Gondolatok Évközi 30. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése
„Íme, Jézus tanítása a legelső parancsról. A legelső parancsnak, íme, két arca van. Egyetlen szeretet, egyetlen parancs: Szeretni Istent teljes szívvel és teljes lélekkel, odaadni egész létünket az Ő kezébe, ezzel a mozdulattal élni.
És amikor ezt a mozdulatot tesszük, ott találjuk mellettünk, körülöttünk embertestvérünket, és az ő kezébe tesszük, amivel Istennek tartozunk, őneki adjuk a szeretetet, Istennek, és Isten képmásának, Istennek és a mi testvéreinknek. Így egyetlenegy, és így a legfőbb a parancsolat. A második nem másik tehát, mert hasonló az elsőhöz, és azzal egységet képez.”
Jézustól a törvénytudó azt kérdezi: Melyik a legfőbb parancsolat?
És Jézus két parancsolatot sorol föl, nem egyet mond el. De valóban kettőt?
Az első, hogy szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel, egész elméddel.
Valóban ez a legfőbb parancsolat, hiszen Isten a legfőbb, és a legfőbb a szeretet.
Isten mindenek fölött való, és mindannyian az övé vagyunk.
Mivel tartozunk Istennek? Önmagunkkal egészen.
És amikor önmagunkat Istennek adjuk, az egész szívünket és az egész életünket, amikor minden erőnkkel Istenhez fordulunk, akkor a szeretetet adjuk oda Istennek.
Szeretetünkkel ugyan nem tudjuk növelni Isten boldogságát, ajándékunkkal nem tudjuk többé tenni Isten gazdagságát, hiszen Ő a végtelen, Ő a végtelen boldog, Ő a végtelen gazdag.
Az ember pedig a porszem, a semmi, és mégis, mégsem semmi a szeretet.
Amit adunk, az valóban semmi, de a szeretet, a mozdulat, amellyel egészen Isten kezébe tesszük magunkat, megcsillan az Isten szemében.
A szeretet kincs, olyan érték, amelyik nem múlik el, hanem ott ragyog az Isten szeme előtt, és ragyog mindörökké.
Valóban mindig megmarad. Ezért a legfontosabb, a legfőbb.
Minden parancsok fölött a legelső, hogy Istennek egészen adjuk oda önmagunkat, egész szívünket és egész életünket.
Minden erőnkkel Isten felé forduljunk, vagyis tegyük oda az Ő kezébe a mi porszem létezésünket.
És ezzel a mozdulattal a szeretetet, az örökké megmaradó szeretetet tesszük oda Isten elé.
Jézus valóban a legfontosabb választ adta a törvénytudó kérdésére: Melyik a legfontosabb, a legfőbb parancsolat? Íme ez.
Istent szeretni, Istent egészen, teljes szívvel, egész elmével szeretni.
Jézus azonban, és ez az első meghökkenésünk, tovább folytatta a parancsok felsorolását.
Parancs sok száz volt az ószövetségi nép körében, Jézustól, az elsőt, a legfontosabbat kérdezték.
Ő el is mondta ezt. De miért folytatta tovább?
Miért mondotta a másodikat is: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Valóban ez a második, és valóban ez is minden más parancsot felülmúl.
Az ember ugyanis, minden ember, a másiknak testvére.
És minden ember úgy tekintsen a másik emberre, mint aki nem alábbvaló nála, mint aki egyenlő vele.
De még ennél is többet lát az ember a másik emberben, hiszen az ember Isten képmása.
Az ember, minden ember arcán ott tündöklik az Isten szépsége.
Amikor az emberre nézünk, a másik emberre, látjuk benne a testvért, aki hasonló hozzánk, de látjuk benne a mennyei ragyogást, az Isten szépségének tündöklését, Isten arcvonását.
Talán itt értjük meg, hogy Jézus miért folytatta tovább a parancsok felsorolását, hiszen ha Istent szeretjük - ez a legelső - akkor azt, akiben Isten arca tündököl, Isten képemása, a másik embert, őt szeretni vajon elhanyagolható-e?
Szent János apostol írja első levelében: Ha valaki embertestvérét, akit lát, nem szereti, hogyan szerethetné Istent, akit nem lát?
Az embertárs szeretete szorosan összetartozik Isten szeretetével. Szorosan összetartozik.
Ezért mondja Jézus, hogy a második hasonló. Talán nem is másik, csak második.
Talán ugyanaz a szeretet. Az emberben látni az Isten arcát, és szeretni Isten szépségét az emberben.
Ez a második parancs, de nem másik szeretet.
Az emberben szeretni magát Istent, így fordulni az embertárshoz.
Íme, ezért egészítette ki Jézus az első parancsot ezzel a másodikkal, mert ez a kettő együtt az első, ez a kettő együtt egységet képez, és ez az egység, ez az egységes szeretet a legfőbb, a legfontosabb.
Szeretni az embertársat, az embertársban szeretni Isten képét, becsülni és tisztelni, és szeretni Istent.
Mintha embertársainkat Isten azért adta volna nekünk, minden bizonnyal azért adta, hogy amikor Őt ma még nem látjuk, mégis odavihessük neki a szeretetünket, azzal, hogy a másik embernek a kezébe tesszük le.
Amint Jézus mondta: Aki csak egy pohár vizet ad egynek a legkisebbek közül, nekem tette.
Ahogyan Jézus, amikor az utolsó ítéletre eljön, és maga köré állítja a világ minden emberét, akkor azt mondja: Amikor beteg voltam meglátogattatok, amikor éheztem, ennem adtatok, amikor ruhátlan voltam, felruháztatok.
S ha megkérdezik: Mikor láttunk téged éhezni, vagy betegen, akkor azt mondja: Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek, vagy nekem nem.
Íme, Jézus tanítása a legelső parancsról. A legelső parancsnak, íme, két arca van.
Egyetlen szeretet, egyetlen parancs: Szeretni Istent teljes szívvel és teljes lélekkel, odaadni egész létünket az Ő kezébe, ezzel a mozdulattal élni.
És amikor ezt a mozdulatot tesszük, ott találjuk mellettünk, körülöttünk embertestvérünket, és az ő kezébe tesszük, amivel Istennek tartozunk, őneki adjuk a szeretetet, Istennek, és Isten képmásának, Istennek és a mi testvéreinknek.
Így egyetlenegy, és így a legfőbb a parancsolat.
A második nem másik tehát, mert hasonló az elsőhöz, és azzal egységet képez.
Ámen.
2023. október 29. Takács Gyula plébános atya
