Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Vasárnapi gondolatok Húsvét 6. vasárnapja - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése

husvet-6-2022„Jézus itt jár a mi életünk útján velünk együtt. Jézus teszi a mi életünket, és ekkor olyan fény ragyog be bennünket, amely nem a nap sugárzása és nem a hold ragyogása.
Ekkor Istennek, az örök és végtelen Szeretetnek a dicsősége tündököl bennünk, és ez a dicsőség halhatatlan és örök élet. Igen, ekkor életünk mennyei, ekkor életünk Isten élete.
Ekkor életünk, tetteink, minden jó cselekedetünk a mennyből szállott alá a földre.
Itt van a földön, de nem ebből a földből sarjadt, hanem az Isten kegyelméből született meg.
S az Isten kegyelméből megszületett életben benne lakik Isten maga.
És akikben Isten lakik, ők Istennél lakást kapnak, örök otthont a mennyben, örök életet a Szeretetben, és mindörökké tündökölnek ők, mert Isten tündöklése ragyog bennünk.”

Húsvét 6. vasárnapja (ApCsel 15,1-2.22-29; Jel 21,10-14.22-23; Jn 14,23-29)
Jézus feltámadása után negyven napig itt maradt a földön, és ismét és ismét megjelent tanítványainak.
Látták Őt szemükkel, és kezükkel érintették sebeit, együtt ettek Vele, és hallgatták igéit.
Ezt a húsvét utáni negyven napot ünnepeljük, és ennek az időszaknak a vége felé járunk.
Jövő vasárnap már Urunk mennybemenetelét ünnepeljük.
Amikor e negyven nap letelőben volt, a tanítványokat a szomorúság, a csüggedés fogta el, Jézus pedig búcsút vesz tőlük.
A mai vasárnap tanításában már érezzük e búcsúvételt:
Elmegyek, de ismét visszajövök hozzátok. Ne szomorkodjatok, és ne csüggedjen el a
szívetek!
Bennünk a tanítványoknál is jobban eluralkodhat az a csüggedés, hogy Jézus, a feltámadott Úr távol van tőlünk. Elment, fölemelkedett az Égbe.
Nem látogat meg bennünket látványosan, nem érinthetjük meg sebeit, és nem látjuk Őt a szemünkkel, nem halljuk az igéit, Jézus messze van tőlünk.
De valóban úgy ment el tanítványai közül, úgy van tőlünk távol, hogy elérhetetlen, nincs itt velünk?
Jézus azt mondta: Elmegyek, de visszajövök hozzátok.
És ezeket a szavakat érthetjük úgy, ahogyan mondotta is mennybemenetele pillanatában:
Veletek maradok mindennap a világ végéig.
Jézus már visszajött, Jézus itt van velünk, itt van minden nap, és meglátogat bennünket.
Jézus ott áll szívünk ajtajánál, és minden nap zörget.
És amikor mi megtesszük az Ő tanítását, amikor megvalósul életünkben a szeretet, olyankor érezzük, hogy Jézus meglátogatott bennünket, hiszen az Ő tanítása lépett be
a szívünkbe, az Ő kegyelme tette velünk együtt a szeretetet, és ezért Jézus kiárad az életünkbe.
Újra jár körül mindenütt, és jót cselekszik, Jézus itt van velünk – erre tanít meg a mai
vasárnap.
Azt mondja Jézus: Aki tanításomat megtartja, az szeret engem, s aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom Őt, és hozzá megyünk, és lakást veszünk nála.
Aki Jézus tanítását megtartja, az Jézust fogadja a szívébe, és aki megteszi a szeretetet, az Jézust hordozza az életében, azzal Jézus jár együtt a tetteiben, a szeretetben.
Sőt Jézussal együtt az Atya is itt van, és itt van Jézus Szentlelke is bennünk.
Jézus Szent Lelke imádkozik a mi imáinkkal, és az Atya irgalma bocsát meg a mi türelmünkben és megbocsátásunkban.
Jézus és az egész Szentháromság itt van velünk.
És ezért a Szentleckében hallott kép reánk vonatkozik:
Láttam a Szent Várost, a mennyei Jeruzsálemet, alászállt az Égből, az Istentől.
Mi vagyunk ez a Város. A mi életünk az az élet, ahol minden mindenben az Isten.
Nem a nap, a hold ad világosságot, Isten a világossága és a Bárány, és Isten trónjából a dicsőség árad.
A mi szívünkbe árad Isten ragyogó fénye, a Szeretet dicsősége a mi tetteinkben tündököl.
Bennünk lakik az Isten, csak tudnunk kell: Jézus itt áll a szívünk előtt, és zörget.
És ha befogadjuk az Ő tanítását, akkor kegyelmével útra kel életünk tetteiben, körüljár, és velünk együtt éli a mi életünket.
Isten nem csupán úgy tekint reánk, mint aki a végtelen magasságból lát minket, Isten itt van az életünkben, és éli az életünket, teszi velünk együtt a tetteinket.
Isten a mi szeretetünk lett, a mi szeretetünk pedig Isten szeretetével eggyé olvadt.
Minden jó cselekedetben, minden buzgó imában, visszatért hozzánk Jézus.
Nem ment el tőlünk, nincs elérhetetlen messzeségben, hanem jön vissza, jön szüntelen.
Ott áll a szívünk ajtajánál, és zörget, csak ki kell nyitni előtte szívünket, csak el kell indulnunk Jézus tanítása nyomán, csak meg kell tennünk a szeretetet, és Jézus itt jár a mi életünk útján velünk együtt. Jézus teszi a mi életünket, és ekkor olyan fény ragyog be bennünket, amely nem a nap sugárzása és nem a hold ragyogása.
Ekkor Istennek, az örök és végtelen Szeretetnek a dicsősége tündököl bennünk, és ez a dicsőség halhatatlan és örök élet. Igen, ekkor életünk mennyei, ekkor életünk Isten élete.
Ekkor életünk, tetteink, minden jó cselekedetünk a mennyből szállott alá a földre.
Itt van a földön, de nem ebből a földből sarjadt, hanem az Isten kegyelméből született meg.
S az Isten kegyelméből megszületett életben benne lakik Isten maga.

És akikben Isten lakik, ők Istennél lakást kapnak, örök otthont a mennyben, örök életet a Szeretetben, és mindörökké tündökölnek ők, mert Isten tündöklése ragyog bennünk.

Ámen.

2022. május 22.

Takács Gyula plébános atya