Gondolatok Évközi 21. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atyától
„Milyen az Isten szeretete? Olyan, mint az atya fenyítéke.
Igen, nemcsak simogat, nemcsak ajándékot osztogat, hanem az Ő végtelen ajándéka ösztökél bennünket, ösztökél és ostoroz, megver és sürget, és így szeret. Megtisztít és éget. Így szeret bennünket az Isten, hogy méltóvá tesz minket önmagához.
Ezért minden erőnkkel és minden könyörgésünkkel úgy kell szeretnünk Isten felénk kiáradt irgalmas szeretetét, hogy ki kell egyenesítenünk a kificamodott térdet, hogy járnunk kell, futnunk feléje, és belekapaszkodnunk könyörgő szeretetünkkel az Ő végtelen irgalmas kezébe.”
(Iz 66,18-21, Zsid 12,5-7. 11-13, Lk 13,22-30)
A mai vasárnap Isten üdvözítő szeretetéről tanít minket.
Isten üdvözítő szeretete minden emberre kiárad – erről beszél az ószövetségi olvasmány.
Nincsenek távolságok, amelyek megakadályoznák e Szeretetet, hogy elérkezzék hozzánk.
Távoli szigetek lakói, idegen népek, mindet összegyűjti Isten az Ő szent helyére, és mindet befogadja szentélyébe, minden embert.
Isten úgy szeret bennünket, úgy tárja ki karját felénk, hogy mindegyikünket személyesen, egész szeretetével magához ölel.
Szent Pál apostol mondja: Szeretett engem, és Fiát adta értem. Isten így szeret bennünket.
Mindegyikünk ott áll Isten szeretetének színe előtt, és Isten egész végtelenségével, személy szerint hozzánk fordul, és szeretetének minden erejével átölel minket, így üdvözít bennünket.
De Isten szeretete, az Ő mindenkit üdvözítő akarata mégis szűk ajtó, ami be is zárul, és hiába zörgetnek a kint rekedtek? Isten megközelíthetetlen és elérhetetlen.
Az Ő szeretete mindenkit átölel, az Ő szeretete előtt mégis semmi az ember.
Nem zár ki bennünket önmagából, de belefoglal önmagába.
Az Ő szeretetének hatalmas tettébe foglal bele bennünket, úgy szeret minket, hogy sürget, hív, és azt akarja, hogy mikor kitárja karját felénk, irgalmának szeretetét, mi könyörgő szeretettel belekapaszkodjunk az Ő kitárt karjába.
Titok ez, az Isten szeretetébe beleolvadt ember törekvése.
És valahol e titok magában hordozhatja a tragédiát is.
A titok azt jelenti, hogy az ajtó szűk, és bezárul. Igen, mindenki bemegy ezen az ajtón.
Igen, mindenki hivatalos a lakomára, és helyünk van, minden embernek helye van Isten asztalánál.
De hogy ott legyünk, ehhez sietnünk kell.
Ehhez úgy kell futnunk, amint Szent Pál apostol tanítja: ahogyan küzdenek a pályán a versenyzők.
Nem a levegőt csapdosom, hanem megfeszítem erőimet, és sanyargatom testemet, és futok a kitűzött cél felé, hogy enyém legyen a hervadhatatlan koszorú.
A koszorú, a jutalom, a cél: Isten irgalma, irgalmas szeretetének ingyenes ajándéka Isten maga.
De futni kell mégis.
Mert Isten úgy szeret bennünket, olyan titokzatos szeretettel, hogy belefoglal minket szeretetébe, belefoglalja könyörgésünket irgalmába.
A Szentlecke ezt a titkot állítja elénk. Milyen az Isten szeretete? Olyan, mint az atya
fenyítéke.
Igen, nemcsak simogat, nemcsak ajándékot osztogat, hanem az Ő végtelen ajándéka ösztökél bennünket, ösztökél és ostoroz, megver és sürget, és így szeret. Megtisztít és éget.
Így szeret bennünket az Isten, hogy méltóvá tesz minket önmagához.
Ezért minden erőnkkel és minden könyörgésünkkel úgy kell szeretnünk Isten felénk kiáradt irgalmas szeretetét, hogy ki kell egyenesítenünk a kificamodott térdet, hogy járnunk kell, futnunk feléje, és belekapaszkodnunk könyörgő szeretetünkkel az Ő végtelen irgalmas kezébe.
Ámen.
2022. augusztus 21.
Takács Gyula plébános atya
