lökkös József, aki Rum községből származóként lelkes tagja a Rumi Rajki Istvánról elnevezett műpártoló körnek. – A rendszerváltásig vadásztam is, nem véletlen, hogy kedvenceim a vadakat, vadászkutyákat és az erdőt, a természetet ábrázoló képek. Ide most 20 olajfestményt és 10 akvarellt, illetve tusrajzot hoztam, remélem, sokaknak élményt jelentenek.

forrás: zaol.hu