Gondolatok Évközi 33. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atyától
„Mi megyünk a Hajnal felé, mi megyünk bent a ragyogó Fényben, az Üdvösségben élünk, és menekülünk az ítélet izzó kemencéje elől, mi futunk, futunk az örök üdvösség útján. Megyünk a szeretet ösvényén a végtelen Szeretet tündöklő életéhez, megyünk abba a Templomba, amely Templom maga az Isten, Benne élünk. És ha Benne élünk ma, minden nap, Őbenne mindörökre megmaradunk. Ha ebben a Hajnalban ébredünk, és ebben a Hajnalban térünk nyugovóra, ha ebben a Hajnalban tesszük és vesszük napközben minden cselekedetünket, akkor életünk az Örök Hajnalnak a ragyogása lesz, és mindörökké az Üdvösségben fogunk élni.”
Évközi 33. vasárnap (Mal 3,19-20a; 2 Tessz 3,7-12; Lk 21,5-19)
Mikor történik mindez? – ezt kérdezik a tanítványok Jézustól.
Mikor történik, hogy kő kövön nem marad itt?
E díszes fogadalmi ajándékok, e szépen faragott kövek, e csodálatos templom porrá omlik.
Mikor történik mindez? És mikor történik az a nap, amelyről a próféta beszél?
Eljön, és olyan lesz, mint az izzó kemence, és olyan lesz, hogy az üdvösség sugarait árasztja.
Melyik ez a nap? És mikor történik az üdvösség és az ítélet?
Ha erre a kérdésre egészen egyszerű és egészen pontos választ akarunk adni, akkor ezt mondhatjuk: ez az a nap, éppen ez a pillanat, amiben most élünk.
Ma jött el, és itt van holnap még, ha van holnap.
És minden nap, ami fölkel, az üdvösség napja, és minden nap, amely lenyugszik, az ítélet pillanata.
Az üdvösség napjában élünk. Ma van az a nap, amikor üdvözülünk.
Ma árad reánk a kegyelem sugara, az Üdvözítő, a szelíd Fény, az a Hajnal, amely alkonyt nem ismer sohasem. Igen, ma van az üdvösség napja.
Szent Pál apostol ezért beszél épp a mai vasárnapon, miközben az ószövetségi olvasmány a végső napot hirdeti, amely olyan lesz, mint az izzó kemence, azt a napot, amely az üdvösség szelíd fényét árasztja, amikor Jézus a templom lerombolásának napját hirdeti.
E két olvasmány közepette Szent Pál apostoltól azt halljuk, hogy hogyan munkálkodjunk, hogy hogyan végezzük a mindennapi tetteinket.
Mert ez az a nap és az a cselekedet, amelyet egészen egyszerű módon, egymás után végez az ember, azok a kicsiny tettek, azok az apró, morzsányi szeretetek, azok a türelmek, azok a békék, igen ezek vallják meg Jézus nevét.
És amikor Jézus nevét megvallja az ember, akkor üdvözül.
Amikor a szeretet mellett állhatatos tanúságot tesz, akkor annak a felkelő Napnak a fényében tündököl, amely Hajnal nem lát alkonyt sohasem.
Akkor igen, ott van Jézus ragyogó életének ékességében, és ez a ragyogás betölti a pillanatot, azt a pillanatot, amely megtörtént, azt az egyszerű cselekedetet, amelyet éppen végzünk.
Ez az a nap, amikor az üdvösség szelíd fénye árad, és ez a Fény, ez a Hajnal nem lát alkonyt sohasem.
Szent Pál apostol azt mondja erről: a szeretet nem múlik el, a szeretet nem ismer pusztulást, a szeretet az örök élet. És benne élünk a Szeretetben.
Hozzátehetjük ehhez: a Szeretet a Kegyelem.
Minden jótett, amelyet végzünk, Krisztusból fakad.
Benne gyökerezve, ahogyan a szőlőtőben a szőlőágak, benne élve tesszük meg életünk minden jó tettét, és olyan gyümölcsöt termünk ezzel, amely gyümölcs az örök életre marad meg.
Mi maradunk meg ebben a gyümölcsben, hiszen mi vagyunk ez a cselekedet, mi, akik Krisztus kegyelméből cselekszünk és élünk, nap mint nap, percről percre, éljük az üdvösséget, éljük az Isten életét, a szeretetet.
Ez az a nap tehát, minden napról ezt mondhatjuk és minden percről, minden tettünkről és minden mozdulatunkról, ez a mi üdvösségünk hajnala.
Most árad reánk az üdvösség szelíd sugara, a Fény, amely nem lát alkonyt sohasem.
Most élünk Krisztusban és Krisztusban élve, az Ő nevét állhatatosan viselve mindörökre élünk.
De ugyanez a nap az izzó kemence, amelynek lángja elpusztít minden gonoszt, mint a pelyvát, amely lángba borítja mindazt, ami nem tartozik a Szeretethez.
A tanítványok mutatják Jézusnak az ékesen faragott köveket, csak a hívságot látják, a világ dicsőségét.
És Jézus azt mondja: ez a földi templom lerombolódik.
Mikor rombolódik le? Most megy veszendőbe, percről percre múlik el.
Percről percre elmúlik mindaz, ami Istenhez nem tartozik, ami nem tartozik a Szeretethez.
Mert most van az ítélet ideje, most van az a nap, az az alkony, amely nem ismer hajnalt sohasem.
Mi meg ott élünk e ragyogó Hajnalnak és ez elpusztuló alkonynak kettősségében.
Mi megyünk a Hajnal felé, mi megyünk bent a ragyogó Fényben, az Üdvösségben élünk, és menekülünk az ítélet izzó kemencéje elől, mi futunk, futunk az örök üdvösség útján.
Megyünk a szeretet ösvényén a végtelen Szeretet tündöklő életéhez, megyünk abba a Templomba, amely Templom maga az Isten, Benne élünk.
És ha Benne élünk ma, minden nap, Őbenne mindörökre megmaradunk.
Ha ebben a Hajnalban ébredünk, és ebben a Hajnalban térünk nyugovóra, ha ebben a Hajnalban tesszük és vesszük napközben minden cselekedetünket, akkor életünk az Örök Hajnalnak a ragyogása lesz, és mindörökké az Üdvösségben fogunk élni.
Ámen.
2022. november 13.
Takács Gyula plébános atya
