Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Turba 150 Emlékév - Lezárás - Emlékezés

sze-1642A Szent György Lovagrend és a Vitézi Rend által szervezett Turba 150 Emlékév záró eseményére 2022. október 16-án vasárnap került sor Szombathelyen a Jézus Szíve – Zárda-templomban.

sze-1674Az emlékév zárásakor először is a Jóistennek adtak hálát a résztvevők.

Mindenszentek litániáját latin nyelven hangzott el Bokor Zoltán szombathely-herényi plébános vezetésével.

A litánia után Fülöp András hadszíntérkutató, az emlékév megálmodója és Wolfgang Wildberger ezredes a Fekete Kereszt burgenlandi tartományi vezetője zárta le az emlékévet.

Az utolsó esély című dokumentumfilmet, mely Molnár Péter hiánypótló alkotása dr. Stencinger Norbert hadtörténész ajánlotta a résztvevők figyelmébe.

Tóth Kálmán Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében az alkotónak emléklapot adott át.

sze-1659A filmet a zsúfolásig megtelt templomban az ország különböző részeiből érkezett vitézi leszármazottak, katonák, hagyományőrzők és a téma iránt elkötelezett érdekődők tekintették meg.

Zárásként a Vitézi Rend vas-zala-veszprém megyei  törzskapitányának vitéz lovag Kovács Jenőnek levelét dr. Danka Lajos olvasta fel.

Végül pedig a jelenlévők elénekelték a magyar és az osztrák himnuszt.

 

Fotó: Szakonyi Eszter