Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Mozart: Requiem műve a szombathelyi Székesegyházban és Kőszegen a Jézus Szíve-templomban

mozart22-facebook-post-1200x1200-2x-szombathelyA VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Güssingi Városi Kórus, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar tolmácsolásába Szombathelyen és Kőszegen is felhangzik Mozart: Requiem című műve. 

Az 1791-es év a zeneszerző december 5-én Bécsben bekövetkező halálával és csodálatos gyászmiséjével Wolfgang Amadeus Mozart több mint hatszáz kompozícióból álló, páratlan zenei életművét zárta le. Ugyanez az év egy alig néhány ezer lakosú magyar mezőváros, Szombathely életében új reményt, dicső kezdetet hozott: ebben az évben augusztus 29-én tette le ugyanis Szily János püspök a szombathelyi katedrális alapkövét. „Isten dicsőségére és Sarlós Boldogasszony tiszteletére” aztán az ezt követő 23 év alatt (1791 és 1814 között) Hefele Menyhért tervei alapján felépült a mai székesegyház. A katedrális az amerikai légierő 1945. március 4-i támadása nyomán súlyos károkat szenvedett; a pusztítás leírhatatlan volt. A város, a megye és az állami szervek pénzbeli segélyének köszönhetően azonban a templom rövid idő alatt újjáépült; 1947. szeptember 7-én a Szombathelyi Egyházmegye egykori papja, Mindszenty József bíboros, hercegprímás szentelte fel.

Az 1791-es esztendővel láthatatlan kötelék szövődött Bécs és Szombathely között. Ennek tükrében mindig különös fénnyel ragyog Szombathely kulturális programjai között egy székesegyházi Requiem-előadás. Erre mindezidáig mindössze egyszer került sor: 2018-ban a Nemzeti Énekkar és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában hallgathatta meg a szombathelyi közönség Mozart utolsó művét, Thomas Kornél vezényletével a székesegyházban. Arra azonban még nem volt példa, hogy ízig-vérig szombathelyi előadás szülessen és hangozzék el a szombathelyi katedrálisban. A 2022-es év azonban ezt is elhozta.

A koncert megálmodói a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar karnagyai, Lakner-Bognár Nóra és Lakner-Bognár András. A VOX Savariae a Lakner-Bognár házaspár sokrétű zenei tevékenysége nyomán több mint egy évtizede aktív közreműködője a város egyházzenei életének, rendszeresen lát el zenei szolgálatot a szombathelyi székesegyházban. A Szombathelyi Egyházmegye főtemploma ma már nem csupán az egyházmegyei hitélet központja, hanem a Martinus Exclusive koncertsorozat által impozáns helyszíne nívós komolyzenei hangversenyeknek is.

mozart22-facebook-post-1200x1200-2x-koszegWolfgang Amadeus Mozart remekműve, a Requiem (KV. 626) a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban november 4-én pénteken a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Güssingi Városi Kórus, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában hangzik el, Lakner-Bognár Nóra, a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar és a Güssingi Városi Kórus karnagyának vezényletével. Másnap, november 5-én szombaton 18 órakor Kőszegen a Jézus Szíve plébániatemplomban, majd november 6-án vasárnap a güssingi bazilikában is felcsendülnek Mozart gyönyörű gyászmiséjének tételei. A koncerteken szólót Gál Gabi (szoprán), Simon Krisztina (alt), Szombathelyen és Kőszegen Szappanos Tibor, Güssingben Csapó József (tenor), valamint Bakonyi Marcell (basszus) énekel. A szombathelyi és a kőszegi koncertek fővédnöke dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára.

Mozart minden ízében drámai zeneszerző volt; tisztán hangszeres műveiben is színpadszerűen gondolkodott. Requiemje a zeneszerző személyes vallomása életről és halálról. Dramaturgiáját a tételek közötti drámai kontraszt és az ezáltal teremtett feszültség teremti meg.  Mozart gyászmiséjét négyszólamú kórusra és zenekarra írta, és ezen apparátust négyszólamú kvartettel (szoprán, alt, tenor és basszus szólistákkal) egészítette ki. A hagyományos vonós szólamok mellett csak a gyász hangulatának kifejezésére leginkább alkalmas hangszereket hagyta meg a nagy szimfonikus palettából. A fafúvosok közül elmaradnak a fuvolák és az oboák, helyettük bassetkürtök és fagott, a rézfúvósok közül pedig (a kürtöt elhagyva) csupán trombiták és harsonák szólalnak meg, timpanival kiegészülve. A hangszerelés így sötétebb, komorabb, képes hallhatóvá tenni a mélységes bánatot, ugyanakkor hatalmas drámai erővel bír. Mozart Requiemje a zsigereinkig hatol, a lelkünk legeslegmélyére ás; számvetésre késztet, megbékélésre tanít, és élni – hittel, reménnyel és méltósággal.

A koncertek támogatói: Miniszterelnökség, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar Egyesület, Savaria Szimfonikus Zenekar, ArtBrillante Produkciós Iroda, FM Design és a Sabar Borház (Káptalantóti), Mozart Cafe Bistro & Cukrászda.

Belépőjegyek a koncerthelyszíneken és elővételben egyaránt vásárolhatók. Elővételben a szombathelyi koncertre a Savaria Szimfonikus Zenekar jegyirodájában és a Székesegyházi Főplébánia irodájában, a kőszegi koncertre a kőszegi Római Katolikus Plébánián és Szombathelyen a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontban is megvásárolhatják jegyeiket az érdeklődők. A güssingi eseményre a belépés ingyenes, a szervezők azonban a helyszínen a perselybe dobott pénzadományokat köszönettel fogadják.