Gondolatok Mindenszentek ünnepére - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése
„Ujjongó életre, örvendezésre, boldogságra hív bennünket Isten, a belőle áradó életre. De hogy ezen az úton járjunk, hogy ehhez a célhoz érkezzünk el, ahhoz szentnek kell lennünk, bent kell lennünk az Isten ragyogásában, az Ő ölelő karjában. És úgy vagyunk benne, úgy vagyunk szentek, hogy szegények vagyunk türelmesen, vagy bővelkedünk úgy, mintha semmink sem lenne.
Úgy vagyunk szentek, hogy aki nevet, úgy nevet, mintha nem nevetne, és aki sír, nem merül el a keserű könnyben, mintha nem is sírna. Úgy vagyunk szentek, hogy szelídek vagyunk és békét adunk. Úgy vagyunk szentek, hogy Isten ölelő karjához simulunk, hogy benne élünk az Ő ragyogásában.
És ha szentek vagyunk, akkor mindig boldogok. Mert mind boldogok a szentek, örvendeznek, ujjonganak, a szívük nyugalmat talál az Isten Szívében. És az életük ma, és egy végtelen örökkévalóságban, az Isten örömében ünnepel.”
Mind szentek, mind boldogok. Őket, az összeseket ünnepeljük, a szenteket mind, akik boldogok.
Mert mind boldogok a szentek. Éheznek, vagy üldözik őket, de szentek a nélkülözésben.
És szentek, amikor kivetik őket a zsinagógából, ha életükre törnek.
Szentek és szelídek, áldást mondanak azokra, akik átkozzák őket.
Szentek, és békével gyógyítják meg a megtört szíveket. És mind boldogok ők.
Mind szentek és mind boldogok. Boldogok szegényen és boldogok szelíd szívvel, boldogok a békességben és boldogok üldözötten, mert szentek ők. Őket ünnepeljük.
Isten a szentségre hívta meg az embert.
Arra hívta meg, hogy benne, az egyetlen Szentben, a végtelen tiszta Tengerben merüljön el, hogy Őbenne részesüljön, hogy magára öltse Isten ölelését. Ez a szentség.
Erre hívott meg bennünket Isten, mert arra teremtett minden embert, hogy boldog legyen.
Mindenki keresi a boldogságot, szüntelenül erre éhes az ember szíve.
Mindig nyugtalan, mert a megnyugvásra vágyik, a békességre, hogy örvendezzen.
De csak a szentségben, egyedül a szentségben találja meg éhének kielégülését, és szomjúságát, a boldogság vágyát csak a szentség oltja el.
A szentség mindenben boldoggá teszi az embert. Az éhezésben is, a nélkülözésben, az üldözésben.
Boldoggá teszi a szentség, ha bővelkedik, ha nevet, ha örvendezik.
Egyedül a szentség teszi az ember örömét valóban boldoggá, amely az Isten ölelése, hiszen Ő a Szent.
Isten magunkra öltése, a tetteinkre, a lelkületünkre, az életünkre, erre vágyik az ember szíve, és akkor találja meg a békét, amikor beleárad lelkébe ragyogó fénnyel az Isten jelenléte.
Ez a szentség. És ekkor megszületik az örvendezés, a boldog élet, ekkor az ember megkapja az Isten országát, az Isten életét, a boldogságot.
Erre tanít a mai ünnep, amikor a szenteket ünnepeljük mind, akik mind boldogok.
Arra tanítson meg bennünket, hogy a szentség a boldogság, hogy boldog a szív egyetlenegy helyen tud lenni: az Isten Szívében, a szentségben.
Máshol nem talál békét, máshol más nem oltja éhét, csak az Isten, az ölelése.
Ezt tudták a szentek mind, tudták, érezték, hogy vonzza őket Isten, vonzza őket a szentség.
És mentek a szentség útján.
Szegények voltak ők, betegek, és üldözték őket, szelídek voltak ők, és ha átkozták, áldást mondtak.
Éhezték az igazságot és szomjazták, nélkülöztek vagy bőségben éltek, de minden körülmények között, szegényen és üldözötten, bőségben és sikerekben, betegen vagy erőik teljében, minden körülmények között mentek az Isten útján.
Mentek annak a Fénynek a vonzásában, amely fény az Istenből árad az emberre.
Mentek a szentség útján. Mentek úgy, hogy vittek keresztet, mentek úgy, hogy kezükben volt a pálmaág, vitték szenvedéseik ékeit és énekeltek.
Boldogok voltak ők. Boldogok a szegénységben, és amikor kitaszították őket a zsinagógákból, amikor az életükre törtek, boldogok voltak, amikor meggyógyították a betegségeket, amikor békét adtak a szíveknek, a megtörteknek, boldogok voltak, mert szentek ők.
Ezt tanítja nekünk a mai ünnep, hogy legyünk szentek, hogy menjünk az Isten ölelő ölébe, a belőle áradó Fénybe. Öltözzünk bele az Ő szentségébe.
És mihelyt megtörténik, már abban a pillanatban miénk az Isten országa, miénk a boldogság, a boldog Isten örökkévalósága, miénk ebben a pillanatban, és miénk olyan teljességben, amely teljességről az emberszív még álmodni sem képes.
A szentség egy szelíd szó, a szentség egy pohárka víz a nélkülözőnek, a szentség egyetlen megbocsátás, egy áldó imádság. A szentség egyetlen türelem.
Ez mind, mindig ajándék, és boldogságot ad.
Boldogan szegény az ember és boldogan szelíd. Boldogan irgalmas, mert szentül teszi azt.
Megy a szentség útján, mert erre hívott bennünket Isten, és ezen az úton eláraszt Ő örömével.
Ujjongó életre, örvendezésre, boldogságra hív bennünket Isten, a belőle áradó életre.
De hogy ezen az úton járjunk, hogy ehhez a célhoz érkezzünk el, ahhoz szentnek kell lennünk, bent kell lennünk az Isten ragyogásában, az Ő ölelő karjában.
És úgy vagyunk benne, úgy vagyunk szentek, hogy szegények vagyunk türelmesen, vagy bővelkedünk úgy, mintha semmink sem lenne.
Úgy vagyunk szentek, hogy aki nevet, úgy nevet, mintha nem nevetne, és aki sír, nem merül el a keserű könnyben, mintha nem is sírna.
Úgy vagyunk szentek, hogy szelídek vagyunk és békét adunk.
Úgy vagyunk szentek, hogy Isten ölelő karjához simulunk, hogy benne élünk az Ő ragyogásában.
És ha szentek vagyunk, akkor mindig boldogok.
Mert mind boldogok a szentek, örvendeznek, ujjonganak, a szívük nyugalmat talál az Isten Szívében.
És az életük ma, és egy végtelen örökkévalóságban, az Isten örömében ünnepel.
Ámen.
2023. november 1. Takács Gyula plébános atya
