Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

"Az önfegyelem és a jóakarat fejlesztésének útja" - Hóvégi Lélekformáló Szentóra a szombathelyi szaléziekkel

Hóvégi Lélekformáló SzentóraA nehézségek (pl. a hideg) leküzdésére több mindent fejlesztettünk, finomhangolást végeztünk és végzünk. De továbbra is érvényes: alapvetően az Úr az, aki vonz bennünket! Ezért is várnak mindenkit szeretettel a szombathelyi szaléziek Hóvégi Lélekformáló Szentórájukra február 28-án, kedden 18.15-re a Szent Kvirin-templomba. A plakát letölthető itt. 

Mit szeretnénk?
Egy lélekben elkötelezett házaspár, Tóth Sziszi és Sanyi közös és egy szalézi szerzetes, P. Csány Péter SDB házszentelő találkozásából pattant ki az egészen spontán ötlet a zenés, elmélkedős, lélekemelő szentóra megvalósítására. A szalézi szerzetesek számára minden hónap utolsó napja Don Bosco-emléknap. Meggyőződésünk (és egyéni célunk is) a következő: az egyre gyorsabban változó világ sodrában csak a színtiszta Forrás és a Belőle eredő imádság adhat biztonságot, erőt és reményt a félelmek leküzdésére, a tisztánlátásra, a jóakarat előmozdítására, kudarcos életünk újratervezésére, és arra, hogy krisztusi-keresztény önazonosságunk működésbe lépjen, és aktív cselekvésre, döntésekre ösztönözzön saját életünkben. És persze szeretnénk, ha Bosco Szent János, a vidám, gyakorlatias, de egyszerre mélyen, felelősen és jósággal megélt kereszténység szentje, szalézi rendünk alapítója inspirálna sokakat a reménytelenségből kivezető útra, ahogy azt velünk is megtette.


Miért szeretnénk? Mert Jézus Krisztus, az Isten Fia teljességgel és valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. És mi láthatjuk, érezhetjük Őt. Karnyújtásnyira tőlünk. Bevonóan, magávalragadóan. Az Oltáriszentség és annak imádása az idő talán tényleg legtermékenyebb felhasználása, megszentelése. Megerősödött elhatározások, döntések, megvilágosodások, csodás átalakulások, testi-lelki gyógyulások, sőt, csodák pattanhatnak ki Jézus Krisztus jelenlétének elmélyítése által életünkre. Növekedés a szeretetben! Szent II. János Pál pápa ígyvélekedik róla: "A világ minden gonoszsága fölött győzedelmeskedhet a szentségimádásból fakadó mérhetetlen nagy erő." 
És azért, mert a résztvevők szeretnének hadat üzenni bűneiknek, az életét lefelé húzó erőknek és növekedni emberségükben, kereszténységükben, boldogságukban, szeretetben. Bosco szent János vidám és egyszerű lelkisége, amely a bűnbánatra és az Oltáriszentségre épül, segít ebben.

Hogyan szeretnénk? Az esemény középpontjában az Eucharisztiát, azaz az élő Isten Fiát, Jézus Krisztust szeretnénk tudni, aki Igéjében és valódi jelenlétében békét, vigasztalást, gyógyulást, reményt nyújt. Őrá szeretnénk vezetni, hangolni az érzelem, a szellem és a lélek szintjén: önátadást segítő énekekkel, magunkba nézésre vivő gondolatokkal és Ige-helyekkel. Minden estén más, emberre és időszakra jellemző, karakterisztikus tematika köré építjük a segítő elemeket. Az alkalmakat igyekszünk fokozatosan fejleszteni, úgy, hogy az elcsöndesedés, a rövid spirituális elmélkedés és az ének és a zenei kíséret mind harmónikusabb és rásegítőbb egységbe kerüljön egymásban Krisztus Teste, az Oltáriszentség körül. Kérjük, bízzatok bennünk, hogy ez valóban mind hatékonyabban meg is valósul, sőt, javasoljátok, jelezzétek a fejlesztenivalókat! 

Mit kell tenni egy szentségimádáson, szentórán?
1. Hozd el teljességgel magadat!  2. Csöndesedj el, érezd át jelenlétedet!
3. Ezután próbálj kilépni magadból, és koncentrálni Isten jelenlétére!
4. Az elmélkedések elindítanak utakat, gondolatokat benned. Az azokat követő aktív csönd és Krisztus Testének szemlélése ösztönözni fog a továbbgondolásra. 
5. Énekben kapcsolódhatsz Isten közösségi imádásához!
És tudom, a lényeg egészen más, de fontosnak tartom megjegyezni: Vigyázat, egyedi templomunk bensőséges, szép, de télen hideg! (Félrevezető módon sokszor hidegebb, mint a kinti hőmérséklet.) Hogyan védekezünk:. 1. Van ülőkefűtésünk, aki érzékeny a végtagokra, azoknak tudunk takarót adni.
2. Öltözzünk fel eleve melegen! (Ez nem újdonság.)
3. Egy kis áldozatra is szükség van, hogy bizonyítsuk Istennek szeretetünket.

Hívj meg másokat is az alábbi linkkel: https://n9.cl/399p4 .