Gondolatok Évközi 29. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atyától
„Istentől az igazságot kérjük, azt az Igazságot, amely Igazság Ő maga.
Az Ő igaz voltát, az Ő szentségét, a hibátlan, a tökéletes menyegzős ruhát kell magunkra öltenünk.
De vajon kitől kaphatnánk meg ezt, ha nem az Ő irgalmától?
Ezért állhatatosan és szüntelenül kell kérnünk Tőle, Isten pedig megadja, mert Ő hűséges és megígérte.
Ő felöltöztet bennünket, egészen tisztává, tökéletessé, szentté és hibátlanná tesz minket, hogy ott állhassunk az Ő színében.
Az Ő keze emel föl minket az Égbe, és Ő tesz méltóvá minket, hogy bemehessünk az Ő titokzatos mélyébe, hogy ott állhassunk és Őt magasztaljuk mindörökre.”
Évközi 29. vasárnap (Kiv 17,8-13; 2 Tim 3,14-4,2; Lk 18,1-8Ö
Segítségünk az Úr nevében van - a mai vasárnap válaszos zsoltárában ezeket a szavakat imádkozzuk.
És e szavak igazságára tanít bennünket az olvasmány és az evangélium is.
Az ószövetségi olvasmányban hallottuk a történetet, hogy Mózes és népe, miközben vándorol az Ígérte földje felé, kénytelen megküzdeni ellenségeivel, akadályokat kell legyőzniök.
Amikor nagy ellenséggel találják szembe magukat, nem csupán emberi erejükre támaszkodnak.
Mózes azt mondja Józsuénak:
Válaszd ki a legkiválóbb férfiakat, és bocsátkozz ütközetbe az amalekitákkal.
De aztán hozzáteszi:
Én pedig fölmegyek a hegyre, és imádkozni fogok, amíg ti a harcmezőn küzdötök.
S amikor Mózes karja elfáradt az imában, akkor az ellenség kerekedett felül.
De akkor odaállt mellé Áron és Húr, és fogta Mózes karját, hogy tovább tudjon imádkozni, és ekkor ismét az izraeliták arattak győzelmet.
Mi is vándorlunk az ígért haza felé.
Nekünk Isten az Eget ígérte otthonunknak, az Ég a mi jó Hazánk, és Isten az igen-igen nagy Jutalom, akit megkapunk Tőle.
Ő a hervadhatatlan Koszorú, a mi boldog, örök Életünk.
Őfeléje vándorolunk ezen a földön, s miközben vándorlunk feléje, küzdenünk kell érte,
ahogyan Szent Pál apostol tanítja:
Mint a versenyzők a pályán, futok a kitűzött cél felé, nemcsak a levegőt csapdosom, hanem minden erőmet megfeszítem, hogy elnyerjem a megígért jutalmat.
Mi is megfeszítjük minden erőnket, nap mint nap küzdünk a jóért, a szeretetért, hiszen mindez egy-egy lépés, amellyel a végtelen, a tiszta Szeretethez, Istenhez közeledünk.
De miközben megfeszítjük minden erőnket, miközben küzdünk és futunk a pályán, nem vagyunk elegendők. Vajon ki mehetne föl az Isten hegyére?
Vajon ki állhatna meg az Ő szent helyén? Elegendő az ember, hogy felmenjen az Égbe?
Eléggé tökéletes, hogy a Végtelen, Szent, tökéletes Istenhez méltó legyen?
Ahogyan Mózes tette, nekünk is bele kell kapaszkodnunk Isten kezébe.
Míg egyik kezünkkel küzdünk, és igyekszünk minden erőnkkel, aközben másik kezünkkel Istenbe kapaszkodunk.
Az Ő hatalmas keze, az Ő végtelen szeretete valóban kinyúlik felénk, hordoz bennünket az ölében.
Nekünk olyanoknak kell lennünk, mint a gyermek, aki zörget atyja házának ajtaján.
És kérjük állhatosan, és fáradhatatlanul kérjük az örök életet, kérjük a kenyeret Istentől, kérjük, hogy nyissa ki előttünk önmagát, hogy bemehessünk, és az Ő trónja előtt állhassunk.
Tudjuk, hogy Isten a zörgetőnek kinyitja az ajtót, és aki kér, az kap Tőle, aki kenyeret kér, nem követ ad nekünk.
Tudjuk, hogy Isten önmagát ígérte meg nekünk, és odaadja, mert hűséges az ígérethez.
Nyújtja felénk a hervadhatatlan koszorút, az örök életet.
De kérnünk is kell, kell küzdenünk érte minden erőnkkel, és kell kérnünk Tőle szüntelen és fáradhatatlanul.
Jézus is erre tanít az evangéliumban: szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.
A példázatban a szegény özvegy az igazságát keresi, de ő önmaga nem tudja elnyerni az igazságot, hiszen özvegy is és szegény is, a hatalmasokkal szemben kevés az ő ereje, ezért a bíróhoz fordul az igazságért.
És hogyan fordul a bíróhoz? Állhatosan zörget, éjjel és nappal, úgyhogy a bíró már azt mondja magában: Mivel ennyire kitartó ez az asszony, igazságot szolgáltatok.
Annyira állhatatosan kéri tőlem, félek – mondja – még nekemjön és megver.
Jézus azt szemlélteti ezzel a hasonlattal, hogy mennyire kell imádkozni, hogy mennyire kell kérni.
Istentől az igazságot kérjük, azt az Igazságot, amely Igazság Ő maga.
Az Ő igaz voltát, az Ő szentségét, a hibátlan, a tökéletes menyegzős ruhát kell magunkra öltenünk.
De vajon kitől kaphatnánk meg ezt, ha nem az Ő irgalmától?
Ezért állhatatosan és szüntelenül kell kérnünk Tőle, Isten pedig megadja, mert Ő hűséges és megígérte.
Ő felöltöztet bennünket, egészen tisztává, tökéletessé, szentté és hibátlanná tesz minket, hogy ott állhassunk az Ő színében.
Az Ő keze emel föl minket az Égbe, és Ő tesz méltóvá minket, hogy bemehessünk az Ő titokzatos mélyébe, hogy ott állhassunk és Őt magasztaljuk mindörökre.
Ámen.
2022. október 16. Takács Gyula plébános atya
