Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Női sorsok a Bibilában - Női lelkinap a Martineumban

20220702-170437A nagy érdeklődésre való  tekintettel három alkalommal, július 2., 3. és 4-én szervezték meg a  „Maradj egyensúlyban! Lelkinap nőknek” elnevezésű programot a Martineum Felnőttképző Akadémián, melyet  Vincze Mónika szocioterapeuta, mentálhigiénés szakember vezetett.

20220703-130909Mindhárom lelki nap témája a női sorsok voltak a Bibliából. Megismertünk olyan szentírási szereplőket, akikről már hallottunk korábban pl. Rut, Rebeka, Judit, de olyanokat is, akik számunkra ismeretlenek voltak pl. Manoah felesége, Sifra és Pua. Mónika segítségével igyekeztünk megkeresni azt, hogy mire ösztönöznek, mire adnak példát, milyen kihívást jelentenek számunkra a személyes életünkben most.

Megerősítést kaptunk, hogy a hétköznapok örömeit keressük és találjuk meg; hogy ne azzal mentegessük magunkat, hogy az őseink feldolgozatlan traumái hatnak az életünkre, hanem  merítsünk erőt  őseink bátorságából, erejéből, örömeiből.

Mónika  sok fontos témát érintett a program során, szakmai hozzáértéssel, megértő figyelmességgel, sok-sok gyakorlati példával és a mély istenkapcsolatából fakadó tanúságtételeivel tanított minket a hit, az imádság, az Istenre való ráhagyatkozás mint életstatégia szerepéről, a kereszthordozásról, a keresztjeink átöleléséről, felvállalásáról is. Sokat gazdagodtunk lelkiekben, megerősödve indultunk haza családjainkhoz, gyermekeinkhez!

Az első nap záró szentmiséjét dr. Székely János püspök atya tartotta, a további napokon Horváth József atya mutatta be a lelkinap szentmiséit.  

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.