Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gondolatok Évközi 25. vasárnapra - Takács Gyula csörötneki plébános gondolatai

evkozi25-2022Évközi 25. vasárnap szentírási szakaszaihoz kapcsolódva dr. Takács Gyula csörötneki plébános osztja meg gondolatait olvasóinkkal. 

„Isten, az Örök Szeretet, a mi Istenünk a mi örök életünk,
a mi Üdvösségünk lesz, hiszen hűek voltunk Hozzá kicsinyen.
Fölemel bennünket végtelen, hatalmas önmagához,
és részesít bennünket az Ő örökkévaló, végtelen nagyságában, az Ő örök életében.
Hiszen aki a kicsinyben hű, az hű a nagyban is.
Kicsinyek vagyunk, de Isten önmagát bízta ránk, ránk bízta a Szeretet titkát.
Kicsinyen, életünk egyszerű tetteiben sugározzuk Isten mosolyát a világban,
legyünk a szomorúak vigasztalása, legyünk a türelem, a megbocsátás mécsese,
és akkor Isten fölemel bennünket az Ő arcához, és az Ő örök mosolygása,
az Ő végtelen szeretetének ragyogása lesz a mi örök boldogságunk.”


Évközi 25. vasárnap

Ámosz 8,4-7

1 Tim 2,1-8

Lk 16,1-13

 

Kicsiben hűnek lenni – erre tanít bennünket ma Jézus szava.
Valóban kicsinyek vagyunk, porszem, de Isten ránk bízta a végtelen Kincset, a Szeretet titkát.
Isten az ember szívére írta saját arcának vonásait, belénk oltotta a Szeretet fényét.
S amikor ránk bízta, reánk, kicsinyekre, porszemre a végtelen Szeretetet,
akkor azt várja tőlünk, hogy legyünk hűségesek abban a kicsiben,
amely kicsiben élünk, az életünk mindennapjaiban,
az életünk tetteiben legyünk hűségesek a ránk bízott végtelen Kincshez, a Szeretethez.
Osztogassuk, adjuk, ragyogjuk a szeretetet!
Hiszen Isten azért teremtett bennünket ebbe a világba, hogy az Ő mosolya legyünk.
Isten azért adott nekünk jó szívet, hogy meggyógyítsuk testvéreinket,
hogy enyhítsük a fájdalmat, hogy vigasztalást adjunk.
Azért adott nekünk türelmet, hogy megbocsássunk, és Isten irgalmának tanúi legyünk.
Ilyenkor, ha kicsinyek vagyunk is, mégis az Örök Fényt ragyogjuk,
olyanok vagyunk, mint a hegyre épített város, mint a tartóra helyezett világító mécses.
Amikor látják az emberek a mi szeretetünket, amikor a mi jó tetteinket szemlélik,
akkor felismerik a Szeretet Istenét, akkor áldják a mennyei Atyát.
Ezért bízta ránk Isten, kicsinyekre e drága Kincset.
S amikor hűségesek vagyunk a kicsiben, amikor a ránk bízott Kincset hűségesen kamatoztatjuk,
ragyogjuk a Szeretetet, akkor Isten ránk bízza majd végtelen önmagát is.
Isten, az Örök Szeretet, a mi Istenünk a mi örök életünk,
a mi Üdvösségünk lesz, hiszen hűek voltunk Hozzá kicsinyen.
Fölemel bennünket végtelen, hatalmas önmagához,
és részesít bennünket az Ő örökkévaló, végtelen nagyságában, az Ő örök életében.
Hiszen aki a kicsinyben hű, az hű a nagyban is.
Kicsinyek vagyunk, de Isten önmagát bízta ránk, ránk bízta a Szeretet titkát.
Kicsinyen, életünk egyszerű tetteiben sugározzuk Isten mosolyát a világban,
legyünk a szomorúak vigasztalása, legyünk a türelem, a megbocsátás mécsese,
és akkor Isten fölemel bennünket az Ő arcához, és az Ő örök mosolygása,
az Ő végtelen szeretetének ragyogása lesz a mi örök boldogságunk.

Ámen.