Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Van időm Rád _ Anya fia hétvége

anya-fiaA Martineum Felnőttképző Akadémia programkínálatából évek óta nem hiányozhatnak a „Van időm Rád” címet viselő szülő-gyerek hétvégék. Sok család már jóelőre számít ezekre az alkalmakra.

2022. november 11-13. között édesanyák és kamasz fiaik gyűltek össze, hogy együtt töltsenek néhány napot – kettesben, egymásra figyelve, ugyanakkor töltődve a kialakuló közösségben is.
A hétvége pénteken este ismerkedéssel indult, ahol a könnyed játékok segítségével hamar oldódott a hangulat. Ezt követően Marx Gyuláné Erzsi, nyolcgyermekes zalaegerszegi édesanya volt a vendégünk, aki miközben személyes történeteken keresztül bemutatta családjukat, a résztvevő anyákat és fiúkat is egymás felé fordította egy-egy kérdéssel, játékkal.
Szombaton délelőtt mentálhigiénés gyakorlatok vártak a résztvevőkre, hogy ezekenanya-fia2 keresztül is jobban megismerhessék egymást. A délután az aktív kikapcsolódás jegyében bowlingozással indult, majd az édesanyák fiaikkal a városban egy tájékozódással és keresgéléssel tarkított sétára indultak. A kapott feladatok megoldása közben jó volt beszélgetni, együtt rácsodálkozni környezetükre és egymásra. Este aztán egy játékos
vetélkedőben mérték össze tudásukat, rátermettségüket a párok vidám hangulatban.
A vasárnap délelőtt a találkozásé volt. Először együtt Istennel – a szentmisében, majd egymással a mély beszélgetésben, amelyhez segítségül szempontokat és képeket is kaptak a résztvevők.
A visszajelzések szerint az együtt töltött időben édesanyák és fiúk megnyíltak egymás felé, lehetőségük volt olyan témákról is beszélgetni, amelyek a hétköznapokban kevéssé kerülnek elő. Közös élményként fogalmazódott meg a kapcsolatok erősödése, a rácsodálkozás a másikra és a szeretettség megtapasztalása, valamint a résztvevők csoportja, ami e rövid idő alatt is össze tudott hangolódni.
A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.