Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Vasárnapi gondolatok évközi 23. vasárnapra - dr. Takács Gyula atya elmélkedése

evkozi23-2022Évközi 23. vasárnap szentírásai szakaszaival kapcsolatban dr. Takács Gyula csörötneki plébános osztja meg gondolatait. 

„Ha Jézussal egyesültünk, akkor Jézus az életünk, Ő cselekszik minden cselekedetünkben.
Ő bennünk él, és mi is élünk Őbenne.
Akkor mi is minden erőnkkel és minden igyekezetünkkel futunk a pályán,
megyünk Jézus nyomdokában, megtesszük a keresztény élet tetteit,
és mindörökké dicsőíteni tudjuk majd Istent, a végtelenül Szentet.
Mi magunk is ott leszünk az üdvösségben, amit Istentől kaptunk,
az örök életben, amely mégis a szívünkből árad, a Szeretetben leszünk, a Szeretetben, aki Isten,
a Szeretetben, aki mégis mi magunk is vagyunk, hiszen eggyé váltunk Ővele,

eggyé a Szeretet Urával, Jézussal, a mi üdvözítő Testvérünkkel.”

 

Évközi 23. vasárnap

Bölcs 9,13-19

Filem 9b-10. 12-17

Lk 14,25-33

 

Jézus ma arról tanít bennünket, ki lehet az Ő tanítványa.
Arról tanít bennünket, hogyan kövessük Őt, hogyan éljünk keresztény életet.
És Jézus tanításának az első állítása, hogy ezt nem is lehet, nem lehet emberi erőből.
Amije van az embernek, amennyi bölcsessége és ereje, amennyire képes az ember,
az kevés ahhoz, hogy Jézus nyomába lépjen, hogy végigmenjen azon az úton, amelyen Jézus vezet, és elérjen a célhoz, magába az Égbe, az Isten trónja elé álljon, amely célra Jézus irányít bennünket.
Ezért mondja Jézus: Aki nem mond le mindenről, amije van, nem lehet a tanítványom.
Mert az én tanítványom nem abból lesz valaki, amije van, amire képes, amit megtehet.
Nem saját bölcsessége és saját ereje teszi Őt tanítvánnyá, Jézus követőjévé, keresztény emberré.
Viszont ha így nem lehet, akkor meg hogyan lehetséges?
Már a Zsoltáros is ezt kérdezi: Ki mehet föl az Úr hegyére? Ki állhat meg az Ő szent helyén?
Valóban méltó lehet az ember és képes arra, hogy fölemelkedjék a végtelen Isten színébe, hogy fölmenjen az Égbe?
Valóban képes lehet az ember arra, hogy üdvözüljön?
Ha önmaga erejéből nem teheti meg az ember, ha önmagáról le kell mondania ezért,
ha számot vetett vagyonával és látja, hogy felépíteni nem tudja az épületet,
ha számot vetett erejével és fölméri, az ütközetet nem nyerheti meg, vajon mit tegyen ekkor?
Jézus nem azt mondja, hogy keseredjünk el. Jézus nem azt mondja, veszítsük el reményünket.
Ha önmagunkban reménykedünk, nem lehet mást tennünk.
De a mi reményünk Krisztus. És ha Őbenne reménykedünk, nem fogunk csalatkozni.
Ezért Jézus tanítása így szól: az én tanítványom az én alkotásom.
Én alkotlak meg titeket, én teszem meg az üdvösségteket,
és minden cselekedetet, minden lépést az üdvösség felé,
mindent, ami üdvösséges szeretet, az én kegyelmem művel bennetek. Ez Jézus követése.
Jézus követése azt jelenti, hogy Jézus kezébe tesszük önmagunkat.
Jézus követése azt jelenti, hogy Jézus kinyújtott kezébe kapaszkodunk bele,
és Ő emel föl bennünket, nem hagy elveszni.
Ahogyan nem engedte elveszni Szent Pétert, aki fölött összecsaptak a hullámok, és kétségbeesett, Jézus fölemelte őt és megmentette.
Ahogyan megmentette a bárkában küszködőket, akik már elveszítették reményüket,
hiszen a vihar erősebb volt náluk. Jézus azonban parancsolt a szélvésznek, és csendesség lett, és már ott voltak a parton, mert Jézus csodát tett, csodákat.
Igen, a mi keresztény életünk, és annak minden cselekedete, minden szeretetünk,
mindaz, ami üdvösséges bennünk, mind Jézus csodája.
Jézus csodája vagyunk mi magunk, akik követjük Őt,
Jézus csodája a mi egész keresztény életünk, és Jézus hatalmas csodája a mi üdvösségünk,
hogy az Égbe fölmehetünk, hogy ott lehetünk az Isten színe előtt,
hogy mindörökre ott állhatunk az Ő ragyogásában, hogy üdvözülhetünk. Erre tanít bennünket Jézus.
Aki tanítványom akar lenni, aki követni akar engem, aki keresztény életet akar élni,
az reám számítson, az bízzon bennem.
Bízza reám egészen önmagát, minden tettét, minden percét, és az örökkévalóságát,
mert csak tőlem kaphatja meg, csak az én kegyelmem teheti meg az üdvösséges tetteket, a keresztény élet minden cselekedetét, és az üdvösséget.
Akkor tehát, ha így vagyunk Jézus tanítványai, ha önmagunkról lemondtunk teljesen,
mindenről, amink van, ha Jézuséi lettünk, akkor még egy valamit tudnunk kell.
Szent Pál apostol a Szentleckében villantja föl előttünk ezt a titokzatos igazságot.
Ő egy keresztény cselekedetet kíván tanítványától, Filemontól, a gazdag úrtól,
akitől elszökött a rabszolgája: bocsásson meg neki, sőt úgy fogadja be házába, mint testvérét, mint a családja tagját, nem mint hűtlen szolgát.
Vajon hogyan tehetné meg ezt? Vajon honnan meríthetne ehhez bölcsességet és erőt?
Vajon honnan vehetne ekkora szeretetet, ilyen irgalmat ember? Mégis tennie kell.
Jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként. Belőled szülessék meg a jócselekedet.
Minden jócselekedetünk kegyelem, kegyelem a mi üdvösségünk, és mégis a mi szívünk a forrás.
A forrás mi magunk vagyunk. Belőlünk árad, ami tőlünk nem telik, belőlünk árad az élet, a romolhatatlan élet, az örök élet, belőlünk árad a szeretet. Önként igen, szívből, a bensőből.
Hogyan lehetséges mindez? Úgy lehetséges, és a titok ez: ha Jézussal egyesül az ember.
Ha Jézussal egyesültünk, akkor Jézus az életünk, Ő cselekszik minden cselekedetünkben.
Ő bennünk él, és mi is élünk Őbenne.
Akkor mi is minden erőnkkel és minden igyekezetünkkel futunk a pályán,
megyünk Jézus nyomdokában, megtesszük a keresztény élet tetteit,
és mindörökké dicsőíteni tudjuk majd Istent, a végtelenül Szentet.
Mi magunk is ott leszünk az üdvösségben, amit Istentől kaptunk,
az örök életben, amely mégis a szívünkből árad, a Szeretetben leszünk, a Szeretetben, aki Isten,
a Szeretetben, aki mégis mi magunk is vagyunk, hiszen eggyé váltunk Ővele,
eggyé a Szeretet Urával, Jézussal, a mi üdvözítő Testvérünkkel.

Ámen.