Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Azt tegyétek másokkal, amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek - Közszolgálatban dolgozókért ajánlottak szentmisét Szombathelyen

kozszolgalati-szentmise-262022. június 21-én a közszolgálatban dolgozókért ajánlották a reggeli szentmisét a szombathelyi Székesegyházban. 

kozszolgalati-szentmise-12Évekre visszanyúló hagyomány Szombathelyen, hogy szentmisén mondanak köszönetet a köz szolgálatában dolgozók munkájáért és egyben imádkoznak, hogy feladatukat, hivatásukat Isten erejével tudják végezni. Többek között a Polgármesteri Hivatal és a Vas Megyei Kormányhivatal, a rendőrség, katasztrófavédelem dolgozói vettek részt a szentmisén.

Székely János megyéspüspök köszönetet mondott a szakembereknek, hogy a néha embertpróbáló helyzetekben, feladatokban is helyt állnak, nagy odaadással végzik munkájukat és emberségesen fordulnak a segítséget kérők felé. Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, azt tegyétek ti is velük, idézte Jézus szavait a megyéspüspök. 

A szentmisén Ukrajnából menekült családok is részt vettek, akik a békéért fohászkodtak könyörgéseikben.