Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fényt hagyni magunk után - Nyugdíjas zarándoklat a Székesegyházban

dsc3511Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal 2022. szeptember 18-án, vasárnap délután az Egyházmegye Pasztorális Irodájának szervezésében nyugdíjas zarándokok töltötték meg a szombathelyi Székesegyházat.

A teljes program visszanézhető ITT! 

Az ajtóban kis imafüzetet kaptak a nyugdíjasok, melynek a mindennapokban nagy hasznát veszik. Hasznos tudnivalók ismertetése után Dr. Kürnyek Róbert pasztorális helynök köszöntötte az összegyűlt híveket, valamint Dr. Márfi Gyula érseket, akinek előadásával kezdődött a zarándoklat.

Érsek atya tanítását Simon és Garfunkel – Híd a romlás vizén c. dalával kezdte, ezt apokrif imaként említette. Előadásában az ószövetségi ember hitéről beszélt valamint arról,dsc3441 hogy sokan magas kort megért szent emberek voltak, de mégsem tökéletesek. Az  idős ember feladatára is rávilágított Márfi Gyula érsek: nem az a feladata nekik, hogy sajnáltassák magukat, vagy korábbi pozíciójukat, hanem, hogy meg tegyék most, amit meg tudnak tenni. Útravalóként így foglalta össze előadását Érsek atya: Az idős embernek az a feladata, hogy tudjon fényt hagyni maga után.

Érsek atya előadása IDE kattintva újra meghallgatható! 

dsc3497Az előadás után fakultatív programok várták a résztvevőket, lehetett vezetett Szentségimádáson részt venni a Madonna kápolnában, vagy imaösvényt bejárni a székesegyház mellékoltárainál, de vetített képeken meg lehetett ismerni Tersesa de Jesus életét, aki az idősek, nyugdíjasok védőszentje.

A szentmise előtt ráhangolódásként Lakner-Bognár András egyházmegyei zeneigazgató vezetésével közös éneklésre volt lehetőség. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök mutatta be, Dr. Márfi Gyula érsek, Dr. Kürnyek Róbert pasztorális helynök és Császár István püspöki helynök, plébánossal együtt. Püspök atya szentbeszédében az idős korról beszélt. Ezt egy történettel is szemléltette, aminek címe Öregember, öreg, de ember. A történetben az idős ember úgy érezte senkinek nincs szüksége rá, de a helyi lelkésznek mégis, amitől kivirult és újra értékesnek kezdte magát érezni. Az öregeknek valódi tiszteletre és szeretetre vandsc3508 szüksége, nem fölöslegesek, hatalmas kincset hordoznak.  Sok bántás miatt az idős ember úgy élheti meg, hogy darabokban hal meg, sokszor az öregeket tisztelik, de nem szeretik. Pedig az idősek az egyházmegye, a család, a világ kincsei, feladatuk, hogy sugározzanak szeretetet, szelídséget, békét, hitet, hiszen azok a tettek nagyok, amiket nagy szeretettel teszünk.

A mindennapokra azt a tanácsot adta Püspök atya az időseknek: Legyen az arcotok ragyogó, olyan emberek legyetek, akik egy életen át Istent nézték.

Legyetek az egyházmegye különleges kincsestára, aranyfedezete, imádságos háttere.

Püspök atya prédikációja ITT visszahallgatható!