Hitoktatók lelkigyakorlata Botfán

A Szombathelyi Egyházmegye hitoktatóinak lelkigyakorlata 19 fő részvételével került megrendezésre 2023. július 11. és 14. között Botfán, az Erdődy-Hüvös Kastélyban, ami csodálatos természeti környezetben található. A sétára hívogató árnyas udvar alkalmassá tette lelkünket a nyugalom és a béke befogadására. Az elmélkedések és a közösségi tevékenységek, beszélgetések, étkezések, esti programok a főépületben zajlottak. A sok zöldellő fával, bokorral körülvett kastélyépület mellett egy kis templom bújik meg, ez volt az Úrral való találkozásaink, a szentmisék, közös rózsafüzér-imádságok és a szentségimádás helye. Ezen kívül lehetőségünk volt bármikor betérni a templomba, elcsendesedni és egyénileg imádkozni.

A lelkigyakorlaton a Szentlélekkel való együttműködésünket Óra Krisztián atya és Pontyos Ildikó szociális testvér segítette. Az általuk összeállított tematika olyan meglepetéseket tartogatott számunkra, amelyek az első szerelem tüzét szították fel szívünkben. Kedden délután megkezdődött egy egészen különös utazás: egy közös út - meglepetésként - Szent Péter apostollal.
Első este egy szokatlan szempontú megközelítésben ismerhettük meg Péter apostol elhívásának történetét a Jézus életét feldolgozó „The Chosen” című keresztény filmsorozat egyik epizódjából.
Péter, aki akkor még sem Péter, sem apostol nem volt, csak egy bűnös ember, egy közülünk, egyedül küzd a tengeren - és ez a magányos küzdelem nehéz és eredménytelen. Szinte reménytelen helyzetben találkozunk először az egyház későbbi vezetőjével, mégis jó ez a közelség vele, jó ez a hasonlóság, mert láthatjuk, hogy ő sem volt más, csak egy közülünk. Aztán történik valami, egy találkozás, egy meghívás - és minden megváltozik. A csüggedő erőt kap, a reményvesztett célt, az úttalan ösvényre lel. Igen, ez az a találkozás Jézussal, ami annyira fontos a mi számunkra is! Igen, nyissuk ki a szívünket mi is, mint Péter tette! Igen, merjünk mi is válaszolni a hívásra, elfogadni kiválasztottságunkat - és kövessük Jézust!
A második nap megerősített bennünket az elhívásban: egy újabb csoda történt velünk a Genezáreti-tavon. Jézus a vízen járva jön felénk, és a hit ajándékával mi is képesek leszünk Péterrel együtt a vízen járni. Fontos megmaradni a hitben, és elengedni mindent, ami felesleges, ami nem Isten szerinti, ami nem szolgálja az üdvösségünket. Fel kell emelnünk a lelkünket, és lélekben kell járnunk - lélekben és igazságban! Ez a Jézus-követés módja, mert aki lélekben jár, az vízen jár. Aki lélekben jár, az tud mást is vezetni. Jézus bármikor meg tud menteni bennünket, ezért ne féljünk hozzá menni a vízen járva!
Tovább haladva a történetben láthattuk, hogy Péter akkor válik apostollá, amikor megvallja Krisztust felismerve benne a Megváltót. Egy boldogság-mondás fakad ebből: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia... Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat.” Megértettük, hogy itt maga Isten szól Simon által, és Jézus erre válaszul Péterré - sziklává, alapkővé - teszi őt, amire majd az Egyház épül. Isten általunk is szólni akar, hogy követőket nyerjünk meg neki, akik ez által Jézus nyomába szegődnek.
Később a hegyre megyünk: a Tábor-hegyre, a színeváltozás helyére, ahol Isten megmutatja magát.
Köszönjük neked, Péter apostol, mert leírhatatlan, aminek itt általad a részesei lehetünk! Itt akarunk maradni örökre veled! De nem lehet, mert el kell menni, el kell mondani: ha hiszek, megláthatom... – ha hisztek, megláthatjátok! Előbb azonban át kell jutni a „nem látok, mégis hiszek” nehéz hegymenetén, a kapaszkodón, a rostán, a tű fokán.
A harmadik napon az utolsó vacsora termében voltunk: milyen felemelő, milyen fájdalmas - valami sejtés, hogy most jön a keserű pohár. De talán még nem - még itt van Jézus velünk, vacsorázunk, éneklünk, boldogok vagyunk, csillog a szemünk, örülünk az együttlétnek. Valamiért mégis más ez az este. Jézus most máshogy jön közénk, mást szeretne: meglep minket, amikor elénk térdel. Letérdel elénk, a vállán törölköző, egyik kezében kancsó, a másikban tál. Ránk néz. A szemünkbe néz, és meg akar mosni minket. Találkozik a tekintetünk - és ebben a tekintetben jó elveszni! De ebbe bele is kell halni! Ez az önzés és a gőg halála, és a szeretet diadala. Péter, a barátunk, a társunk, aki egy közülünk, nem akarja elfogadni Jézus alázatát. Jézus, az Istenfia megalázza magát, előttünk térdel - ez botrány!
Ezt nem lehet! A legnagyobb, a legszentebb, a legszebb, a legfenségesebb, a legtisztább, a
legdicsőségesebb alánk helyezi magát, és megmos bennünket, hogy tiszták legyünk, szentek legyünk, szépek legyünk, méltóvá váljuk. Végre megérti ezt Péter is, végre elfogadja és megtanulja az alázat erejét. Mi is megtanultuk, hogy az erő a gyengeségben van, a megadásban van: megadni magunkat Isten akaratának még akkor is, ha nem értjük őt. Így találkozik a tiszta és a szennyes, a szent és a bűnös. Megtisztulhat-e a koszos pohár, ha nem érintkezik a tiszta vízzel? Megtisztulhat-e a lélek, ha nem találkozik a tökéletes tisztasággal? És hová lesz ezek után a bűn, a halál? Eltűnik, megsemmisül ebben a tisztaságban. Szent lesz az, aki megérti ezt.
Nem sokkal később már Péterrel küzdünk a Getszemáni-kertben – küzdünk Jézusért, és ez most fáj, ez most szétzilál, ez most keserű. Jézust elfogják, elviszik és megölik majd. Mi Péterrel vagyunk a főpap háza előtt. Jézust vallatják, megütik, megvádolják, hazudnak rá, hamisan tanúskodnak ellene, leköpik, gúnyolják. Mi pedig Péterrel vagyunk a gyávasággal kevert szégyenben. Milyen rossz keverék ez, és mégis milyen emberi, milyen ismerős. Háromszori tagadást szül annak a szívében, aki nemrég még azt mondta: „Én nem tagadlak meg soha.” És aki most azt mondja: „Nem ismerem ezt az embert!” Micsoda dráma ez - mit fog jelenteni Péter számára és a mi számunkra, akik szégyenből és gyávaságból annyiszor megtagadtuk őt! Szégyent hoz ez ránk, és a gyávaság tettét hozza magával, hogy nem merünk majd azok szeme elé kerülni, akiket szeretünk. A kegyelem azonban lehajol hozzánk, mert Jézus imádkozott értünk, hogy elő merjünk bújni a rejtekből, a szégyenből. Menjünk oda hozzá, kérjünk bocsánatot, valljuk meg, amit tettünk! Ne csak vádoljuk magunkat, hanem bánjuk meg őszintén, tiszta szívből! Ha ez megtörténik, akkor képesek leszünk új erőre kapni és megvallani a hitünket - sőt megvédeni a hitünket és egyházunkat. Képesek leszünk hirdetni az igazságot. Sőt képesek leszünk akár meghalni is az igazságért.
Jézus feltámadt, és most mi is vele vagyunk a tó partján. Jézus Péterrel beszél - a három tagadást három megvallássá alakítja benne: „Te mindent tudsz, Uram, azt is tudod, hogy szeretlek!” Ebben maradtak. Az esti szentségimádás végén aztán mi is válaszolhattunk Jézus kérdésére személyesen – egyenként megvallhattuk hitünket az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus előtt. Krisztián atya pedig megáldott minket egyenként, személyesen. A csoda megtörtént. Lángol a szívünk, és így követjük Jézust. Telve van a szívünk az Úr örömével.
Köszönet és hála Jézus Krisztusnak! Köszönet Óra Krisztián atyának, Pontyos Ildikó testvérnek és mindenkinek, aki elfogadta a meghívást erre a közös lelki útra! Szívesen mondanánk, hogy „jövőre veletek ugyanitt”, de Isten útjai kifürkészhetetlenek. Azért remélünk. Addig is találkozunk a Veni Sancte szentmisén, ahol egy kis meglepetéssel készülünk azoknak, akik kimaradtak ebből az élményből.
A lelkigyakorlat résztvevői nevében: Bánhegyiné B. Ágnes, zalaegerszegi hittanár