Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Brenner József vasmisés atya volt Maria Roggendorf kegyhely bencés bazilikájában tartott júniusi zarándoklat lelki vezetője

zarándoklat2022. június 13-án Brenner József atya lelki vezetésével tartotta június havi zarándoklatát a Maria Roggendorf-i kegyhely. 

zarándoklatMaria Roggendorf Alsó-Ausztria egyik legrégibb Mária-zarándokhelye. A XI. században alapított templom a „Roggendorfi Szűzanya” képével, népszerű zarándokhely. A kegykép eredete, az első csoda megtörténte az 1450-es évekre tehető, ami egyre több zarándokot vonzott közelről és távolról. A göttweigi bencés apátság, amelyhez Roggendorf ez időben tartozott 1653-ban egy újtemplomot épített. 1721 óta Mária születésének főünnepén tartanak processziót. A Jozefini korlátozó rendeletek ( II. József császár 1785.) negatív hatással volt a roggendorfi Szűzanya-képhez vezető zarándoklatokra is, ill. a kegykép tiszteletét csak magánzarándokoknak engedélyezték. Így lassan a feledés homályában merült a kegykép.

A XX. század első felében, 1924-től az éves régi zarándoklat újraéledt Mária születésének főünnepén. Az ünnepnap nem csak a helyi lakosságnak szólt, hanem egyben családi fesztivál is volt, távolabbról jövő rokonokkal és ismerősökkel.

zarándoklatA Szűzanya-kép bőrre festett, több mint 500 éves: Mária Gyermekével. Az újbóli tisztelet indukálta a kegykép két évig tartó restaurálását. A zarándoklat tömeges méretű újraindulása a restaurált kegykép felszentelésével, 1969. szeptember 14-én kezdődött. H. H. Groär OSB, későbbi bécsi érsek és kardinális kezdeményezte az ősi zarándoklat életre keltését, „Máriás központot” hozott létre.  Ő fogalmazta meg a négy, máig változatlan zarándokkérést:

1. megtisztulás a hitben

2. hivatások

3. az Egyház megújulása

4. béke a világban.

A bencések itteni letelepedését 1974-ben ugyancsak Groär érsek alapozta meg. 1991-ben a Göttweigi Apátságtól független priorátus, 2005-ben pedig önálló kolostor. 1988. augusztus 6-án Szent II. János Pál pápa a templomot „Basilica minor” rangra emelte. Minden hónap 13-án Maria Roggendorf összegyűjti a közelről és távolabbról jövő zarándokokat. Nyilvánvaló utalás a fatimai Mária-jelenésekre. Az első havi zarándoklatra 1969. október 13-án került sor (Groär professzor 50. születésnapja volt), melyre több ezer zarándok érkezett.

zarándoklatA 2022. június 13-án tartott 617. havi zarándoklat lelki vezetője, főcelebránsa Brenner József szombathelyi székeskáptalani nagyprépost, ny. ált. püspöki helynök volt, a bencés rendház és plébánia vezetőjének (P. Joseph Haspel OSB) meghívására. József atya négy évvel korábban (2018. június 13-án) hasonló meghívással már volt vendég Maria Roggendorfban. Akkor, a nemrég boldoggá avatott mártír testvére, János iránti érdeklődés és tisztelet indukálta szereplését. Most, Brenner József atya 65. éves papi jubileuma adott különös jelentőséget a zarándoklatnak.

Az évtizedek során kialakult rendnek és liturgiának megfelelően 16,30 órakor és 19,30 órakor kezdődtek a szertartások, fúvószenekari bevonulással. Az Oltáriszentség kitételével először rózsafűzért imádkoztak a templomot mindkét alkalommal megtöltő hívek és a szentélyben helyet foglaló szerzetesek, és máshonnan érkező papok, nagy számban. Szentség-eltételt követően kezdődött a szentmise.

zarándoklatVasmiséjére készülődő (2022. június 19-én) Brenner nagyprépost atya homíliájában, Boldog Brenner János - rövid papi életében gyakorolt - Isten-anya Mária iránti nagy tiszteletének „titkát” igyekezett felfedni. Elmondta, hogy hárman voltak testvérek és mindhárman papok lettek, ám mindegyiküknek más „foglalkozása” volt. Legidősebb testvére, László szerzetes lett. János a legnehezebbet kapta, mert ő mártír lett. Ő is ciszterci szerzetes akart lenni, de a rendeket az 1950-es évek elején feloszlatták. Isten más sorsot szánt Jánosnak.

A Mária-tisztelet nagyon fontos volt a család életében. Ennek érdekes és egyedi példája az is, hogy mindegyik gyermek kereszteléskor a Mária nevet is megkapta. Édesapjuk akarta ezzel is fiait Mária oltalmába helyezni. A jubiláns atya saját esetét említette ezzel kapcsolatban, ami 1954-ben, már szeminarista korában történt. Annak idején minden állampolgárnak új személyi igazolványt állítottak ki. Az adminisztrációt végző hölgy nem tudta hova tenni és értelmezni a sok keresztnevet, ezért a Mária nevet egyszerűen kihagyta a dokumentumból.

zarándoklatFatima is hatással volt a család Mária-tiszteletére. József atya 5, János testvére 8 éves volt a háború idején, amikor az első magyar nyelvű könyv megjelent, „Élt egyszer három gyermek Fatimában” címmel. Édesapjuk minden este ebből a könyvből olvasott nekik. Több részletére ma is gyermekkori élményével emlékezik.

A kisszemináriumban János testvérével közösen tapasztalta meg a Mária-tisztelet középpontba állítását, valamint hogy az ún. Mária-kongregáció mit jelentett számukra ott. A szerzetesi rendek és a kisszemináriumok megszüntetése (Szombathelyen is) után érdekes helyzet adódott, ugyanis a három Brenner-fiú a Győri Szemináriumban együtt tanult (László 5. éves, János 3. éves és József első éves volt ekkor). A Győri Székesegyházban szintén van egy híres Mária-kegykép. Szombatonként Mária-köszöntésre gyűltek össze a szeminaristák, ami ugyancsak szép és bensőséges momentum maradt mindegyiküknek. Hangsúlyozta, hogy Mária segítsége rendkívül fontos a papok számára.

zarándoklatCsaládjukban az édesapa különösen is Mária-tisztelő volt. Minden nap rózsafűzért imádkozott, akkor is, amikor hivatali utazásai voltak. A gyerekeivel egyenként imádkozta a rózsafűzért, amikor is meg-megkérdezte őket: Nem akarsz velem rózsfűzérezni? Édesanyjuk Mária-hónapban rendszeresen ment a templomba a gyerekekkel litániára. Mindegyikük skapulárét viselt. Édesapjuk, János fia meggyilkolását követően, 3 év múlva meghalt. Ő is mindig nyakában hordott egy arany skapuláré érmét. József atya örökölte tőle és azóta, 60 éve ezt viseli. Elmondhatta, hogy mindannyian szívükben hordták a Mária-képet.

Egyik plébániáján történt meg, hogy jelenlétében óvodás gyerekek azon vitatkoztak, hogy kihez tartozik, melyiküké a pap bácsi. A vitatkozásnak az óvónő magyarázata vetett véget. Ennek kapcsán gondolkodott el azon, hogy tényleg: kihez tartozik Szűz Mária? Ausztriában azt mondják, hogy Patrona Austriae, mások Patrona Bavariae-nek nevezik. Magyarországon már ezer év óta Patrona Hungariae a megnevezés: első királyunk, Szent István, országát, királyságát (koronáját) Máriának ajánlotta fel. Kínában Mária kínai, Japánban japán, Afrikában a Szentcsalád fekete. Ráadásul minden országban számtalan Mária-zarándokhely van. Mária minden nemzet/nép anyja.

zarándoklatHa egy asszonynak egy gyermeke van, akkor azt az egyet szereti. Ha 12 gyermeke van, akkor mind a tizenkettőt szereti. A Boldogságos Szűz Máriának megszámlálhatatlan gyermeke van, vagyis minden ember fiának, Jézusnak testvére. A zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja: az Isten sokszor és sok ember, próféták által szólt hozzánk, aztán különösen is fia, Jézus Krisztus által adott üzenetet. Utóbbi időkben az Ő szent anyja, Mária révén szól hozzánk az irgalmas Isten. Ilyen Fatima üzenete is!

Az ünnepélyes szertartás befejeződésekor szép és megható Mária-énekek hangzottak el, orgona kísérettel, majd az esti befejezéskor gyertyás körmenet járta körül a települést, a templomot és kolostort.

A 4 évvel korábbi Maria Roggendorfba szóló meghíváshoz hasonlóan, most is adódott lehetőség a bencés kegytemplom közelében (kb. másfél km-re, oázisszerű) lévő ciszterci nővérek rendházában (Zisterzienserinnenkloster Marienfeld) is látogatást tenni.  A kolostort szintén Groär érsek alapította, építése 1974-ben kezdődött és 1982. november 14-én avatták fel. Franz König akkori bécsi érsek nyitotta meg. A ciszterci apácák szíves vendéglátással és nagy érdeklődéssel várták Brenner atyát, figyelmesen hallgatták előadását, beszámolóját.

                                                                                                          (Dr. Pácz Miklós)