Vasárnapi gondolatok évközi 19. vasárnapra - dr. Takács Gyula atya elmélkedése
Évközi 19. vasárnap szentírási szakaszaihoz kapcsoldóva dr. Takács Gyula csörötneki plébános osztja meg gondolatait.
„Úgy megyünk Hozzád, ó Szeretet, mint akik hazaértek már.
Hiszen hiszünk, tudjuk, amit a szív nem érthet, látunk Téged Szeretet, aki odaadtad önmagad értünk,
Hiszünk, és ott vagyunk az asztalodnál már,
nem mint szolgák, hanem a Te testvéreid, a Te családod vagyunk, az édes fiak.
Isten, és Te jársz körül, Te szolgálsz, és önmagadat adod minekünk, adod minden nap.
Hiszünk és örvendezünk tehát, és énekelünk, mert Tebenned élünk,
Te végtelen Jóság, Te Örök Szeretet, mi Üdvösségünk, Te Örök Élet.”
Évközi 19. vasárnap
Bölcs 18,6-9
Zsid 11,1-2. 8-19
Lk 12,32-48
Mert hittek. Mit is tettek tehát?
Bátran néztek az események elébe, mert hittek, és nem rendült meg a bizalom a szívükben.
Milyen események előtt álltak?
A háborgó tenger, amely az útjukat állta, és mögöttük az ellenség csapata, a pusztulásukra törtek.
Ők azonban nem estek kétségbe, mert hittek, és hittel mentek a vízoszlop közepébe,
és mentek, és énekelték már előre a háladalt.
A puszta, a sivatag járatlan, úttalan útja várta őket, ahol nincs étel, ahol ivóvíz nincsen.
A skorpiók lesnek a kövek mögött, és nem volt kő, ahova lehajtsák fejüket.
De ők hittek, és többet tudtak a sivatagnál, ők látták az Ígéret hazáját.
Hittek, és megismerték a Sziklát, vizet ontott, és ittak belőle. És a Szikla kísérte őket.
Hittek, és ételt gyűjtöttek reggel a pusztában. Az Ég adta a mannát.
Hittek, és bátran néztek az események elébe.
És az események, amelyek körülvették őket, nem rendítették meg a szívüket, nem féltek.
Pedig milyen éjszaka volt az! - a pusztító angyal látogatása. És meglátogatott minden házat, és minden elsőszülöttet megölt azon az éjjelen, minden embert és minden állatot.
Ó, milyen jajveszékelés volt, milyen iszonyú fájdalom!
De ők feláldozták a bárányt, mert hittek. És megkenték a bárány vérével az ajtófélfákat, és énekeltek.
Már előre énekelték a hazaérkezettek dalát. Mert hittek, és tudták,
aminek megértéséhez kevés az értelem, amit a szív fel nem foghat, amit szem látni képtelen.
Tudták a Szeretetet.
Tudták, hogy itt van velük, hogy Ő hívta őket, aki hűséges, Ő tett ígéretet, és önmagát ígérte meg.
Tudták, hogy ott megy előttük, mint a tűzoszlop olyan, és mögöttük áll, mint a felhő.
És kinyújtotta karját felettük, és nap nem égetheti őket, sem semmiféle hőség.
Úgy mentek a pusztán, az úttalan úton, mint akik a széles, az egyenes úton járnak,
hiszen az út, amelyen mentek, az ígéret volt. Az Isten odaadta nekik önmagát.
Ő volt a lépteik Ösvénye, és Ő volt a tündöklő Fény, aki fényessé tette az éjszakát,
a szívük éjjelét ragyogta át, és ezért nem volt félelem a szívükben,
hanem a hit lángolt bennük, és énekelték a háladalt.
Hiszünk, és nincs a szívünkben félelem.
Kicsinyek vagyunk, és képtelenek, hogy fölérjünk Tehozzád Isten.
De Te önmagadhoz hívtál bennünket.
És amikor meghívtál, önmagadra esküdtél meg.
És amikor hívtál minket, akkor eljöttél, és a karjaidon hordozol bennünket.
Hiszünk benned Szeretet, és tudjuk már: itt vagy.
Úgy várunk reád, nem mint a szolgák, akik csak várnak az éjszakában,
úgy várunk reád, mint akik előtt már kitárult a Te ajtód,
hiszen már megterítetted a lakomát, hiszen már odaadtad önmagad.
Te vagy az Élet Étele, hiszen már szeretsz bennünket. Úgy szerettél, hogy az életedet adtad értünk.
Hiszünk a Szeretetben, Tebenned Isten, és mert hiszünk, azért Benned élünk,
Benned, Te végtelen, Te Örök Szeretet, Te hűséges,
Benned, Te megrendíthetetlen szilárd Város, akit Te magad építettél fel.
Tebenned élünk, a Te széles, egyenes utadon járunk, ebben a tündöklő Fényben,
és előtted állunk már most, az éjszakában, ebben a távolban már itt vagy közel hozzánk,
és mi ott állunk a Te színedben a Trónnál, a Kristálytengeren, a Te karjaidon, Te hordozol bennünket.
Hiszünk, és ezért bátor a szívünk, nem retten meg az eseménytől, ami vár reánk,
nem rettenti meg a szenvedés, ami körülölel bennünket,
legyen az sötét, legyen az keserű, legyen az könnyekkel telve.
Hiszünk, hogy Te vagy az átölelő Szeretet, Te vagy a mi Keresztünk, a mi életünk Könnye,
és ragyogsz, tündökölsz a mi éjjelünk sötétjén, a mi szívünkben békét adsz nekünk.
Tudjuk, hogy Te vársz reánk, és úgy várunk Téged, hogy már ott vagyunk nálad, ezért énekelünk.
Úgy megyünk Hozzád, ó Szeretet, mint akik hazaértek már.
Hiszen hiszünk, tudjuk, amit a szív nem érthet, látunk Téged Szeretet, aki odaadtad önmagad értünk,
Hiszünk, és ott vagyunk az asztalodnál már,
nem mint szolgák, hanem a Te testvéreid, a Te családod vagyunk, az édes fiak.
Isten, és Te jársz körül, Te szolgálsz, és önmagadat adod minekünk, adod minden nap.
Hiszünk és örvendezünk tehát, és énekelünk, mert Tebenned élünk,
Te végtelen Jóság, Te Örök Szeretet, mi Üdvösségünk, Te Örök Élet.
Ámen.
