Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Domonkos Nyári Egyetem Vasváron

nyari-egyetem-01-scaledAugusztus 1-4. között került megrendezésre a II. Domonkos Nyári Egyetem Vasváron, Magyarország legrégebbi domonkos kolostorában.

A vasvári domonkos kolostor, amely jelenleg a Domonkos Rendtörténeti Gyűjteménynek és Levéltárnak, valamint zarándokszállásnak is helyet ad, idén második alkalommal fogadta a Domonkos Nyári Egyetem résztvevőit, akik az ország nyugati, keleti és központi részéből érkeztek. Bár jelenleg szerzetesek nem laknak az egykori rendházban, mégis évente több napra megtelik élettel, hiszen olyan fiatalok érkeznek falai közé, akik nemcsak nyári kikapcsolódásra, hanem lelki feltöltődésre, új barátságra és mindenek előtt mély tudásra vágynak a teológia, a filozófia, a természet- és történelemtudomány területéről.

A négy napos program alatt az előadások színvonalát a meghívott előadók – akik jobbára a domonkos rend tagjai – felkészültsége, szakmai elismertsége garantálta. Itt szintén megjelenik egy fontos egyensúly: az előadások témája, részletessége remekül fogta össze a hallgatóságot: a témákban járatlanabb résztvevők számára nem volt túlságosan megterhelő, érthetetlen; ugyanakkor a képzettebbek számára sem vált unalmassá, érdektelenné. Kőrösiné Dr. Merkl Hilda irodalomtörténész, a domonkos világi közösség vezetője és Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész és múzeumigazgató a program szervezése alatt nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az előadások végén párbeszéd alakuljon ki a hallgatóság és az előadók között, az esetlegesen felmerült kérdések, meglátások megvitatása érdekében. Szintén a szervezést dicséri a témakörök sokszínűsége: a teológiai és filozófiai előadások mellett – amelyek jobbára az egyház legragyogóbb elméjének, a domonkos Aquinói Szent Tamásnak a nyomán kerültek kifejtésre –, bemutatásra került a rend története – többek között a múzeum és a levéltár vezetett bejárásával –, a domonkos lelkiség – az „Élő szó: A magyar domonkosok 800 éve” című film vetítésével és a domonkos testvérek tanúságtételével –, valamint a jelenlegi közéleti problémák katolikus megközelítése, mint amilyen a társadalmi igazságosság, a technikai fejlődés és a teremtésvédelem kérdése.

Ahogy a Domonkos Rend, úgy maga a nyári egyetem sem maradt a kolostor falai között: a program részét képezte a kirándulás, a természetben és Szombathelyen egyaránt. Szintén a kolostorfalakon kívül kerültek megrendezésre az esti programok: a domonkos jubileumi film megtekintésének, Lázár Csaba színművész irodalmi műsornak és Székely János püspök atya előadásának a kolostor szomszédságában lévő Nagy Gáspár Művelődési Központ adott otthont, megnyitva a kapuit a nyári egyetem résztevői mellett minden érdeklődőnek. Ez szintén szépen szimbolizálja a domonkos felfogást: a szellemi tevékenység nem önmagáért való cél, hanem az igehirdetés eszköze: a megszerzett tudást tovább kell adni a világban.

Azokkal a részvevőkkel beszélgetve, akik tavaly is részt vettek a nyári egyetemen, megtudtam, hogy – az egyébként előző évben is színvonalas rendezvény – mennyit fejlődött. Az utolsó napon tartott értékelés, amelyen a szervezők a résztvevők véleményére és javaslataira voltak kíváncsiak, garantálja azt, hogy ez a fejlődés töretlen marad, és jövőre is színvonalas nyári egyetemmel készül a Domonkos Rend.

Egy résztvevő