Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Elsőáldozók zarándoklata - Ahogy a részvevők látták

elsoaldozok-zarandoklata-6Idén is tartalmas programmal várták az elsőáldozókat a számukra szervezett találkozón, zarándoklaton Vasváron. A résztvevők közül néhányan vállalkoztak arra, hogy megosszák élményeiket. 

Hátizsákos készültség. Belevágni az ismeretlenbe. Találkozások. Határaim feszegetése. Milyen jó, hogy nem egyedül kell ezt végig csinálnom! Itt vannak a társaim, a tanáraim, a plébánosom, az egyházmegye ezernél is több kis elsőáldozója, az egyházmegye papsága, János püspökünk. Ugyanazokkal a gondolatokkal: kihívás, strapa. Egy úton haladunk. Közösen éljük meg: tanmese, ének, ima, szentségimádás a templom szőnyegén ülve - belső határaimhoz való érkezés. Belépek? Visszatart, amit kívülről érzek: a hőség, az emelkedő, a fáradtság, a szomjúság, a tömeg morajlása? Le tudom küzdeni ezeket? Milyen jó egy-egy bíztató szó: „Mindjárt odaérünk!” A fizikai határaimat már régen átléptem. A belső határaimnál pedig még mindig csak toporgok. Át tudom lépni a belső határaimat is? Nehéz ez a belső megérkezés.  A fák hűsítő lombja és az a tobzódó élet, ami a levelek rejtekében zajlik, a szabadtéri oltár nyitottsága, a miseruhában gyülekező papság látványa segít lecsillapodni, az ima, az ének, gyónás a szabadban Isten ege alatt segít befelé lépni. A lelkem legbelső zugában ott az alkalom a nagy találkozásra az Úr Jézus Krisztussal. Marasztalom. Magammal viszem. A vele való közös nagy zarándoklat még csak most kezdődik!

Dr. Wächterné Lakatos Ágnes, celldömölki hitoktató tollából

 

Celldömölk – Szent Benedek 4. o.

"A püspök atya tejszínhabnak nevezett." (Panna)

"A püspök atya úgy hívott: béke." (Mira)

" A legjobban tetszett az ostyaszaggatás és a szép táj a szentmisén." (Mira)

 

Zarándoklat élmények – Szombathely, Nyitra utcai iskola tanulói

“Nagyon tetszett az ostyakészítés.”

“Nagyon szép volt a szentmise környezete.”

“Finom volt az ostya.”(4x)

“Nagyon jó idő volt, és a bábszínház is tetszett.”

“Jó volt, hogy sokat kellett sétálni.”

“Külön tetszett az, ahogy áldoztak a papok.”

 

Szombathely – Neumann Iskola elsőáldozói

" Nagyon változatos volt, hogy sok helyen zajlottak az események, legjobban László atya bábos előadása tetszett."

" Az egész nagyon jó volt, de a legjobb a bábozás volt. Ott megtudtam, milyen az igazi barát."

"A szentmisén a püspök atyától hallott történetek nagyon tetszettek, sokat tanultam belőlük!"

" Az egész vasvári zarándoklat nagyon tetszett, különösen a bábjáték, amiből megtanulhattam, hogy Jézus az, akire mindig számíthatok."

" A szentmisén világossá vált számomra: jobb adni, mint kapni!"

" Nagyon tetszett Zoltán atya rajzos bemutatója, én is szeretek rajzolni. Szívesen tanulnék az atyától rajzolni!"

" László atya báb-előadása nagyon tanulságos volt számomra, mert kiderült: Jézus az igazi barát!"

" Zoltán atya rajzai nagyon tetszettek, szeretnék én is úgy rajzolni, mint ő!"

 

Lenti - Vörösmarty Mihály Általános Iskola  4. osztályosai az elsőáldozásról

- Szinte mindenki leírta, hogy finom volt az ostya.

- A lányoknak fontos volt a szép ruha.

- Többen írták: „Jézus a szívembe költözött”.

- Nagyon örültek, hogy felolvashatták a könyörgést.

- Jó volt, hogy kaptak emlékbe gyertyát.

- "Azért volt jó, mert megtisztulhattam."

- "Azért volt jó, mert az osztálytársaimmal lehettem, és ott volt a családom is."

 

Lenti - 5. osztályosok

- "Minden nagyon jó volt, és minden nagyon tetszett, a színház volt a legjobb."

- "Nagyon tetszett nekem az, hogy találkozhattunk a püspökkel, és jó volt minden helyszín, ahol voltunk. Nagyon tetszett a püspök köszöntője, a három fáról."

- "Az tetszett nagyon, amikor elsétáltunk, elzarándokoltunk a szabadtéri színházhoz, és a püspök atya beszédét meghallgathattuk." (színház= mise helyszín)

- "Vasváron az tetszett, hogy Isten jóságát viccesen magyarázták el, hogy megértsük és megjegyezzük. Nekem elsőáldozáskor a gyónás volt a legnagyobb élmény."

- "Nekem nagyon tetszett a vasvári nap. A szabadtéri mise tetszett a legjobban. De a bábszínház is nagyon jó volt. Sajnáltam, hogy mással nem oszthattam meg az élményt, de örülök, hogy átélhettem." 

 

"Azért lesz jó, mert kedves leszek, és jó ember lesz belőlem, és végre kaphatok szentostyát, nem csak kiskeresztet." (egy hamarosan elsőáldozó csesztregi kislány)

Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola - 3.B. osztály:

Az egész zarándoklat nagyon jó volt.

Tetszett a bábozás, az ostyasütés.

A koncert azért tetszett, mert Jézusról szóló dalokat énekeltünk.

Angelico atya nagyon szépen rajzolt.

Az elsőáldozáson tetszett a közös térdhajtás (tapsra térdeltünk le).

Fura érzés volt a szentáldozás után, hogy most Jézus velem van.

Kicsit féltem az áldozás előtt.

A gyónás után nagyon tisztának éreztem magam.

 

Zalaegerszeg:

-          A legjobb a szabadtéri mise volt! Lehetett ministrálni is!

-          Kipróbálhattuk, milyen az ostya, és ingyen ehettünk belőle több darabot is!

-          Legjobban a bábozás és az ostyakészítés tetszett.

-          Minden tetszett, kivéve, hogy felfelé kellett gyalogolni, és nagyon meleg volt!

-          Tetszett a bábelőadás! Szerintem sokan megtanulták belőle, hogy ne tagadják meg Istent!

 

 

 Bobai elsőáldozók

 

-          Amikor odaértünk, rácsodálkoztunk a csodálatos templomra. Nagyon kedves emberek fogadtak, és segítettek bennünket.

-          Tetszett a zenés műsor, jó volt együtt énekelni és táncolni a sok száz társunkkal.

-          Szuper volt a bábos tanítás, mert egyszerre volt vicces és tanulságos.

-          A templomban tartott rajzos hittanórán rácsodálkoztunk arra, hogy a pap bácsi milyen szépen rajzolt, és énekelt.

-          A Szentmise mindannyiunknak különleges élményt jelentett, mert szabadtéri szertartáson még senki nem vett részt közülünk.

-          Köszönjük szépen ezt a felejthetetlen,  különleges élményt mindenkinek!

 

Pusztamagyaród:

-          Nagyon tetszett, hogy sokat énekeltünk.

-          Változatos volt a program.

-          A "túra", (Szerintem a sok gyerek látványa nem volt mindennapi, ez foghatta meg a gyerekeket - ezt én mondom, nem a gyerekek.) az ostyasütés, a szabadtéri mise is tetszett.

-          Volt olyan történet, amelyet hittanórán hallottunk már, s jó volt ráismerni, újra hallani.

 

Szentgotthárd

- Ami nagyon tetszett, hogy énekeltünk.

- Találkoztam a barátaimmal, és sütött a nap rendesen.

- Nagyon tetszett, mert sok jó program volt.

- A zarándoklat nagyon jó volt, csak nagyon meleg volt, és sok volt a séta. Viszont az volt a legjobb, hogy misét hallgathattunk, áldozhattunk, énekeltünk és ostyát készíthettünk.

- Minden tetszett: mise, séta, előadás, áldozás.

- Csináltunk ostyát. Voltunk a Színházban. Gabi bácsi elaludt a buszon, Imre atya pedig a Színházban. És le is égtem a napon.