Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Akolitus továbbképzés és lelkinap Szombathelyen

20221008-080805266-ios „(Az akolitusok) rendszeres találkozói ... arra szolgálnak, hogy a tagok a tapasztalataikat megoszthassák egymással. De ez a színtere a közös imának, tanulásnak és munkának is, amelyek a közösség összetartó erejét jelentik.” Imigyen hívta a Szombathelyi Egyházmegye ötven főt megközelítő akolitus közösségének tagjait a meghívó a Székesegyházi Főlébániára az október 8-i szombati találkozóra.

20221008-081335819-ios-ipacs-benceA fenti idézet a 2021. szeptember 1-én kihirdetett Akolitusok szabályzatából citált részlet, mely dokumentum a Pasztorális helynökség felügyeletével - már felavatott aktív akolitusok bevonásával – született meg, és közel egy éve megyéspüspökünk Székely János atya aláírásával vált hivatalossá. 

Ennek a szabályzatnak a dátumozásából is jól látszik, hogy egy fiatal közösségről van szó, olyan közösségről, ami korábban egyáltalán nem létezett egyházmegyénkben. Az akolitus szolgálat tevékenységeinek beleszövése az egyes plébániák és az egyházmegye életébe még kezdeti fázisban van, ám a rövid idő eltelte ellenére is fogalmazhatunk úgy, hogy szolgálatunk bizakodásra okot adóan van kibontakozóban. Az első akolitus csapat képzése 2019-ben fejeződött be, a második csoport avatására pedig – a koronavírus járvány elhúzódása miatt – csak ez év januárjában került sor. Reménykedünk abban, hogy sokszínű csapatunk új energiákat, új impulzusokat visz egyházunk mindennapjaiba, ünnepeibe, szem előtt tartva minden pillanatban, hogy bármilyen cselekedetünk, szervezőmunkánk, szolgálatunk  középpontjában Jézus tanítványként való követése áll. Amit pedig még kiemelten hangsúlyozni kell: minden tevékenységet a lelkipásztorainkkal, püspökünkkel való egység jegyében kell megtennünk, megélnünk.

20221008-102354605-ios-megbeszelesA tanulást és a tapasztalatok megosztását szolgálta a szombati nap programja is, melynek egyes témaköreit Pászner Gábor akolitus-titkár vezetésével a közösség tagjai maguk alakították a szervezés során. A köszöntő, majd a bevezető ének és ima után Ipacs Bence atya adott tájékoztatást az „Akolitusok kompetenciáiról”, áttekintve a bevezetés előtt álló új Római Misekönyv változásait, kiemelve a szentmise liturgiájában való részvételről, akolitusként való szolgálatról szóló általános rendelkezéseket. Ezután kiscsoportokban beszéltük meg a hallottakat, melynek során szóba kerültek az egymás plébániáin élő gyakorlati tapasztalatok is, a jó és a rossz, a helyes és a helytelen helyi szokások és megoldások, olyanok, amelyek követendő példaként másolásra javallottak, vagy ennek ellenkező végleteként inkább óvatos és körültekintő változtatásra szorulnak. Sok hasznos és érdekes felvetés, javaslat hangzott el az összegzés során, már a délelőtt lezárásakor érezhettük, hogy lelkinapunk gyakorlati része elérte kitűzött célját.

Az ebéd utáni programok a Zárda-templomban folytatódtak, már leginkább „lelki továbbképzésünket” voltak hivatottak szolgálni. Diakónusjelöltünk, Dr. Marx Gyula előadását, gondolatait hallgatták meg a résztvevők a lelki béke megőrzésével kapcsolatban.

20221008-114318186-iosA belső harmónia meghatározásához Jób könyvét (Jób 1,21), és Szent Pál apostol filippiekhez írt levelét (Fil 4,4-7) hívta segítségül, ezek alapján megállapítva, hogy ez egy teljes Istenre hagyatkozás, egy attitűd, mely a mélységes istenhiten alapul, belső nyugalmat, örömöt sugároz, hálás szívet eredményez.

A lelki béke fontosságát többek között az adja, hogy ezen alapul egyik legfontosabb megbízásunk, az evangelizáció, Isten örömhírének terjesztése. Megszerzésének eszközei az ima, a szentségek (szentgyónás, Oltáriszentség) gyakori vétele, a Szentírás olvasása, a rendszeres sport, az elégséges alvás és a keresztény közösségek. Ha ezek elvesznek, az biztos jele annak, hogy át kell gondolnunk a napirendünket.

20221008-120235751-ios-kurnyek-robertEzután pasztorális helynökünk, Dr. Kürnyek Róbert atya előadását, személyes tanúságtételét hallgathattuk meg.

Ha egy szóval szeretném jellemezni a tanítást, akkor az alázat címet kellene, hogy adjam az elmélkedésnek. Szerintem Robi atya a sok imádságból merítette azt a következtetést, amit át szeretett volna nekünk adni. Isten jelenlétében sokkal tisztábban kirajzolódnak a szolgálataink jelentősége és abban való szerepünk. Talán lehetne ehhez alapul venni Márta és Mária példáját is, itt most a legjobb példát a Szűzanya személyében kaptuk. A délelőtt folyamán a csoportos beszélgetésekben kihallható volt az a buzgalom, hogy mennyire szeretnénk meghatározó szerepet betölteni a liturgiában. Meg merem fogalmazni így, papok szeretnénk lenni a tevékenységünkben. Úgy gondoljuk, hogy buzgóságunkkal valami olyat tudunk hozzá tenni a szertartásokhoz, amitől valamiképpen jobb lesz a hatékonysága a hívek felé. Vagy talán mi szeretnénk játszani a főszerepet? Pedig a liturgiában Isten van jelen Ő játssza a főszerepet, mi csak mellékszereplők vagyunk a pappal együtt, a háttérben Isten szolgálata a dolgunk. Részünkről a szolgálatnak úgy kell megjelennie, mint ahogy a Szűzanya segítette egész életében a fiát. Nagy odafigyeléssel és végtelen szeretettel kell a ránk bízott közösséget támogatni. Nem kitűnni kell a többiek közül, hanem a háttérben imádsággal, csendes támogatással, folyamatos jelenléttel biztosítani a dolgok előre menetelét. Persze a szerepünket és a hozzá tartozó feladatainkat a legmegfelelőbben töltsük be. Ezt világította meg az a példa is, hogy amikor a NEK alkalmával egy elöljáró, azt kérte, hogy ne a diakónusok áldoztassanak, hanem a jelenlévő áldozópapok. Szóval a szolgálatunkból eredő kisebb feladatokat is értékeljük és ne feledjük a mise az egy ünnep, a hét többi hat napjára is marad nagyon sok feladat, ami meghatározó lehet egy plébánia életében. Mindezeket legjobban az imádságban tudjuk megalapozni, ahogy a Szűzanya is az elhangzott szavakat elrejtette a szívébe és el-el gondolkodott rajtuk. Az Ige a Szentírás arra való, hogy megjegyezzük a benne lévő szavakat, történéseket és elővegyük a különböző élethelyzetekben. Aztán az életpéldánkkal, vagy az Ige továbbadásával tanúságot tegyünk Istenről. Küldetésünket a hiteles élettel és a mindenkor belőlünk sugárzó istenszeretettel tudjuk a legjobban ellátni. Az életszentséget a legjobban az imádságból az Úrral együtt töltött időből fakadó indíttatásból lehet megvalósítani, de ez sem öncélú, hanem mindez az Isten dicsőségét és az emberek javát kell, hogy szolgálja. A legmélyebben mindezeket a gondolatokat a Szentségimádásban tudtuk megbeszélni a feltámadt Krisztussal. A délután csúcsa pedig a szentmise volt, ahol az elhangzottakat megvalósíthattuk a liturgiában, ki szolgálattal, ki csendben, gyönyörköve az Úr jelenlétében.

20221008-113315638-iosA koronavírus-járvány óta tudjuk, hogy a személyes találkozásoknál, az egymás közelségében megélt alkalmaknál nincs értékesebb egy közösség életét, előrehaladását tekintve. Most is bizonyságot kaptunk arról,  hogy egy olyan csapatnak vagyunk a tagjai, akik nagy-nagy lelkesedéssel vetették bele magukat mindannyian a közösségi munkába, a liturgia végzésébe, más lelkipásztori teendőkbe felavatásuk után. Közülük néhányan már – püspök atya támogatásával – az állandó diakónus képzésben vesznek részt, reményeink szerint a jövő évben – világiakként – az egyházi rend szentségében is részesülhetnek, amely ünnepet egész közösségünk szívrepesve vár.

20221008-123903775-iosElköteleződés, talán ez jellemzi ezt a csapatot leginkább, mind közelebb kerülni Istenhez, apostolkodással másokat is közel hozni Őhozzá, megismertetni az Ő országát, az Ő örömét. Talán nem teljesen magánvélemény, de olyan szeretet-közösség kialakulásának lehetünk tanúi, amelyet az őskeresztények mindent odaadó lelkesedéséhez, egymás iránt megélt testvéri viszonyához lehetne hasonlítani. Úgyhogy nemcsak a szombati foglalkozás érte el célját, hanem az egyházmegyében választott út, a világiak számára megfogalmazott akolitus küldetés is egyre inkább kiteljesedni látszik, és egyházunk számára, mindannyiunk számára értékes tartalommal töltődik fel. Az út elején járunk, botlunk is néha, de imánkkal kérhetjük a Szentlélek Istent: „taníts minket a követendő útra, és arra is, miként járjunk rajta.”

Imádság, tanulás és munka, ez az akolitusok életszabályzata.  

Frigy József, Dr. Marx Gyula, Németh Ervin