Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

25 éve indult újra a Katolikus Iskola Sárváron - Jubileumi ünnepség

25-eves-jubileum-15Újraindulásának 25 éves évfordulóját ünnepelte az idei tanévben a sárvári Szent László Katolikus Iskola. A jubileumi gálaműsort június 10-én tartották az intézmény tornacsarnokában.

25-eves-jubileum-2Minden évfolyam képviseltette magát: zenével, verssel, prózai művel, tánccal, a pedagógusok pedig közös énekkel színesítették az eseményt. 2 párhuzamos osztállyal, 35 tanulóval és 4 tanítóval indult meg 1996. szeptember 1-jén a tanítás a katolikus iskolában - idézte a kezdeteket Ördög Tibor igazgató. Bár az elmúlt 25 év lelki, szellemi, fizikai építkezése nehéz és küzdelmes volt, de fáradhatatlanul dolgozunk az iskola fejlesztésén, mondta, egyúttal kérte a jelenlévőket imádkozzanak az iskoláért, hogy a jövőben is igazi keresztény nevelést adhassanak a gyermekeknek. Olyan közösség legyünk akik összhangot teremtenek a hit, a műveltség és az élet között, hogy tanulóink később helyesen tudjanak dönteni, emelte ki Ördög Tibor.

25-eves-jubileum-28 Az iskola indulásakor még káplánként szolgált Sárváron, ma már a város plébánosa Wimmer Roland, aki beszédében hangsúlyozta: a Szent László Iskola nemcsak a Sárvár, hanem a Szombathelyi Egyházmegye egyik jeles intézménye ahol jó nevelési és oktatási munka folyik. Imádkozzunk azért, hogy itt egy jó közösség legyen, hogy a hibák korrigálódjanak, hogy a saját küzdelmeink által mindig képesek legyünk megújulni. A névválasztásról is ejtett néhány szót Wimmer Roland.

25-eves-jubileum-9Bár a település patrónusa a szent király, és az egyik templomot az ő tiszteletére szentelték, mégsem volt magától értetődő a választás. László életének példája, az ő országépítő tevékenysége azt a várakozást is kifejezi és ma is üzeni, hogy a lehetőség egykor életté lesz. Az eredmény 25 év elteltével sokmindenben kézzel fogható az intézményben, tette hozzá. A lényeg mégis láthatatlan, mert az csak a szívekben fedezhető fel. Sok áldozatos lelkű embernek köszönhető, hogy elindult és fennmaradt az iskola. Mégis, a legfontosabb, hogy Istennek mondjunk köszönetet, aki olyan embereket vezetett az iskolába, akik sokat tettek az intézményért. Mi azt szeretnénk, hogy iskolánkban olyan emberek nevelődjenek, akik nemcsak a világot ismerik, hanem annak teremtőjét is és tanúságot is tesznek róla, mondta Wimmer Roland.

25-eves-jubileum-16Akárcsak az iskola elődjének az 1889-es alapításához úgy 25 éve az újraindításhoz is nagy bátorságra és lelkesedésre volt szükség, mondta köszöntőjében Székely János. Mit ad egy keresztény iskola egy gyermeknek? - tette fel a kérdést a megyéspüspök a diákoknak. Egyrészt megtanít, hogy honnan és miért vagyok, merre tart az életem. 25-eves-jubileum-25Megtanít, hogy a világ szeretetből van és arra születtem, hogy megtanuljak szeretni, valamint, hogy földi életem végén kitárt karokkal vár az Isten. A keresztény iskola megtanít arra, hogy az igazi erő nem az erőszak, hanem a másik ember boldoggá tétele; hogy az igazi gazdagság nem a zsebünkben, hanem a szívünkben van és megtanít, hogy az igazi boldogság az ember és Istenszeretet megélését jelenti. A keresztény iskola megtanít arra is, hogy feltegyék a gyerekek a kérdést: mi a terve a Teremtőnek velem, mi Isten álma rólam és a világról - mondta Székely János, aki Isten áldását kérte az iskolára, a diákokra, pedagógusokra.