Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Mária Kongresszus Zalaegerszegen szeptember 8-9-én

mk23-plak-1-4-nyomdaiAz 1948-as rendezvény évfordulóján újra Mária Kongresszust tartanak Zalaegerszegen 2023. szeptember 8-9-én. A program plakátja letölthető itt. 

Idén van a 75. évfordulója az 1948. szeptember 7-én és 8-án Zalaegerszegen megrendezett Zalai Mária Kongresszusnak, amely a katolikus Zala utolsó nagy lobbanása volt az üldöztetések sötét éveinek kezdetén, a munkanap ellenére legalább 35 ezer ember és az akkori püspöki kar nagy részének részvétételével. A zalaegerszegi ünnepségnek hivatalos himnuszt is komponáltak „Zalai Mária himnusz” címen, melynek szövegét Kollányi Fülöp ferences atya írta, zenéjét pedig Király László, a nagytemplom karnagya szerezte.

Zala vármegye újkori története talán legnagyobb volumenű rendezvényének a fő szónoka Mindszenty József bíboroshercegprímás, egykori zalaegerszegi plébános és veszprémi püspök volt.

Egyesületünk, a zalaegerszegi Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület célja, hogy a Szombathelyi Egyházmegyével, a városi plébániákkal, a Mindszentyneummal, Zalaegerszeg városával közösen a jelen korunkhoz igazodva emlékezzünk az akkori eseményekre, ezzel megszólítva a híveket, erősítve bennük az összetartozás érzését.