Gondolatok a Pásztorok szentmiséről - Takács Gyula csörötneki plébános gondolatai
Krisztus születésének napján a pásztorok is örvendeznek. A szentmiséről Takács Gyula atya osztja meg gondolatait.
„A Kegyelemben lenni - ez a pásztorok titka, a kicsinyeké,
a szegények titka, azoké, akik tudják: nem hivatkozhatnak jogcímre, érdemekre nem mutathatnak,
akik tudják, nem a számonkéréstől félnek, és nem rettennek meg a Szeretet színében.
Mennek az emésztő Tűzbe, az Örökbe, az Istenbe mennek, és leborulnak, ujjonganak és dicsőítik,
mert tudják, hogy bennük van, ott van a szívükben, a kezeikben van.
Ő az Élet, a szemeik csillogása, és minden lépés. Minden kegyelem, minden Te vagy, Te Végtelen,
mindenben minden, ó Isten, ó végtelen Szeretet, aki megjelentél kicsinyen, mint Kisded,
kicsinyen Hatalmas vagy, és így gyengén Erővel teljes,
és Te hordod erős vállaidon, ó Harcos, a tieidet, Te vezeted lépéseiket. Pásztorok Pásztora vagy.
És Tebenned, ó Szeretet, Tehozzád menni, ó milyen ujjongó öröm ez, milyen béke minden szívnek.”
Karácsony – Pásztorok miséje
Iz 62,11-12
Tit 3,4-7
Lk 2,15-20
Menjünk Betlehembe! A pásztorok biztatták egymást, és mentek is sietve.
Mentek, hova igyekeztek? Félelem nem volt a szívükben, nem rettegtek, és nem voltak aggodalmaik.
Mentek Betlehembe. Hova igyekeztek?
A Végtelen kicsiny lett, a végtelen Szeretet van itt. Isten, az Úr jött el. Kisded Ő, pólyában Gyermek.
Mentek a pásztorok. Mentek a Szeretet elébe, és nem féltek.
Nem volt aggodalom a szívükben. Pedig aggodalmaskodhattak volna, pedig visszariadhattak volna.
Hiszen váratlanul érte őket a hívás. Az éjszaka közepe volt.
És amikor az éj útjának közepe fele haladt,
akkor szállt le örök Trónjáról az Ige, és mint erős harcos, toppant eléjük.
Erős, harcos? Kisdedet találtok, gyenge Gyermek. A Szeretet Ő, a Végtelen, végtelen Kicsiny.
Keressétek a Szeretetet! - az angyalok ezt üzenték a pásztoroknak. És ők ide mentek, a Szeretethez.
A Végtelenhez mentek, aki végtelen Kicsiny, pólyába takart Gyermek.
És nem volt félelem a szívükben, pedig megrettenhettek volna.
Most ugyan nem számadásra kellett menniök.
Tudták, nem azért jött, hogy ítéletet tartson felettük, tudták, az életük lett.
Azért jött el a Szeretet, hogy önmagát adja értük,
hogy jászolnak áldott fáján üdvösségük legyen a Végtelen, a végtelen Kicsiny, a Szeretet.
Tudták ezt. De a Szeretet színébe menni - nem emésztő Tűz ez?
Ajándékot vinni a Szeretetnek, a Végtelennek vinni, mit tegyenek?
Mit tegyen a porszem, az ember, mit tegyen a Szeretet színében?
Váratlanul érte őket és készületlen, semmijük nem volt, semmi érdem,
semmi kincsük, ami el nem enyészne abban a Tűzben, aki a Szeretet. És mégsem féltek.
Mentek és biztatták egymást. Nem rejtőztek el, hanem csak mentek bátran a Szeretethez.
És a pásztorok titka, amit ők tudtak, a pásztorok szívének bátorsága, az ő útjuk ereje ez volt: tudták a Szeretetet.
Megértették az angyalok szavából, az üzenetből.
Megértették, hogy aki ajándékul adta önmagát, aki azért jött el, mert szerette őket,
aki az emberszerető Jóság, aki megjelent, Ő, aki hívta őket, ott van bennük.
Mentek Betlehembe, mentek a Szeretethez, és a Betlehem ott volt a szívükben,
ott volt bennük a Szeretet, a Végtelen volt bennük, az Isten.
Kegyelem volt minden - ezt tudták. Minden lépés, minden élet, minden Tőle volt, a Szeretettől.
Ő teremtette őket akkor, a pusztában, az éjszaka közepén, amikor lángolt az Örök Ige, kiáradt rájuk.
És aki hívta őket, az méltóvá is tette a meghíváshoz.
Aki kiválasztotta őket, az meg is tartja őket a megérkezéshez, a találkozáshoz.
Ezért nem féltek a pásztorok menni,
menni a Szeretetbe, a Végtelen, az emésztő Tűzbe, az Örökbe, a Kisdedhez.
Nem néztek önmagukra, nem kerestek érdemet,
amivel majd dicsekedjenek, vagy amire hivatkozzanak:
Íme Isten, ezt tettem neked, ez az én ajándékom.
Nem néztek önmagukra, se hátra nem néztek többet, nem szégyellték a szegénységet.
Rongyokban voltak és elesettek, csupa sebek, de nem szégyenkeztek.
Tudták, az ő dicsekvésük az Isten.
Tudták, hogy Isten, aki hívja őket, már ott van a szívükben, és megteremti minden lépésüket.
Minden kegyelem, ez az élet. Bátor élet ez, boldog,
és ez az élet megy az Élethez, aki megjelent, megy a Szeretethez, aki végtelen,
mert Ő, az Erős, valóban Gazdag, Ő magához öleli a kicsinyeket,
és gazdagságával Ő tesz gazdaggá szegényeket, kiontott Vérével megmossa a szíveket.
És önmagába, tündöklő szent fényébe öltöztet fel, a kegyelembe.
Kegyelemben lenni, és menni, menni bátran, menni a Szeretet elébe, aki eljött,
azért jött el, hogy ajándékot adjon, önmagát adja ajándékba. Menni, menni gazdagon,
és Őt vinni, az ajándékul adottat ajándékul az Ajándéknak, vinni Istent az Istennek.
A Kegyelemben lenni - ez a pásztorok titka, a kicsinyeké,
a szegények titka, azoké, akik tudják: nem hivatkozhatnak jogcímre, érdemekre nem mutathatnak,
akik tudják, nem a számonkéréstől félnek, és nem rettennek meg a Szeretet színében.
Mennek az emésztő Tűzbe, az Örökbe, az Istenbe mennek, és leborulnak, ujjonganak és dicsőítik,
mert tudják, hogy bennük van, ott van a szívükben, a kezeikben van.
Ő az Élet, a szemeik csillogása, és minden lépés. Minden kegyelem, minden Te vagy, Te Végtelen,
mindenben minden, ó Isten, ó végtelen Szeretet, aki megjelentél kicsinyen, mint Kisded,
kicsinyen Hatalmas vagy, és így gyengén Erővel teljes,
és Te hordod erős vállaidon, ó Harcos, a tieidet, Te vezeted lépéseiket. Pásztorok Pásztora vagy.
És Tebenned, ó Szeretet, Tehozzád menni, ó milyen ujjongó öröm ez, milyen béke minden szívnek.
Ámen.
