Gondolatok Évközi 17. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése
„Kinyújtjuk a kezünket, mint a koldus. Kinyújtjuk a kezünket Isten felé. Önmagunkat, az életünket, az egész szívünket odatesszük az Ő lábaihoz. Mindent eladott. Ugyan nem vásárolhatjuk meg a mindenért sem, de eladjuk mindenünket, és Isten önmagáért, az Ő végtelen irgalmáért odaadja nekünk az Igazgyöngyöt, önmagát, nekünk adja örökségül a Földet, azt a Földet, amely Őt rejti, a Végtelen Eget, a mi Örök Boldogságunkat.”
Vajon megvásárolhatjuk-e az igazgyöngyöt? Vajon megvehetjük-e az igen értékes kincset rejtő Földet - az Eget, a mi örök életünket, az üdvösséget?
Vajon odaléphetünk-e Isten elé dicsekedve: Nézd, ezt tettem, ennyi az érdem.
Odamehetünk-e Istenhez követelve, hogy fizesd ki a nap bérét!
Az ember egészen méltatlan az Istenhez, az ember egészen porszem a Végtelenhez, az Örökléthez.
Ingyen, kegyelemből üdvözít minket Isten. Önmagát adja nekünk Ő, az Örök Élet.
És önmagát ajándékul adja, önmagára tekintve a Szeretetből merít Ő, önmaga végtelenségéből ad szeretetet nekünk, így üdvözülünk.
Valóban nem vásárolhatjuk meg, valóban nem fizethetünk érte.
És mégis mindent el kell adnunk, oda kell tennünk Isten elé az egész életünket, az egész szívünkkel kell szeretnünk és minden erőnkkel, mindent el kell hagynunk, csak hogy megkapjuk.
Ajándékba kapjuk, de úgy megyünk Isten elé, ugyan üres kézzel, úgy megyünk Isten elé, hogy ebben az üres kézben ott van a porszem, az egész élet.
Megtaláltuk, mi is megtaláltuk az igen értékes kincset rejtő szántóföldet, megtaláltuk az Eget.
Tudjuk az örök életet, az üdvösségünket. Tudjuk, hogy itt a földön nincs maradandó város nekünk.
Itt a földön elmúlik az életünk. Mint a pára, olyan csak, mint a hajnali köd: felszáll, semmi lesz.
Tudjuk, hogy az érték, a maradandó, az örökkévaló, a mi örök üdvösségünk az Égben rejtezik.
Oda kell felmennünk érte. És ha nem is mehetünk fel ezen a létrán, ha nem is képes az ember arra, hogy Isten hegyére fölemelkedjen, ha nem méltó, hogy odaálljon az Ő színébe, mégis megy.
Mégis elindul minden reggel, és megy naphosszat. Folyton munkáljuk az üdvösségünket.
Munkáljuk gondosan, munkáljuk állhatatosan: egész szívünkkel és minden erőnkkel.
Megfeszítjük erőinket és futunk, mint a pályán a versenyzők.
Nem a levegőt csapdossuk, hanem önmagunkat sanyargatjuk, mindent megteszünk azért, hogy Isten a miénk lehessen, a drága Kincset rejtő Szántóföld, a végtelen Ég, az Igazgyöngy, az Örök Élet.
Mindent eladott amilye csak volt. Örömmel tette, mert megtalálta a kincset, mert tudta az értéket.
Örömmel, jókedvvel adjuk oda életünket, az egész életet az Isten kezébe.
Legyen a mi életünk Istené, áldozat, egészen elégő ajándék az Istennek.
Ugyan nem fizetség ez, nem bér fejében üdvözülünk, mégis odatesszük önmagunkat Isten kezébe.
Úgy megyünk felé, nem dicsekedve és nem követelve, mégis úgy megyünk felé, hogy zörgetünk az ajtón.
Úgy megyünk felé könyörögve, hogy kérjük Tőle az üdvösséget.
Kinyújtjuk a kezünket, mint a koldus. Kinyújtjuk a kezünket Isten felé.
Önmagunkat, az életünket, az egész szívünket odatesszük az Ő lábaihoz.
Mindent eladott. Ugyan nem vásárolhatjuk meg a mindenért sem, de eladjuk mindenünket, és Isten önmagáért, az Ő végtelen irgalmáért odaadja nekünk az Igazgyöngyöt, önmagát, nekünk adja örökségül a Földet, azt a Földet, amely Őt rejti, a Végtelen Eget, a mi Örök Boldogságunkat.
Ámen.
2023. július 30. Takács Gyula plébános atya
