Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gondolatok Nagyboldogasszony ünnepére - Dr. Takács Gyula atyától

nagyboldogasszony-2022„Köszöntsük a nemzedékekkel, áldottnak hirdessük Máriát, de énekeljük el az ő minden éneknél zengőbb dalát ma: Alázatos szolgálóleány, hatalmas az Úr, az Ő neve Szent, övé a dicsőség, és minden tisztelet Őt illeti meg, Ő az egyetlenegy, Ő a Minden, Ő a Végtelen.
És az Ő ölébe esnem, mint porszem, Benne, mint virágban illat lennem, hogy csak Ő legyen az életem, a Minden, az Egyetlenem.
Ó, de boldog nekem, ó milyen áldott az Üdvösségem!”

(Jel 11,19a;12,1-6a.10ab., 1Kor 15,20-27, Lk 1,39-56)

Áldott vagy az asszonyok között! Boldog vagy, ó Mária, aki hittél.
Ó hányszor, hány nemzedék ajkán hangzottak Erzsébet prófétai köszöntő szavai, amelyekkel a Szentlélektől eltelve Máriát üdvözölte.
Ó hányszor mondtuk mi is: Üdvözlégy Mária!
Ó hányszor imádkoztuk: Áldott vagy az asszonyok között!
És amikor Máriát ünnepeljük ma, amikor Máriát áldottnak, boldognak hirdetjük, akkor a mi imádkozó szavunk belevegyül a nemzedékek ujjongásába.
A mi imádkozó szavunk eggyé válik az angyalok kórusával, hiszen az angyalok is így köszöntik Máriát.
Bevonul ő az égi Király lakába, fölemelkedik a mennyei trónusra arannyal átszőtt ruhában, a hervadhatatlan koszorúval homlokán, minden teremtmények felett.
A menny Királynője ő, a földnek Asszonya.
Ó, hogyan zeng ezen a bevonuláson az angyalok kórusa: Áldott vagy te, áldott az asszonyok között! Áldottabb minden teremtménynél, ó boldog Szűzanya!
Máriát dicséri lelkünk, Máriát magasztalja szánk. A Máriát köszöntő ének szavával gyűltünk össze itt, hogy ünnepeljük Mária boldogságát, hogy magasztaljuk Mária nagyságát.
De akkor, amikor Máriát Erzsébet így köszöntötte, amikor ott állt ő Erzsébet hajlékának küszöbén, és akkor, amikor nemzedékek megszámlálhatatlan sora zengi Máriát köszöntő
imáját: Áldott vagy te, akkor, amikor az angyalok kórusa énekel: Ó boldog, Egek Királynője, Mária, amikor mindannyian így ünnepeljük őt, nézzük csak, mit tesz Mária?
Mit tett Mária Erzsébet hajlékának küszöbén?
Mit tesz Mária az egek királyi Trónusán, egy örök valóság végtelenén át?
Mária így énekelt: Magasztalja lelkem az Urat. Ő a Szent, az Ő neve.
Övé a hatalom, Ő a Dicsőséges, és minden áldás Őt illeti meg.
Mária így énekelt, miközben belépett Erzsébet hajlékába.
Alázatos szolgálóleány. És lehajtott fővel, kicsinyen, mint a porszem, úgy hullott ő az Isten
ölébe.
A mennyei trónon úgy ül ő, ahogyan az illat a virág kelyhében.
Az illat tudja azt, a virágból árad el, és benne megmarad.
Az illat tudja azt, a virág az ő mindene, az élete, a kedvessége, a léte, az örvendezése.
Úgy van Mária Isten ölében, e mennyei trónon, Isten ölelésében, a Szeretet végtelen egében, hogy tudnia kell, hogy énekli, hogy zengi szüntelen a kicsinységet.
Mária ezt tette meg, megtette az alázatot. Tett ennél hatalmasabbat, nagyobbat teremtmény?
Nem a legdicsőbb cselekedet mondani ezt: Nem én, én nem létezem, én elvesztem Isten
ragyogó fényében. Ő a Hatalmas, Ő él énbennem.
Ha tekintete felém fordult, e ragyogó, e tündöklő, ez emésztő Fénysugár, lehet dicsekednem?
Nemde csak illat lehetek a virág kelyhében? Nemde csak az Ő fénye az Ő fényében?
Ő a Hatalmas, Szent az Ő neve. Őbenne ujjong az én lelkem, Ő az életem.
Máriát dicsérni jöttünk el, zengeni angyalok kórusával egyben: Áldott vagy!
Nemzedékekkel együtt imádkozni ma: Áldott vagy az asszonyok között!
És Erzsébet prófétai ajkával mondani: Boldog, ó Szűzanya!
De amikor ünnepeljük őt, tegyük meg még, hogy megállunk egy pillanatra, hogy megállunk e csodánál, e kicsinység előtt, tegyük meg, hogy szemléljük Máriát, hogy abban a titokzatos fenségben értjük meg őt, amely titok így hangzik Mária éneke hangjaival: alázatos szolgálóleány.
Tegyük meg, hogy megértjük Máriát, hogy tanulunk tőle.
Tegyük meg, hogy egy kicsit, egy egészen kicsinykét legyünk Máriák.
Nem baj, ha keveset, nem baj, ha kicsinykét – annál jobb, mert az ő titka éppen a semmisség, az ő titka épen a kicsinység.
És ha kicsinységet tanultunk tőle, ha egy egész keveset, ha magunkra öltöttük a lelkületet, az alázat egyszerű ruháját, akkor boldogok vagyunk, akkor boldogok lehetünk mi is ezen az ünnepen, és az életünk minden perce, amelyik alázatos, minden lépése, amelyikben porszem az ember, ez mind ünnep lesz.
Ha Mária útján megyünk, akkor megyünk a magasság felé, és ott fogunk állni mi is a mennyei, a királyi Otthon ajtaja előtt.
Úgy fogunk ott állni, ahogyan Mária lépett át ennek a hajléknak küszöbén: kicsinyen leszünk ott, úgy leszünk ott, mint a gyerek.
És ha úgy ott leszünk, boldogok vagyunk, mert hallani fogjuk az áldott igét, az igét, angyalok énekénél ékesebb énekét az Úrnak, aki bennünket köszönt majd öröklétünk küszöbén, azon a pillanaton, és Ő énekli el: Boldog vagy, boldog vagy kicsiny szegény, az enyém, az én szegényem, az én kicsinyem.
Boldog vagy porszem, az én illatom lettél, az én kedvességem a tied, a tied a Szeretet, az
örök, a lángoló Élet, a végtelenül Boldog.
Boldog vagy, mert kicsiny lehettél, mert alázatosan átléphetsz ezen a küszöbön, mint a tű foka olyan keskeny, de te jöhetsz hozzám. Jöjj bátran, hiszen megértetted. 
Elveszítetted önmagad. Önmagad nélkül jöttél, nem dicsekedvén, nem azt mondottad: én.
Nézd Isten mit tettem, amit hoztam neked, hanem hozod a semmisségedet, és mint a
porszem az ölembe estél.
Boldog vagy, ó kicsiny, ó te szegény lélek! Jöjjetek hozzám, és nektek adom az országot.
Jöjjetek hozzám, és ebben az országban trónon ültök ti mindannyian, az én trónomon, mert kicsinyek vagytok, mert alázatosak.
Énekeljük tehát ezen az ünnepen Mária dalát, énekeljük nemcsak az angyalok kórusát, nemcsak Erzsébet prófétai szózatát, énekeljük azt is.
Köszöntsük a nemzedékekkel, áldottnak hirdessük Máriát, de énekeljük el az ő minden éneknél zengőbb dalát ma: Alázatos szolgálóleány, hatalmas az Úr, az Ő neve Szent,
övé a dicsőség, és minden tisztelet Őt illeti meg, Ő az egyetlenegy, Ő a Minden, Ő a
Végtelen.
És az Ő ölébe esnem, mint porszem, Benne, mint virágban illat lennem, hogy csak Ő legyen az életem, a Minden, az Egyetlenem.
Ó, de boldog nekem, ó milyen áldott az Üdvösségem!
Ámen.

2022. augusztus 15.

Takács Gyula plébános atya