Gondolatok Évközi 11. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése
„Könyörögjünk tehát.
Ne csupán a munkásokért az aratás Urához, hanem az aratás Urától kérjük a vetésünket is, az életünket is, és vigyük is oda az egész szívet, minden erőnket, és tegyük az Ő kezébe az életünket, a szereteteinket, és kérjük Tőle, hogy fogadja el tőlünk.
Éljünk úgy, mint életünk királyi papjai. Éljünk úgy, mint tetteink szent urai.
És vigyük oda életünket üdvözítő Istenünk kezébe.
Az Ő kegyelme üdvözít, üdvözíti az Ő kegyelmével együtt munkálkodó valónkat.”
A munkás kevés. Jézus szavát, amelyet az evangéliumban hallunk, kétféleképpen érthetjük. Érthetjük úgy, hogy kevesen vannak a munkások, a feladat sok a munkások létszámához képest.
Jézus minden bizonnyal így értette a mondatot, hiszen hozzátette: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
És e mondat előtt ezt a hasonlatot találjuk: A tömeg, amely összegyűlt Jézus körött, olyan volt, mint a pásztor nélküli juhok, elcsigázottak és kimerültek.
A munkás kevés, kevesen vannak a munkások.
Ha a mondatot kiemeljük a helyéről, és önmagában nézzük, másik értelemben is érthetjük. Nem csupán számszerűleg kevesen vannak a munkások, de jelentheti ez a mondat azt, hogy az aratáshoz, valami más is kell.
Kevés, hogy aratók legyenek, kevés a munkások jelenléte.
Hiszen ha jó termést akarunk betakarítani, ha meg akarjuk tölteni a csűröket, ahhoz jó vetés is kell, kell a jó föld, szükséges, hogy a magok kicsírázzanak, és szárba szökkenjen a vetés, hogy kalászok érlelődjenek.
Kell a vetés is az aratáshoz. És akkor már elegendők volnának a munkások?
Nemde kell a kegyelem, az erőtlenségben megnyilvánuló Erő.
A termés összegyűjtése is felülről történik, az Égből.
A vetés mi Isten műveként vagyunk, és Isten gyűjt össze bennünket önmagához, az Ő csűrébe, az asztala köré, a lakomára, arra a lakomára, amely az Ő élete: a szeretet örökkévalósága.
Ebben résztvenni, ez Isten akarata velünk, ez a mi üdvösségünk. És ehhez munkások kellenek.
Mert ahogy a mai szentmise könyörgésében is imádkozzuk: a gyenge halandó semmit nem tehet. Isten segítsége nélkül ki üdvözülhet? Kell a munkás.
És el is jött Krisztus, és odaadta életét értünk erőtlenekért, bűnösökért: Ő az üdvösség munkása.
És az Ő ereje, az Ő hatalmas keresztje, az Ő kereszten kiáradó irgalmának megmérhetetlen folyama valóban elegendő kegyelem, hogy minden ember üdvözüljön.
Ő valóban úgy emel föl bennünket Istenhez, amiként az ószövetségi olvasmányban a választott népet önmagához viszi Isten.
Sasszárnyakon emeltelek titeket - mondja - és magamhoz hoztalak.
Kihozta őket a szolgaság házából, és elvezette őket a szabadság tiszta hegyére, az Isten magasába. Az Istennel örök szövetségünk a mi üdvösségünk.
Krisztus a munkása az üdvösségnek, és az Ő ereje megtörhetetlen.
Ő az erős Pásztor, aki életét adta a mi örök életünkért.
Ő az erős Pásztor, a Hűséges, az Igaz, aki keresi, és megkeresi az elveszett juhot, aki életét adta a mi örök életünkért, vállára vesz, és hazavisz bennünket.
Ezt kérjük a szentmise könyörgésében Istentől mi, tehetetlenek, hogy üdvözüljünk: adja meg nekünk az Ő kegyelmét, mert csak az Ő kegyelméből nyerhetünk örök életet.
Isten kegyelme azonban, amely üdvözít bennünket, ugyan elégséges, hatalmas és megtörhetetlen, mégis szükséges a mi cselekvésünk, a mi jószándékunk, a mi életünk is az üdvösséghez.
Hiszen Isten kegyelme úgy üdvözít bennünket, hogy magába az üdvösségbe, az eseménybe, a csodába beavat minket.
Jézus azt mondta: Ti ugyanazokat a tetteket teszitek meg, a csodálatosakat, sőt még nagyobbakat, mint amelyeket én tettem. Milyen csodálatos Krisztus tette!
Ő megtalált bennünket, és megtisztította sebeinket. Ő meggyógyított minket, gyengéket, Ő erőssé tett minket. Igen, erőssé tett, és felöltöztetett a kegyelembe, megszentelt minket.
De ekkor mi odaállítván Isten színe elé, a Szeretet kohójába, mi magunk is lángoló lángok vagyunk, az Istenben, a Szeretetben éljünk, éljük a szeretet valóságát. És kell ez.
Ez a jó föld, ez a kicsírázó mag, a szárba szökkenő vetés, ez a megérlelt gyümölcs, ez a mi életünk, a mi mindennapi apró tetteink, morzsák, de a szeretet csillogásai.
Kellenek ezek, mert így üdvözülünk. Krisztus erőssé tett bennünket, hogy átváltoztassa életünket.
Új szívet adott nekünk. De kell a mi új szívünk, egész szívünk kell az üdvösséghez, minden erőnk, elménknek minden fénye, minden törekvésünk, az egész életünk.
Ezért fejeződik be az ószövetségi olvasmány ezzel a mondattal: királyi papsággá, szent néppé tettelek titeket.
A rabságban sínylődő népet, a kimerültet, az elcsigázottat, az elveszettet Isten kivezette, a szabadság hegyére vitte, de itt uralkodniuk kellett. Királyok vagyunk, királyai a szeretetnek.
Urak vagyunk, hatalmasok, erősek, urai a tetteinknek, az életünk papjai, hogy odategyük életünk mozdulatait, a szívünk imáit, a buzgóságunkat, a szelídséget, az irgalmasságot, a megbocsátást, az áldozatot mind-mind odategyük a lakoma asztalára, hogy étel legyünk a Szeretet ünnepén.
Mert Istennel együtt étkezünk, Őt vesszük magát, Ő az üdvösségünk.
Isten pedig minket vesz a mi kezeinkből, az életünket ételül, a szeretetünket, minden tettünket.
A munkás kevés - a mondat ezt is jelenti. Könyörögjünk tehát.
Ne csupán a munkásokért az aratás Urához, hanem az aratás Urától kérjük a vetésünket is, az életünket is, és vigyük is oda az egész szívet, minden erőnket, és tegyük az Ő kezébe az életünket, a szereteteinket, és kérjük Tőle, hogy fogadja el tőlünk.
Éljünk úgy, mint életünk királyi papjai. Éljünk úgy, mint tetteink szent urai.
És vigyük oda életünket üdvözítő Istenünk kezébe.
Az Ő kegyelme üdvözít, üdvözíti az Ő kegyelmével együtt munkálkodó valónkat.
Ámen.
2023. június 18. Takács Gyula plébános atya
