Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Közönségtalálkozóra hívta hallgatóit a Mária Rádió Szombathelyen

Mária RádióSzombathelyre látogatott Lukovits Milán atya, a Mária Rádió műsorigazgatója. Szeptember 4-7. között kerékpárral járta a város utcáit, valamint a környék településeit, falvait, hogy személyesen vigye el a hallgatóknak a rádió magazinját és egy rádiós ajándékcsomagot, de nem titkolt célja volt az is, hogy meghívja az itt élőket, legyenek a Mária Rádió futár önkéntesei. 

Mária RádióPromóciós útjáról szólva Milán atya elmondta, Szombathely nagyon erős a Mária Rádió szempontjából. Több adóállomás is van a környéken (Szombathelyen kívül még Sárváron, Celldömölkön és Zalaegerszegen is), és nagyon sok a magazin megrendelés ezen a vidéken. A rádió havonta megjelenő újságjának a felét futár önkéntesek juttatják el az olvasókhoz szerte az országban. A kiadványok másik fele postai úton jut el a címzettekhez. A postaköltség azonban az utóbbi időben a többszörösére nőtt, ami jelentős terhet ró a Mária Rádió költségvetésére. Épp ezért fontos, hogy Szombathelyen és a környékén is elegendő számú futár önkéntes legyen, hangsúlyozta Milán atya.

Mária RádióA műsorigazgató hétfőn este a Szombathelyi Egyházmegye Családpasztorációs Bizottságának tagjaival találkozott, míg szerdán a szombathelyi stúdióval, a Mária Rádió Savariával közösen közönségtalálkozóra várta a hallgatókat a Püspöki Palota konferenciatermébe. A résztvevőknek Horváth József atya, a helyi rádió lelki vezetője, önkéntese mutatta be, hogy milyen műsorkészítési lehetőségek vannak akár a helyi, akár az országos adás számára. Kótáné Koltay Veronika, a Mária Rádió Savaria helyi kapcsolattartója pedig a szombathelyi stúdió eddigi hatéves működését mutatta be a jelenlévőknek. A résztvevők feltehették a rádióval kapcsolatos kérdéseiket Milán atyának, vagy a szombathelyi stúdió jelenlévő önkéntesinek, valamint egy kérdőívet is kitölthettek, amelyben szintén leírhatták a Mária Rádióval kapcsolatos véleményüket, amit aztán a szombathelyi önkéntesekkel közösen megbeszélhettek. Az este imádsággal zárult.