Nagycsütörtök az utolsó vacsora emlékezete
Nagycsütörtökön este püspöki szentmisével emlékeztünk az Eucharisztia alapítására az utolsó vacsorára.
A szentmise elején a Dicsőség éneklése közben elcsendesedett az orgona, a harangok és csengők a templomban, egészen a húsvéti vigilia szertartásáig.
Fekete Szabolcs Benedek püspök atya szentbeszédében arról beszélt, hogy ha valamire ránézünk pl. egy megszáradt virágra, arra gondolunk akitől kaptuk, azért őrizgetjük. Vannak olyan tárgyainkat, amiket nem dobunk ki, hanem őrizgetjük mert fontos. Nem azért mert akkora értéke van, hanem azért mert ha ránézünk a kedves dologra, arra gondolunk aki minket nagyon szeret. Akitől kaptuk, valamit átéltünk abból, hogy szeretve vagyunk, engem szeretnek. Az ajándékba a szeretett személy belerejtette önmagát. Ezen az estén a világtörténelem legnagyobb ajándékáért adunk hálát, azért amibe Jézus belerejtette önmagát. Nem kicsit, nem nagyon, hanem extrán. Teljesen odaadta önmagát, erre mi csak vágyakozunk, abban az állapotban amiben élünk. Szeretnénk odaadni magunkat, nem mindig sikerül.

Szabolcs atya szentbeszéde és a szentmise ITT visszanézhető!
Ezután Dr. Székely János megyéspüspök megmosta tizenkét férfi lábát, emlékezve Jézus lábmosás szertartására, amikor tanítványai lábát mosta meg.
A szentáldozás keretében lehetőség volt két szín alatt áldozni is.
Majd az Oltáriszentséget a Madonna-kápolnába vitték és ott helyezték el a tabernákulumban.
A szentmisét virrasztás követte, melyet a délelőtti szentmisében szentelt diakónusok vezettek, Krisztus Olajfákhegyi szenvedésére emlékezve.