Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Püspöki szentmise a rönöki Szent Imre templomban

00138Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén gyűltek össze a hívek az osztrák-magyar határon 32 éve újraszentelt Szent Imre templomban tartott püspöki szentmisére.

Ägidius Zsifkovics az eisenstadti egyházmegye megyéspüspöke és Székely János megyéspüspök mutatott be búcsúi szentmisét, a két egyházmegye által közösen felújított templomban. A szentmisén a magyarlaki katolikus iskola diákjainak és pedagógusainak, valamint a reinersdorfi kórusnak az éneke töltötte be a templomot.

János püspök felelevenítette, hogy a templom maga is keresztúton járt, hiszen a nehéz00163 években gazdátlan volt, sok mindenre használták, csak a templom funkcióját nem tölthette be.

Püspök atya bevezető gondolata ITT visszanézhető! 

Szentbeszédet mindkét püspök mondott a két országból összejött híveknek. 

János püspök atya indián szokásokról mesélt a híveknek illetve a szentmisén közreműködő gyerekeknek. A történet a védelemről szólt. Az életünkben vannak nehéz időszakok, amikor azt gondoljuk Isten elhagyott. Fontos tudni, hogy a Mennyei Atya sose hagy el. 

Székely János prédikációja ITT visszanézhető!

00142Ägidius Zsifkovics püspök beszédét németül mondta, de zárásként magyarul is intézett néhány biztató mondatot a zarándokokhoz. A templom a megosztottság jelképe volt a vasfüggöny idején. Fontos a határon átnyúló találkozás. A tornyon látható keresztet Szent II. János Pál pápa szentelte fel 1991-es magyarországi látogatásakor. A kereszten függő Jézus kitárt karja magához hívja, öleli az embereket. Tudjuk, hogy a keresztben van a jövőnk. A megosztottság a múlté. Ez a hely és a kereszt összeköti a két országot. Isten áldd meg a magyart!

Ägidius püspök atya predikációja IDE kattintva megnézhető! 

A szentmise után Ägidius püspök atya a szentmisén éneklő gyermekeket megajándékozta, majd a templom előtt szorgos kezek által agapéra került sor, ami lehetőséget adott a találkozásra és beszélgetésre egymással.