Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az imádság és a gondolkodás útja - Megáldották a rábavidéki szlovének keresztútját Apátistvánfalván

rabavideki-szlovenek-keresztutja-2-of-87Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 25-én áldották meg a rábavidéki szlovének keresztútját. Hét településen - Apátistvánfalván, Orfaluban, Kétvölgyön, Felsőszölnökön, Alsószölnökön, Szakonyfaluban és Szentgotthárd-Rábatótfaluban - állították fel a tizennégy stációt.  

rabavideki-szlovenek-keresztutja-20-of-87A program az apátistvánfalvi Harding Szent István templomban kezdődött, a szlovén-magyar kétnyelvű mise főcelebránsa dr. Székely János megyéspüspök volt.

Szentbeszédében Székely János megyépüspök kiemelte: a Szűzanya a Béke Királynője. Ő segít minket példája és közbenjárása révén, hogy újra rátaláljunk a béke útjára. A Biblia arra tanít minket, hogy a Béke az igazságosság gyümölcse, mondta Székely János. Akkor lesz Földünkön végérvényesen, stabilan, hatékonyan békesség ha előbb megvalósítjuk az igazságosságot. Jelenti ez azt, hogy minden nemzet tiszteletben tartja a másik nép jogait: anyanyelvét, kultúrját. Emellett a Föld javait igazságosan osztják el, az országok határait igazságosan húzzák meg, az ENSZ-ben a népességszám alapján kapnának szavazatot a nemzetek. Egyházunk azt is tanítja, hogy a béke nem csak az igazságosság, hanem a szeretet gyümölcse is. Ha megtanulná az emberiség felismerni a másikban a testvért, Isten gyermekét, ha nem önzően és vakon a hatalom, gazdaság után rohanna, hanem a szíve megtelne szeretettel akkor találnánk rá a béke útjára. 

A Szűzanya befogadta az élő Istent, kinyitotta szívét az Ég felé, betelt kegyelemmel. Jézus nyelvén a béke azt jelenti: teljesség, tele. Ahogy egy családban a béke nem azt jelenti, hogy éppen nincs veszekedés, hanem hogy a férj, feleség, gyermekek szíve tele van jósággal, irgalommal, szeretettel, nagylelkűséggel. A Földünkön  a béke nem azt jelenti, hogy éppen nincs háború. Mély értelemben azt jelenti: az emberek, hatalmasok szíve is megtelik igazságossággal, jósággal, emberséggel. Igazi béke csak ekkor kezdődne. Az emberiségnek meg kellene tanulnia, hogy ne az élvezetek, a hatalom után fusson. A szívünket egyedül odaföntről tudnánk megtölteni. Az emberiségnek nem mennyiségi növekedésre kellene koncentrálnia, hanem minőségi növekedésre: növekedni emberségben, szeretetben, kapcsolatokban.   

 rabavideki-szlovenek-keresztutja-36-of-87Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét  meghallgathatják itt.  

Tóth Tibor, Felsőszölnök plébánosa is szólt a hívekhez, kiemelve, hogy Magyarország egyik leghosszabb keresztútja készült el a Rábavidéken, a hét településen tizennégy állomásnál lehet elmélkedni, imádkozni. A projekt az Országos Szlovén Önkormányzat kezdeményezésére, a magyar kormány támogatásával valósult meg. 

rabavideki-szlovenek-keresztutja-3-of-87Az első stációt Apátistvánfalva központjában állították fel, ahol a püspöki áldás után ünnepi beszédek hangzottak el. Bodorkós Imre, Szentgotthárd plébánosa így fogalmazott: Jézus minden emberért hordozta a keresztet, beleértve a magyarországi szlovén Rábavidéken élőket is, ezért Jézus keresztútja a rábavidéki szlovének keresztútja is. A keresztút Jézusra emlékeztet, aki kínhalált szenvedett és meghalt a keresztfán, de harmadnapon dicsőségesen feltámadott. A stációk a szlovén Rábavidék falvait, és az itt élőket kötik össze - mondta a plébános, majd azt is hozzátette: a jel vezessen mindenkit Jézushoz, a másik emberhez, hogy mindannyian testvérek maradjunk, legyünk szlovének, magyarok, németek vagy romák.  

 

rabavideki-szlovenek-keresztutja-69-of-87Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, amit élete során hordoz. - A keresztút olyan hely, ahová megnyugodni, elcsendesedni megy az ember. A 25 kilométeres rábavidéki keresztút tizennégy állomása hét szlovén településen vezet át, bejárása jót tesz az ember testének és lelkének is. A stációk mellett felállított gondolkodópadok pihenőhelyként szolgálnak, és arra ösztönöznek, hogy álljunk meg, és éljük meg a pillanatot. 

rabavideki-szlovenek-keresztutja-80-of-87V. Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, államtitkár arról beszélt, hogy az az út, amit Jézus bejárt Pilátustól a Golgotáig talán másfél kilométer lehetett, más források szerint ennél rövidebb. - A Vendvidéken szlovén barátaim egy másik módot választottak, itt az út hosszabb a valóságosnál. Ahhoz, hogy az életünket áttekintsük, különleges alkalmak és helyek kellenek, olyanok, mint ez a keresztút. Fontos, hogy mi keresztények jelet adjunk magunkról a templomon kívüli világban is, különösen most, amikor Európa legtöbb országában a keresztény értékek, szimbólumok, ünnepek pusztítása zajlik. Jó látni, hogy mi magyarok és szlovének más utat járunk - fogalmazott a képviselő.


rabavideki-szlovenek-keresztutja-84-of-87Metka Lajnšček, a Szlovén Köztársaság szentgotthárdi főkonzulja is köszöntötte az ünneplőket: - A Rábavidéken kialakított keresztút nagyon fontos a térség számára. Egyfelől segítséget nyújthat abban, hogy a mai rohanó világban megálljunk, imádkozzunk, másfelől a keresztút a Rábavidéken élők eddigi életét is szimbolizálja, hiszen az itteni közösség mindig kitartó volt és állhatatos - mondta.  


rabavideki-szlovenek-keresztutja-87-of-87Kissné Köles Erika, a parlament szlovén nemzetiségi szószólója Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára üzenetét tolmácsolta: A magyar állam a nemzetiségi politikáján keresztül kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a hazánkban élő nemzetiségek megkapják mindazt a szellemi, anyagi és erkölcsi támogatást, amely hozzájárul a nemzetiségi nyelv és kultúra megőrzéséhez. Magyarország kormánya vallja, hogy az európai országokban a többségi társadalom és a nemzetiségi kisebbségben élő közösségek legfontosabb összetartó ereje a kereszténység, és az arra épülő kultúrkör, amely felülemelkedik országhatárokon, nyelveken és kultúrákon. Imára és együttműködésre még nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Ahol ez megvalósul, ott megerősödnek a közösségek - hangzott el. 

Az ünnepi program zárásaként a plébános atyák mind a hét településen megáldották a keresztút stációit.  

Forrás: www.vaol.hu