Vízkereszt ünnepe - Takács Gyula csörötneki plébános gondolatai
Januuár 6-a, Vízkereszt ünnepe. Takács Gyula csörötneki plébános gondolatait olvashatják.
„Ha úgy mehetünk, ha úgy érkezhetünk meg Istenhez, hogy visszük önmagunkat, azt az önmagunkat, aki több, mint mi magunk vagyunk, ha visszük azt a hitet, amelyben az Örök Világosság ragyog, aki a Világosságból született, ha visszük azt a szeretetet és jóságot, amely szeretet több, mint amit mi megtehettünk, azt a szeretetet tehetjük Isten elé, aki a Szeretetből lett Szeretet, öröktől benne van.
És odatehetjük ajándékul Isten elé azt az odaadásunkat, szenvedéseink mirháját,
amely áldozatban az ártatlan Bárány önmaga odaadása az ajándék.
Ekkor valóban ünnep van, valóban mennyei karácsony.
Erre a karácsonyra van szükség még, miután megszületett Jézus emberként emberek közé.
Meg kell hogy szülessék minden ember szívében, minden hitben, minden jótettben és minden keresztben, hogy Őt vihessük Isten trónjához, a mennyei Betlehembe, és végtelen ünnepünk legyen.”
Epifánia
Iz 60,1-6
Ef 3,2-3a.5-6
Mt 2,1-12
A bölcsek látogatásának az ünnepe van.
Ezt az ünnepet a liturgia megjelenésnek, epifániának nevezi. A szó tartalma hasonló a születéshez.
Karácsonykor ünnepeljük azt, hogy Isten Egyszülött Fia emberként megszületett,
Isten emberszerető jósága emberként megjelent közöttünk.
És ma ismét a megjelenést ünnepeljük. Mintha egy második karácsony volna. És valóban az is van.
Valóban Isten Egyszülött Fia nem csupán embertestben jelent meg a világunkban.
Megjelent úgy, hogy Testvérünk lett, egy közülünk. Közöttünk van, megjelent.
Az ember történetének hosszú folyamatában, íme, itt van egy ember, és Ő Isten, Isten Egyszülött Fia.
De Isten Egyszülött Fiának a megjelenése a bensőnkben is meg kell hogy történjék,
hogy a szívünkben szülessék meg az Isten Egyszülött Fia.
Kell egy ilyen karácsony. Erre a karácsonyra tanít bennünket a mai ünnep.
Mert valóban Isten Egyszülött Fia nem csupán a világba jött, hanem eljött a szívünkbe is. Nem csupán közöttünk egy, hanem egy velünk is.
Bennünk van, bennünk születik meg. Ennek a megszületésnek, ennek a karácsonynak, ennek a megjelenésnek az ünnepe a mai nap.
A bölcsek ajándékot adnak Jézusnak. De mi az ő ajándékuk?
És mi a mi ajándékunk, amit Isten elé tehetünk?
Ő maga az ajándék, Ő ajándék nekünk, és Ő az az Ajándék, amit elébe tehetünk, Isten elé.
Az arany, a tömjén és a mirha azokat az ajándékokat, azokat a kegyelmeket fejezik ki,
amelyekben Jézus, az Isten Örök Igéje bennünk él, bennünk cselekszik, bennünk megjelenik.
És mert bennünk van, azért mi úgy mehetünk Isten elé, hogy az Ő trónja elé önmagunkat letevén, nem egyszerűen csak törékeny és szegény emberségünket visszük oda szégyenkezve.
Isten elé mi valóban hozzá méltó Kincset vihetünk, az Ő trónja elé lépve nem kell szégyenkeznünk.
Aranyat adtak a bölcsek Jézusnak. Mi pedig aranynál csillogóbb hitünket adjuk oda Istennek: hitünk ragyogása az az Örök Fény, az Isten Örök Világossága, az Ő Egyszülöttje, aki bennünk, a hitünkben tündököl.
Őt visszük ajándékként Istennek, az aranyló hitet, a hit kegyelmét,
a hit tündöklésében ragyogó, örök, születetlen Fényt, az Isten Egyszülöttjét.
Mert a hitünkben Ő jelent meg, mert hitünkben Ő van jelen.
A bölcsek tömjént adtak Jézusnak.
És a tömjén jó illata kifejezi azt a kedvességet, amit jótetteink, szeretetünk jelent.
De jótetteink Isten szeretetének emésztő tüzében is megmaradó értékét nem a mi cselekvésünk teljesítménye adja, hanem azt jelenti, hogy a mi jótetteink többek, mint a mieink. A mi jótetteinkben Krisztus Jóillata jelenik meg,
mert az Ő kegyelme műveli a mi kezünkkel, a mi cselekvésünkkel a jó tetteket.
S ezért, amikor odaérkezünk a mennyei Betlehembe, és Isten trónja elé lépünk,
hogy ajándékot tegyünk elébe, amikor ajándékul odavisszük elébe az életünket,
mindent, amit tettünk, ami ebből az életből megmarad nekünk, a szeretetünk,
akkor többet tehetünk Isten elé, mint amit mi tehettünk.
Akkor Isten elé odatehetjük azt az Örök Szeretetet, aki Benne születetten, öröktől született meg.
A Szeretetnek, a Végtelennek a Végtelent adhatjuk, mert Ő megjelenik a mi tetteinkben.
És amikor a bölcsek a mirhát teszik Jézus elé, ez a gyógyító kenet azt fejezi ki,
hogy ami még marad belőlünk - mi marad? A bensőnk, a hitünk fénye, a cselekvéseink.
A külső életünk jótettei után mi marad még nekünk? A szenvedéseink. Ezt is odavisszük Isten elébe.
De ekkor sem sajgó sebeket viszünk, hanem annak gyógyító erejével meggyógyított sebeket, annak áldott keresztjébe szegezett kereszteket, aki valóban kedves az Atya szemében, aki úgy adhatta oda önmagát áldozatul Istennek, hogy ezt az áldozatot Isten tetszéssel fogadta el.
Jézus beleszületik a mi keresztjeinkbe. Jézus jelen van a szenvedéseinkben,
és kitölti azokat azzal a szenvedéssel, amely szenvedés az Ő engedelmessége az Atyának, az Ő önmaga odaadása az Istennek.
S ezért ha Isten elé vivén önmagunkat, visszük életünk sebeit, keresztjeit is,
ekkor is többet teszünk Isten elé, mint pusztán önmagunk veszteségeit.
Odatesszük elébe áldozatul Őt, aki végtelen önmagát öröktől és mindörökké és szüntelenül adja az Atyának.
S ha ilyen a karácsony, ez a karácsony valóban mennyei ünnep.
Ha úgy mehetünk, ha úgy érkezhetünk meg Istenhez, hogy visszük önmagunkat, azt az önmagunkat, aki több, mint mi magunk vagyunk, ha visszük azt a hitet, amelyben az Örök Világosság ragyog, aki a Világosságból született, ha visszük azt a szeretetet és jóságot, amely szeretet több, mint amit mi megtehettünk, azt a szeretetet tehetjük Isten elé, aki a Szeretetből lett Szeretet, öröktől benne van.
És odatehetjük ajándékul Isten elé azt az odaadásunkat, szenvedéseink mirháját,
amely áldozatban az ártatlan Bárány önmaga odaadása az ajándék.
Ekkor valóban ünnep van, valóban mennyei karácsony.
Erre a karácsonyra van szükség még, miután megszületett Jézus emberként emberek közé.
Meg kell hogy szülessék minden ember szívében, minden hitben, minden jótettben és minden keresztben, hogy Őt vihessük Isten trónjához, a mennyei Betlehembe, és végtelen ünnepünk legyen.
Ámen.
