Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az egyházmegye ékköve - 10 éves a Szent II. János Pál Katolikus Szakkollégium

szakkollegium-4-of-27Alapításának 10 éves évfordulóját ünnepelte szeptember 30-án a Szent II. János Pál pápa Katolikus Szakkollégium. A szombathelyi Brenner-iskola aulájában együttműködési megállapodás aláírására is sor került.  

szakkollegium-5-of-27A Szakkollégium célja, hogy keresztény értelmiségieket neveljen egy szolidáris társadalom építésére, az igazságosság szolgálatára, az értelmi képzés, a szaktudás erősítése, a morális és közösségi életvitel, a társadalmi érzékenység, és a lelkiség elmélyítése révén, idézte az alapítóokirat talán legfontosabb mondatát Gaspari Gábor igazgató köszöntőjében, aki hangsúlyozta: az elmúlt egy évtizedben elvégzett munka sikerességét bizonyítja, hogy ma is telt házzal működik az 50 férőhelyes intézmény, amely az egyetlen szombathelyi székhelyű szakkollégium az országban. Együtt élnek, tanulnak itt az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem és a Brenner János Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjának hallgatói, akik között katolikusok éppúgy megtalálhatók mint evangélikusok, reformátusok és az Istent keresők is. Így lesz az intézmény híd a tudományterületek, egyetemek, keresztény felekezetek és keresők között, mondta Gaspari Gábor. 


szakkollegium-19-of-27II. János Pál pápa alakját, a fiatalokhoz fűződő viszonyát idézte fel köszöntőjében Székely János megyéspüspök. Az a keresztény emberkép sugárzott már tanárként is a beszédeiből, amiről az evangéliumban olvasunk. Emiatt a diákok bátran fordultak hozzá, gyakran járt velük kirándulni, segítette őket. Szívügye volt a fiatalokkal való foglalkozás. Szerette volna ha a fiatalok szívét átjárná az evangélium. És ezt bátran tette a kommunizmus idején, mondta a megyéspüspök. Bár fiatalon elvesztette szüleit, de ez a hitét nem törte meg, sőt: még mélyebben kereste élete értelmét. A szakkollégiumban a fiatalok 4-5 évet töltenek, ami meghatározó az életükben. Az evangéliumban is hasonlót látunk: Jézus együtt élt tanítványaival, azt akarta, hogy a lelkükbe beleíródjon az evangélium. A Szakkollégium is erre ad lehetőséget: azokban az években amikor egy embernek a felnőtt egyénisége születik, a világlátása alakul, bizonyos értelemben életének lefgontosabb éveiben találkozik az evangélium kincsével, erejével, mondta Székely János, aki reményét fejezte ki, hogy a szakkollégium bővítésére is sor kereülhet hamarosan a domonkos kolostor egyik részében. A Szakkollégium egyházmegyénk egyik ékköve, büszkesége, öröme, hangsúlyozta Székely János. 


szakkollegium-20-of-27A katolikus egyháznak küldetése van az egyetemen, mondanivalója van az egyetemi polgároknak, ezért is fontos az egyházmegyének a szakkollégium, mondta köszöntőjében dr. Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet rektora, a szakkollégium alapítója, egykori vezetője. Kiemelte: a szellemi és fizikai képességek mellett fontos bizonyos helyzetekben a lélek érettsége. Ehhez is hozzájárul a szakkollégium. Nem programot, munkatervet akar a szakkollégium az ott élőkkel megvalósíttatni, hanem a keresztény küldetésbe vonja be őket. Ez a kezdődő Isten országa, ha jól csináljuk és nem hibázunk, emelte ki Németh Norbert, hozzátéve: a legnagyszerűbb befektetés az emberbe való befektetés. És mi itt a lényeggel, az emberrel foglalkozhatunk. Itt a személyre figyelnek, aki szomjazza az örömet, boldogságot, a közösséget, a tudást, magát az Istent. A szakkollégium elválaszthatatlan és értelmezhetetlen az egyetemi lelkészségtől, mondta Németh Norbert, aki felidézte a 11 évvel ezelőtti alapítás első lépéseit, a fejlődés éveit. Kívánom, hogy a szakkollégium sok értékes embernek legyen az otthona, ahonnét a nagy élete elstartolhat - zárta gondolatait Németh Norbert. A Vas Megyei Közgyűlés nevében dr. Balázsy Péter főjegyző köszöntötte a Szakkollégium vezetését és diákjait, akiknek átadta a közgyűlés emlékoklevelét.

szakkollegium-14-of-27A jubileumon a Szakkollégium diákjai is fontos szerepet kaptak, hiszen pl. néptáncot adtak elő és fényképesvetítéssel egybekötve bemutatták mindennapjaikat is. Az ünnepség alkalmat adott a Szombathelyi Egyházmegye, az ELTE és az Egyetemi Lelkészség, valamint a Szakkollégium és az ELTE között 2017-ben megkötött együttműködési megállapodások megerősítésére, újbóli aláírására. Ennek révén működhet a továbbiakban is az ELTE-n az egyetemi lelkészség és szólíthatja meg a fiatalokat, ajánlhat számukra programokat, hirdethet meg kurzusokat, amelyekért krediteket kapnak az egyetemisták. Az est díszvacsorával, beszélgetéssel zárult.