Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egervölgyön megújult a templom külseje

dsc-0364Dr. Székely János megyéspüspök 2022. október 2-án, vasárnap megáldotta a külsőleg is megújult Szent Mihály-templomot Egervölgyön. 

A falu apraja nagyja összegyűlt Egervölgyön, hogy részt vegyen a templom búcsúján, és a felújított templom megáldásán.

A szentmise előtt a tanácsadó testület elnöke köszönetet mondott az egyházmegyének és az ország vezetőinek a tamogatásért, hogy megújulhatott a templomuk, majd V. Németh Zsolt miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője szólt az egybegyűltekhez. 

Az iskolás és óvódás gyerekek verses-zenés műsorukkal örvendeztették meg a falu lakóit. Mindezek után Dr. Székely János megyéspüspök megáldotta a külsőleg megújult templomot. 

A templom 1790-ben épült, többször átépítették és felújították. Mostdsc-0381 a külső korszerűsítéséhez és tetőcseréjéhez az egyházmegyei és állami támogatáson kívül a falu lakói kétmillió forinttal járultak hozzá. 

A szentmisét Püspök atyával Horváth István plébános együtt mutatták be, hálát adva a Gondviselésnek a gondoskodásért, hogy elkészülhetett a templom külső megújulása.

Predikációjában Püspök atya az igaz hitről beszélt. Több példán keresztül szemléltette a hit mibenlétét. Külön szólt a gyerekekhez, felnőttekhez és a házaspárokhoz is.

Püspök atya szentbeszéde IDE kattintva meghallgatható!