Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gondolatok Úrnapjára - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése

urnapja-2022Június 19-e Krisztus Szent Testének és Szent Vérének ünnepe hazánkban. Úrnapjának ünnepén dr. Takács Gyula atya, csörötneki plébános gondolatait ajánljuk olvasóink figyelmébe. 

„Az Oltáriszentségre valóban úgy tekintünk, mint mennyei kincsre. Az örök élet Kenyere. Jézus önmagát adja nekünk, odaadja a Keresztet.
És benne mi is örök életet nyerünk, ott ülünk az Atya asztalánál, és az Atya, az Élet Istene körüljár, és nyújtja nekünk az Ő engedelmes Egyszülöttét, a kereszten önmagát az Atya ölébe hajtó Szent Fiát, hogy mi is fiak legyünk, Jézus családja, Jézus testvérei és az örök élet részesei.”

 

Úrnapja vasárnap szentírási szakaszai
Ter 14,18-20
1 Kor 11,23-26
Lk 9,11b-7

 

Ez az én testem – halljuk Jézus szavát.
És e szó előtt azt mondja: Vegyétek és egyetek ebből! Ezt követően pedig: Értetek adom.
Jézus adja nekünk testét, és arra buzdít bennünket, hogy vegyük azt, együnk belőle.
De vajon mit jelent: Ez az én testem. Vajon mit ad nekünk Jézus? És mit veszünk Tőle?
A test a halált jelenti, mert a test lélek nélkül a halál jele.
És valóban Jézus a halálát adja nekünk, a keresztjét. És erre mondja: Vegyétek és egyetek ebből.
A kereszten adta oda önmagát, a halálában. De vajon hogyan vehetjük mi Jézus halálát?
Jézus halálának titkát kell megértenünk, hogy megértsük ezt a mondatot.
És Jézus halálának titkát akkor értjük meg, ha látjuk, hogy Jézus halála mennyei halál.
Jézus úgy hal meg, hogy hozzásimul az Atyához. Engedelmes a halálig, a kereszthalálig.
Amikor pedig Jézus az Atyához simul, akkor halála nem halál, hanem élet, hiszen Isten az Örök Élet.
Ezért Jézus halála épp legyőzi a halált.
Jézus halála a romolhatatlan örök élet, Jézus halála felett a halálnak nincs hatalma.
Ezt a mennyei halált adja nekünk Jézus, és erre mondja: Vegyétek és egyetek ebből!
Az örök életet adja nekünk. Jézus keresztjén az örök élet fénye ragyogott föl.
És úgy vesszük Jézus halálát, az Ő keresztjét, az örök életet Jézus kezéből,
ahogyan a szomjas föld issza a nyári esőt.
Úgy vesszük Jézus halálát, hogy ez a halál átjár, átitat bennünket.
Úgy vesszük, mint kenyeret, az életünkké válik.
Ahogyan az éltető forráshoz a szomjazó odalép,
úgy merítünk mi enyhületet, erőt és életet Jézus halálából.
Jézus éppen arról beszél, hogy aki veszi az Ő testét, és issza az Ő vérét, az Vele eggyé válik:
Az bennem marad – mondja – és én Őbenne.
Bent marad abban az Örök Életben, amely örök élet Jézusnak az Atyához simuló engedelmessége,
abban az Örök Életben, amely tündöklik a kereszten Jézus halálában.
Bennünk marad és mi Őbenne. Jézus élete lesz a mi életünk.
Az Oltáriszentség ünnepén az Oltáriszentség titkát szemléljük Jézus mondatában: Ez az én testem.
Ez az én halálom, ez az én mennyei halálom, az örök élet, ez az én egységem az Atyával.
És ezt értetek tettem, értetek van itt az Örök Élet a kereszten.
Nektek adtam ezt a testet, ezt a halált, vegyétek tehát!
És úgy vegyétek, hogy járjon át bennetek egészen, hogy itassa át lényeteket,
ahogyan a nyári eső átitatja a szomjas földet, és termést fakaszt benne.
Úgy járjon át benneteket az én keresztem, az én halálom, az örök élet,
ahogyan átjárja a testet a kenyér, az étel.
Ha így megértjük Jézus szavát, akkor az Oltáriszentségre valóban úgy tekintünk,
mint mennyei kincsre. Az örök élet Kenyere. Jézus önmagát adja nekünk, odaadja a Keresztet.
És benne mi is örök életet nyerünk, ott ülünk az Atya asztalánál, és az Atya, az Élet Istene körüljár,
és nyújtja nekünk az Ő engedelmes Egyszülöttét, a kereszten önmagát az Atya ölébe hajtó Szent Fiát,
hogy mi is fiak legyünk, Jézus családja, Jézus testvérei és az örök élet részesei.
Ámen.