Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gondolatok Húsvét 5. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése

husvet-5-2023„Én vagyok az Út. Nem ismeritek az utat? Én vagyok az Élet. Nem tudjátok, hova mentem?Jézus önmagával azonos, mert Ő Isten, Ő maga az Élet, Ő a mi mindennapi Életünk és a mi Utunk. Vigasztalásul mondja ezt Jézus az apostoloknak és nekünk is: Ne nyugtalankodjék a szívetek!

Csak tudjátok ezeket a rejtelmeket. S hogy tudjátok, hogy biztosak legyetek benne, hol a ti helyetek: az Égben van, ahol én vagyok, a ti Üdvözítőtök, hogy tudjátok merre vezet az út, amelyen mentek, az életetek útja milyen, ahhoz csak egy kell, hogy higgyetek bennem, higgyetek az Istenben.
A hit megmutatja nektek az igazságot.
Az igazság pedig az, hogy Jézus, a mi Istenünk a Minden, mindenben Minden.
Ő a mi földi életünk útja, minden lépés, és Ő a mi örök Üdvösségünk, Ő a mi helyünk az Égben.”

Nem tudjuk hová mégy, és nem ismerjük az utat sem - Tamás apostol ezekkel a szavakkal panaszkodik Jézusnak.
Vajon mi ugyanezeket a szavakat kell-e, hogy Jézusnak mondjuk: Nem tudjuk hová mégy, nem ismerjük az utat.
Ha így lenne, Jézus nekünk is ugyanúgy válaszol, mint Tamásnak: Én vagyok az Út, én vagyok az Élet.
Jézus az Örök Élet, maga az Élet.
Feltámadottan Ő fölemelkedett ebből a szegény világból a végtelen Örökkévalóságba, ott van az Isten Trónján.
Ott van tehát - tudjuk. Annyira tudjuk ezt, hogy mi is ott vagyunk az Ő közvetlen közelében.
Igen, nem hagyott bennünket itt magunkra árván ebben a szegény világban, hanem Ő a halálból feltámadottan a mi halálunk bilincseit is széttörte, és felvitt bennünket az Égbe.
Azért ment föl, hogy nekünk készítsen helyet az Atya asztalánál, és el is készítette.
Van ott hely bőven. Azért megyek - mondja - hogy helyet készítsek nektek.
Ha nem volna elegendő hely, mondanám-e ezt?
Jézus helyet készített nekünk, és odavitt erre a helyre.
Az Isten trónján adott nekünk helyet, az Örök Életben adott örök életet.
Mi az örök élet? Jézus feltámadása sugározza bele a lelkünkbe.
A lelkünkben igen, valóban mennyei élet van, valóban halhatatlan, dicsőséges, örök élet.
Jézustól, a feltámadott Krisztustól ragyog a mi lelkünkbe.
Hova mégy tehát? Tudjuk jól.
Az Örök Életbe, önmagad gazdag teljességébe mentél be, hiszen Isten vagy.
Kiüresítetted magad, nem ragaszkodtál ahhoz a dicsőséges formához, aki vagy Te.
Emberré lettél, egészen szegény, a halál mélyére ereszkedtél le, hozzánk jöttél el.
De azért jöttél, hogy bennünket megkeressél, s amikor megtaláltál, akkor velünk együtt tértél vissza az Atyához.
Tudjuk tehát, hol vagy. Tudjuk, mi is ott vagyunk veled.
Rejtetten igen, ahogyan Szent Pál apostol mondja: Tekintsetek az odafönt valókra, hiszen a ti életetek odafönt van a Krisztussal elrejtve.
Rejtetten, igen, de a mi reményünk belekapaszkodik ebbe a rejtelembe.
És egészen biztosan tudjuk, hogy örök életünk van, mert miénk a Krisztus.
Ő az Örök Élet.
És az út, amelyen megyünk, a földi életünk, az út is Ő maga.
Mert Jézus, aki fölment az Égbe, aki belépett az Örök Dicsőségbe, aki fel is vitt bennünket oda, hogy Vele legyünk, Jézus velünk is maradt.
Ugyanakkor itt maradt minden nap. Minden nap itt van velünk.
Minden utunkat kíséri Ő. Ő a mi utunk Társa, Ő a mi Testvérünk.
Minden tettünket megelőzi az Ő kegyelme. Az Ő kegyelme indít bennünk minden jót és minden szépet, és végigkísér minden cselekedetet.
Az Ő kegyelmének a gyümölcse százszoros és el nem múló gyümölcs, minden szeretet, amit tesz az ember ezen a földön, a szeretet lépései, az út az Égbe, Jézus maga az.
Ő mondja, mondja Tamásnak: Én vagyok az Út. Nem ismeritek az utat? Én vagyok az Élet.
Nem tudjátok, hova mentem?
Jézus önmagával azonos, mert Ő Isten, Ő maga az Élet, Ő a mi mindennapi Életünk és a mi Utunk.
Vigasztalásul mondja ezt Jézus az apostoloknak és nekünk is: Ne nyugtalankodjék a szívetek!
Csak tudjátok ezeket a rejtelmeket. S hogy tudjátok, hogy biztosak legyetek benne, hol a ti helyetek: az Égben van, ahol én vagyok, a ti Üdvözítőtök, hogy tudjátok merre vezet az út, amelyen mentek, az életetek útja milyen, ahhoz csak egy kell, hogy higgyetek bennem, higgyetek az Istenben.
A hit megmutatja nektek az igazságot.
Az igazság pedig az, hogy Jézus, a mi Istenünk a Minden, mindenben Minden.
Ő a mi földi életünk útja, minden lépés, és Ő a mi örök Üdvösségünk, Ő a mi helyünk az Égben.
Ámen.
2023. május 7. Takács Gyula plébános atya