Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gondolatok Húsvét 3. vasárnapjára - Dr. Takács Gyula atyától

husvet-3-2023„Az emmauszi út boldog út, a hit útja, és a remény ösvénye.
És mindez, igen, ez az út Hozzá vezet, az Otthonhoz, ahol Ő kezébe veszi a Kenyeret, és önmagát nyújtja neked a Szeretet, Ő az Étel.
És megnyitja szemeidet, és mindörökké látni fogod Őt. Csak nézed, csak szemléled.
Ó, milyen boldogok, akikhez odaszegődtél az úton!
Ó, milyen boldogok, akik Tebenned sírtak!
Ó, milyen boldogok, akik Tebenned könnyeztek, akik Téged éheztek!
Ó, milyen boldogok, hiszen Te letörölted könnyeiket, és Te jóllakattad őket!
Te kificamított térdeiket kiegyenesítetted, és enyhítetted sebeik égő fájdalmát.
Te velük voltál minden nap, és velük maradtál, ha este lett, ők meg Tebenned élnek mindörökké.”

Ó, milyen boldogok, akik látnak Téged, akik megérkeztek!

Ó, milyen boldogok, akik Tebenned mentek! Hiszen Te őket önmagadhoz vitted.

Mindannyian az emmauszi út vándorai vagyunk. Földi életünk zarándokút.
De merre zarándokolunk, milyen a mi zarándokéletünk? Emmauszi út.
Az emmauszi úton a tanítványok szomorúan mentek. Vágyódtak, hogy hazaérjenek.
De milyen otthont kerestek? Maradandó hely ez?
Visszafele mentek inkább, és nem volt remény a szívükben. Minden összetörött bennük.
Késedelmes volt a szívük, hogy megértsék a történteket. Beszélgettek, de milyen üres szavak ezek!
Ilyen az emberi élet, emmauszi út.
Vágyik az ember arra, hogy hazamenjen. De merre indul el? Vissza, visszafelé lépdel.
És az ember szívében kevés a fény, hogy higgyen az Istenben, és az erő, hogy reméljen.
Ezért megtört szívvel és szomorúan, egyre sötétülő estében, ahogy a nap lement, alkonyodott, megy az ember, és nem találja a helyet, amit keresett.
Mert szíve mélyén oda vágyódott, ahhoz a Sziklához, akiből kihasíttatott az élete.
A Szeretet ölét kereste az ember, csak nem tudta merre menjen.
Az emmauszi út szomorú, reménytelen, és mégis ezen az úton, itt, ebben a tapogatódzó életünkben, ebben a botladozó útban, az emmausziban mellénk szegődik, aki ismer mindent, minden rejtelmet, aki tudója minden történetnek, és aki kezében tartja a végtelen mindenséget.
Mellénk szegődik a Szeretet, akit keresett a szíved. Nem látjuk Őt, még nem.
Nem látjuk, mert szemeink kötöttek, és nem értjük meg, mert késedelmesek a szívek, de tudjuk, rendíthetetlen biztosan tudjuk, hogy itt van, itt van minden nap, tudjuk, hogy velünk maradt.
És tudjuk, hogy aki földi életében bejárt minden utat, aki jót tett mindenkivel, mennyei életében is itt marad közöttünk a földön.
Alászállott, olyan Ő, mint a mennyei Jeruzsálem, benne élünk.
Az út amerre megyünk, igen, Őbenne vezet. Jézus az Út, az életünk útja.
Széles és egyenes, nem botlunk meg, csak nem látjuk.
Látjuk a rögöket, és tudjuk, hogy elestünk megint, érezzük a sebeket, a fájdalmat, a reménytelen sötéteket.
Mindezt érezzük, és szívünkben hordjuk, de tudjuk azt, hogy egyenes úton vezet bennünket, és hazavezet, ahova vágyik a szíved, ahonnét vétetett az életed.
Mert Ő vezet. És az ölében viszi a kisdedeket.
Az elveszetteket Ő a vállára vette, és meggyógyította a sebest, és tanította a késedelmes szíveket.
A lángot fölszította benned, és a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, a megtörött nádat nem roppantja össze. Mert Ő a Szeretet, és Ő az Út, és Ő az Élet.
Mert Ő, a Feltámadott Úr, Testvér lett, Jóbarát, az élet Társa, az utunk Barátja.
Őbenne éled minden nap minden tettedet.
Ő a Kegyelem. És a Kegyelem átölel és átitat, beragyog a hajnal, és eloszlatja a szív minden homályát.
Nincs alkony, sötétnek árnyéka sincsen, és már nem omlik romjaiba az otthon, aminek alapja nincsen, hiszen megrendíthetetlen Sziklán épült. Az örök, a romlást nem ismerő Szeretet, Ő vett az ölébe.
Ő a Házad, a Lakásod, benne élsz ma már, minden nap, benne élsz, mert hozzád szegődött, mert itt van.
Csak ennyit kell tudnod, csak érezned a szívedben: itt van, itt van, itt van az Isten.
Nem látod, és nem érted meg, csak tudnod kell, hogy veled van minden nap, és hogy szeret, hogy téged szeret, hogy az ölében hordoz, hogy Ő a Város, a Mennyei, a Romolhatatlan, a Tiszta.
És az út széles és egyenes. Emmauszi út, mégsem reménytelen tehát.
Reményed nincsen, szomorúan mész, csüggedten, de Ő teremt reményt a szívedben.
És amit Ő adott, reményedet, az nem csalatkozik meg sohasem.
A hit kevés az emberben, hogy lássa a Láthatatlant, a tiszta Szeretet szép arcát, hogy szemléljed Istenedet, kevés, hogy higgyed a Jóságot.
De Ő beléd ragyogja a hajnalt, és Ő felszítja szíved lángját.
Ő ajándékozott neked hitet, és az Ő hitével, az Ő fényes, ragyogó hitével, és az Ő reményével, az ajándékul adott erővel, Őbenne zarándokolsz az emmauszi úton.
Az emmauszi út boldog út, a hit útja, és a remény ösvénye.
Az emmauszi út Jézus maga. Őbenne él az ember, mert itt van.
Mert Ő akarta, hogy Ő legyen az élet, a te életed, hogy minden tetted kegyelem legyen, hogy minden elested és minden könnyed belőle fakadjon.
Széles, nagy folyam ez, a Trónból árad.
S a Trónon ott áll a Bárány megölten, és él Ő.
És minden ajándék, minden Tőle van.
És mindez, igen, ez az út Hozzá vezet, az Otthonhoz, ahol Ő kezébe veszi a Kenyeret, és önmagát nyújtja neked a Szeretet, Ő az Étel.
És megnyitja szemeidet, és mindörökké látni fogod Őt. Csak nézed, csak szemléled.
Ó, milyen boldogok, akik látnak Téged, akik megérkeztek!
Ó, milyen boldogok, akik Tebenned mentek! Hiszen Te őket önmagadhoz vitted.
Ó, milyen boldogok, akikhez odaszegődtél az úton!
Ó, milyen boldogok, akik Tebenned sírtak!
Ó, milyen boldogok, akik Tebenned könnyeztek, akik Téged éheztek!
Ó, milyen boldogok, hiszen Te letörölted könnyeiket, és Te jóllakattad őket!
Te kificamított térdeiket kiegyenesítetted, és enyhítetted sebeik égő fájdalmát.
Te velük voltál minden nap, és velük maradtál, ha este lett, ők meg Tebenned élnek mindörökké.
Ámen.
2023. április 23. Takács Gyula plébános atya