Gondolatok az éjféli szentmiséről - Takács Gyula csörötneki plébános gondolatai
Az éjféli szentmise kapcsán osztja meg gondolatait Takács Gyula csörötneki plébános.
„Ne nézzünk önmagunkra többet, csak emeljük föl tekintetünket, csak Őt, a Szeretetet lássuk,
csak az Ő ragyogásában járjunk ujjongva, örvendve, táncolva menjünk feléje, benne,
csak éljünk a Kegyelemben, mert a Kegyelem az ünnep.
És nem leszünk szegények, nem lesz szégyenünk egek előtt, és angyalok színében dicsekedhetünk.
Igen, Isten a mi dicsőségünk, önmagát adta nekünk, Őt hordozzuk a szívünkben,
Ő ragyog a tetteinkben, kegyelem minden.
Menjünk tehát, menjünk Betlehembe, menjünk tehát, menjünk a Szeretetbe, a Végtelenbe,
a végtelen Kicsinybe, menjünk, és adjuk oda Jézust Jézusnak.”
Karácsony - Éjféli mise
Iz 9,1-3.5-6
Tit 2,11-14
Lk 2,1-14
Menjünk hát Betlehembe! A pásztorok így biztatták egymást. Biztatnak minket is.
Biztatjuk önmagunkat: Menjünk hát Betlehembe!
Hiszen tudjuk mi történt. Megismertük a történetet: a Végtelen végtelen kicsiny lett.
Megismertük a Szeretetet. Ő ilyen.
Menjünk hát Betlehembe! Lássuk a Kisdedet! Lássuk a Kisdedet, lássuk a Szeretetet!
S amikor a pásztorok biztatták egymást, amikor elindultak,
amikor a Szeretet ünnepére jutottak, beléptek a Fénybe, nem volt a szívükben félelem.
Nem aggodalmaskodtak: vajon megjelenhetünk mi így, szegényen?
Vajon mehetünk mi üres kézzel, porszem ember? Odaléphetünk a Szeretet színébe?
Nem féltek a Szeretettől, és nem aggodalmaskodtak, csak mentek, csak ott voltak a Ragyogásban.
Talán eszükbe jutott, amikor elindultak, talán eszükbe jutott, amikor úton voltak,
amikor már ott voltak a küszöbön. Hoztunk mi ajándékokat?
Hogyan menjünk az Ajándék elébe, aki önmagát adta, a végtelen Szeretet színébe, aki kiáradt reánk?
Hoztunk mi ajándékokat? Méltók vagyunk hozzá, hogy ünnepeljünk Vele? Eszükbe jutott?
Biztosan, igen. Eszükbe jutott, mert jó emberek voltak, jóakaratúak.
De amikor eszükbe jutott, nem estek kétségbe mégsem. Tudták, hogy szegények, semmijük nincsen.
Tudta az ember, hogy porszem. Nem méltó a Végtelenhez,
és mégsem volt félelem a szívükben, mert tudtak valamit még a szegénységükön, a szégyenükön túl.
Tudtak valamit még, önmagukon túl tudtak valamit: tudták a Szeretetet. Őt ismerték meg.
Úgy indultak el, hogy majd, igen, biztosak voltak a lelkükben, hogy majd Őt adjuk az Ő kezébe, hogy majd Őt, az Ajándékot ajándékozzuk az Ajándéknak. És Ő méltó lesz önmagához.
Tudták, hogy odaadta önmagát nekik, tudták, hogy övék a Végtelen,
a végtelen kicsinnyé lett Isten ott van a szívükben már, és ezért indultak el hozzá.
Kegyelemben éltek, ragyogó Fényben.
Nem volt éjszaka körülöttük, hiszen tündökölt szívükben az Isten.
A szívükben született meg, bennük, az életükbe beleragyogott a Szeretet,
és ők, a szegények tudták, hogy gazdagok lettek, az Ő szegénysége által gazdagodtak meg, mert önmagát odaadta az embereknek, mert szerette őket a Szeretet.
Mentek tehát, és félelem nem volt a szívükben, nem aggodalmaskodtak:
mit vigyünk ajándékul, hiszen semmink sincsen, csak egy szegény, egy rongyos élet.
Elfelejtették, ami mögöttük volt, elmúlt, ami múlt volt, és ők már az Istenbe jutottak.
Igen, magához ölelte őket a Szeretet, az ölébe vette őket, és a vállán vitte,
és nekik nem jutott eszükbe, hogy féljenek.
Csak mentek ők, csak beléptek, csak ott voltak a Ragyogásban, csak örvendeztek.
Ünnep volt, szeretet volt, egyetlen egység.
Menjünk hát Betlehembe! És mit vigyünk a kicsiny Jézusnak?
Mit vigyünk ajándékul az önmagát nekünk ajándékul adottnak, a Végtelennek?
Hogyan szeressük a Szeretetet? Kevesek lennénk, ha bármit tennénk az Ő színében.
De ne nézzünk önmagunkra többet, csak emeljük föl tekintetünket, csak Őt, a Szeretetet lássuk,
csak az Ő ragyogásában járjunk ujjongva, örvendve, táncolva menjünk feléje, benne,
csak éljünk a Kegyelemben, mert a Kegyelem az ünnep.
És nem leszünk szegények, nem lesz szégyenünk egek előtt, és angyalok színében dicsekedhetünk.
Igen, Isten a mi dicsőségünk, önmagát adta nekünk, Őt hordozzuk a szívünkben,
Ő ragyog a tetteinkben, kegyelem minden.
Menjünk tehát, menjünk Betlehembe, menjünk tehát, menjünk a Szeretetbe, a Végtelenbe,
a végtelen Kicsinybe, menjünk, és adjuk oda Jézust Jézusnak.
Ámen.
