Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Nagyboldogasszony-napi programok Vaspör-Pusztacsatárban

nevtelen-1A Salomvári Plébánia mindenkit szeretettel hív Nagyboldogasszony-napi programjaira. Várják a szlovén ajkú híveket is, hogy ezen az ősi ünnepen szlovén nyelvű egyházi énekek is felcsendüljenek. A plakát letölthető itt. 

A közigazgatásilag Vaspörhöz tartozó Pusztacsatárban rendszeresen tartanak szentmiséket, ám a Mária tiszteletére emelt kegykápolna főbúcsúja Nagyboldogasszony napjához, vagyis augusztus 15-höz kapcsolódik. Az erdei tisztáson található kegyhely az egyházi ünnephez legközelebb eső hétvégén rendszerint többnapos programsorozatnak ad helyet, s ez így lesz idén is. Szombaton 18 órakor szentmise várja a híveket, amit szentségimádási óra, majd éjfélig tartó virrasztás követ. 

A vasárnapi Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisét követően – körülbelül 14 órától – litániával folytatódik a programsorozat, ennek során búcsúztatják el az eseményre érkező zarándokokat. Hétfőn 17 órakor engesztelő imaórát tartanak, amely alatt gyónási lehetőséget is biztosítanak a híveknek, majd 18 órakor újabb szentmisének ad helyet a kegyhely.