Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megmenekült a szombathelyi Brenner-villa - A Szombathelyi Egyházmegye vásárolta meg az épületet

1002-brenner-villa-szombathely-uj1100 millió forintért megvásárolta a Szombathelyi Egyházmegye a vasi megyeszékhely egyik ikonikus épületét a Brenner-villát. A jövőben közösségi célokra fogják majd használni. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be. 

1002-brenner-villa-szombathely-17A korábban szebb napokat is megált Brenner-villa valamikor a 18-19. század fordulóján épült, eredetileg vendéglátóhelynek, mondta a sajtótájékoztatón dr. Melega Miklós, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas vármegyei Levéltára igazgatója. Brenner János, neves építész alakíttatta át az épületet. Miután a villa kikerült a család tulajdonából, működött benne tyúkkeltető, úttörőház, tankerületi főigazgatóság, leánykollégium, középiskola, végül kaszinó. Az utóbbi években már azzal került a címlapokra az épület, hogy többször is tűz ütött ki benne, és vandálok pusztították amit a természet és az állatok még nem tettek tönkre. 

1002-brenner-villa-szombathely-8A 24. órában vagyunk, hogy megmentsük az épületet, ami fontos a városnak és fontos az egyházmegyének is, hiszen ebben a házban látta meg a napvilágot – Brenner József atya visszaemlékezése és a családi hagyomány szerint – Boldog Brenner János, vértanú pap – mondta a sajtótájékoztatón dr. Székely János megyéspüspök. 100 millió forintért vásárolja meg az egyházmegye az ingatlant, miután a város lemondott elővásárlási jogáról. Pontos tervek még nincsenek a 600 m2-es ingatlan hasznosításra, de felmerült, hogy Boldog Brenner Jánosnak és Brenner Tóbiás polgármesternek emlékszobát alakítanának ki emellett keresik az olyan közösségi funkciókat, amelyek alkalmasak a szombathelyiek megszólítására, és anyagilag is biztosítják az épület fennmaradását. 

1002-brenner-villa-szombathely-14Az első feladat a tető rendbetétele, amire kb. 50 millió forintra van szükség. Székely János elmondta: a villa megújítására gyűjtést is hirdetnek, ennek részletei még szintén kidolgozás alatt vannak. Elhangzott: prof. dr. Brenner János – akinek dr. Nemény András polgármesternek és dr. Székely János megyéspüspöknek írt levelének részleteit is felolvasták a sajtótájékoztatón - a Brenner-család egyik leszármazottja anyagi és szakmai támogatásáról biztosította az elöljárókat. Melega Miklós pedig egyhavi képviselői tiszteletdíját ajánlotta fel a célra.